Nagy Feró szerint nem gáz, hogy összeollózták az ötvenhatos himnuszt, de azért sajnálja

Nagy Feró lapunktól értesült az 1956-os himnusz másodfelhasználásának híréről, és az általa megszerzett félinformációk alapján nem tartja felháborítónak a dal újra-felhasználását. Bár nem biztos, hogy abszolút etikus, de nyugodtan felajánlhatta a szerző a számot újabb célra. Sőt, Desmond Child azt is gondolhatta, hogy végre méltó helyre kerül a szerzeménye, amelyhez magyar szöveg készül és az 56-os forradalom emlékének dala lehet.

Nagy Feró a 2007-es számról az egyetlen Youtube felvételen kívül semmilyen nyomot nem talált, Miamiban lakó ismerőse annyit válaszolt az egyetemi sportcsapatnak készült dallal kapcsolatos érdeklődésére, hogy úgy tudja, a szerző és Miami polgármestere jó ismerősök, de nem tud albumról, amelyen a dal megjelent volna, és arról sincs információja, hogy a szerző kétszer adta volna el ugyanazt a művet. Nagy Feró szerint a szerző azt csinál a saját szerzeményével, amit akar.

Schmidt Mária személyes felkérése után eszébe sem jutott gyanakodni, a részleteken gondolkodni, a szerző dalait ismerte, őt magát a felvétel idején, a stúdióban ismerte meg és váltott vele néhány mondatot.

Nagy Feró mindennek ellenére nem tartja szerencsésnek az ügyet, amely elviszi a figyelmet arról, ami igazán fontos, amiért ő azonnal igent mondott: az 56-os forradalom hatvanadik évfordulójáról való közös, a politikai oldalak szembenállását átmenetileg felfüggesztő emlékezés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.