Életem első elsősegélynyújtó oktatásával bérházunkban találkoztam, egy légótanfolyam alkalmával. Előbb filmet vetítettek arról, amint a gonosz amerikai imperialisták bombát dobnak a szemét japán imperialistákra. A furcsa, gomba formájú felhőket mutató ábrák láttán elsőre az ragadt meg bennem, hogy mindannyian halálra vagyunk ítélve a nemzetközi tőke aljas mesterkedései folytán, így aztán jól viselkedni vagy rendesen tanulni sem különösebben érdemes, hiszen közel a vég. Jön az atom.
És az ellen még a sós vízbe áztatott lepedő sem véd meg.
Azért jó volt a legfőbb értéknek lenni akkoriban, hiszen talán azóta sem óvtak sem engem, sem az egészségemet annyira. Az általános iskola legalsóbb osztályaiban eleinte még működött a kijelölt egészségfelelős intézménye, aki reggelente nemcsak a körmök tisztaságát ellenőrizte, hanem a nyakakét és a tenyerekét is. Az úttörőőrsben a nótafa és a mókamester mellett pedig vöröskeresztes poszt is létezett – bár emlékeim szerint doboz sosem volt nála, s ma már abban sem vagyok bizonyos, vajon a feladatkör ellátására feljogosító úttörőpróbát letette-e.
Vigyáztak ránk.
Azokban az években, amikor egy tüdőszűrésre szóló idézés elmulasztása felért a népi demokratikus államrend felforgatására irányuló összeesküvéssel, az elsősegélynyújtás lassan az élet minden területére beszivárgott. Felbukkant KISZ-vetélkedők, MHSZ-képzések, mindenféle balesetvédelmi oktatások keretében, vagy a szomszéd öregúr első világháborús frontélményeiben, amelyekből serdülőként sok fontos dolgot tanultam meg.
Elsőül azt, hogy a sebet mindenképp le kell vizelni. De mivel addig ilyet sem a mentőktől, sem az orvosoktól nem láttam, a gyermeki agy mélyén ez az információ a titkos és a beavatatlanok elől titkolandó tudások rekeszébe került.
Ezen az 1971 nyarán készült Népszabadság-fotón az első nemzetközi ifjúsági vöröskeresztes olimpia egy pillanatát látjuk: a margitszigeti Úttörő Stadionba húsz országból érkezett csapatok egyikét. Az imitált baleseti helyszíneken – lezuhanó építési állványzat, leszakadt elektromos vezeték, a háborúból visszamaradt robbanóanyag okozta baj vagy gépkocsi és motorkerékpár karambolja – művérrel bekent műsérültek vártak szakszerű, a zsűri által pontozott ellátásra. Hogy mi lett a verseny végeredménye, nem tudjuk.
A lap csak a nyitónapról tudósított ugyanis.
Higgyék el, jól teszik, ha megbecsülik akkor szerzett ismereteiket, mert ezek birtokában manapság sokkal könnyebben lépnek át rezzenéstelen arccal az utcán fekvő, ájult honfitársakon. Közben pedig ne feledjék el az infarktusosnak azt motyogni: Részeg disznó.
