A cselekménybe akkor kapcsolódunk be, amikor Lili és keverék kutyája, Hagen az egyedülálló, elvált apjához kerül, aki nem mellékesen egy vágóhídon dolgozik, nem meglepő módon nem épp toleráns és empatikus az állatokkal. Ennélfogva esze ágában sincs adót fizetni Hagen után és kiteszi az ebet az utcára.
Lili egy ideg keresi a pajtását, de egy idő után feladja és inkább a veszteség feldolgozására koncentrál, miközben megalázó szituációkban kell meghasonulnia. Kísértetiesen hasonló mondatok hangzanak el, mint Magyarországon bizonyos kisebbségekkel szemben, így kijelenthető, hogy Mundruczó csak nem mondott le társadalomkritikus kisrealizmusáról.
Ami igazán eredeti fordulat, hogy a rendező egy teljes cselekményszálat szentel Hagennek és úgy kezeli dramaturgiailag és vizuálisan, mintha emberi szereplő lenne. Mindemellett épp Hagen az, aki bejárja a klasszikus hollywoodi karakterfejlődés etapjait: lerombolják idilli életét, megjárja a poklot, bosszút áll a gonoszakon (kétszáz kutya fellázításával), majd végül kijár neki a feloldozás – igaz, a befejezés nyitott marad, mert a bűn nem lemosható és a Fehér Isten-féle magyar társadalomban nem is megbocsátható.
A bosszú bosszút szül, a békének csak pillanatok jutnak. A dramaturgiai modell olykor zavarba ejtőnek tűnik, de ez egyben „nyitás a zsánerek felé" trend eredménye: a Fehér Isten egyszerre gyerek- és kalandfilm, tinirománc, melodráma, utópia, mese és kőkemény horror. Nincsenek benne túl nagy mélységek, talán egy csipetnyit kevés is, de lehet, hogy ez a zsánerhalmozás következménye.
Nem mellékesen ez a metodikus dekonstrukció és nulláról való öntörvényű (újra)építkezés abszolút mundruczói vonás – a rendező tehát úgy tudott megújulni, hogy nem áldozta fel auteurségét a befogadhatóság érdekében. De az biztos, az egyensúlyt még nem sikerült megtalálni. A kikacsintást viszont igen: Mundruczó vállalta az egyik negatív karakter szerepét, egy török gyrosost, aki nem mellékesen kutyadealer. Egyszóval igazi kápó.
A Fehér Isten vizuális szempontból is figyelemre méltó. Rév Marcell operatőr már a Viharsarokban is megmutatta, hogy van szeme ahhoz, hogy a tájat képes legyen a történet és a dramaturgia szolgálatába állítani, most sem tett másképp. A Fehér Isten vérbeli budapesti film, az alkotók képesek voltak szignifikáns és friss módon megfesteni a várost. Méghozzá mostani, huszonegyedik századi arcát nyújtva. Végül is, néha nem árt tükörbe nézni.
Siker a világpremieren
Hosszan tartó tapssal ismerte el Mundruczó Kornél hatodik rendezését a cannes-i világpremier közönsége. A mintegy 1200 férőhelyes Debussy teremben tartott szombat esti vetítésen ott volt a teljes stáb és magyar filmfinanszírozás csúcsszervének vezető képviselői is. Thierry Frémaux művészeti igazgató a világpremier előtt a filmet Jack London amerikai író szellemiségéhez hasonlította.
