Ha összességükben nézzük Hans Lüdemann az 1961-ben, Hamburgban született zongorista, zeneszerző nálunk megjelent munkáit, már azokból is megállapítható, hogy az ő játéka esetében – legyen szó triófelvételekről, vagy mint a most megjelent korong esetében: szólózongorás szerzeményekről – nem vegytiszta dzsesszről beszélünk, hanem egy sokszínű, a zene ezer ízét magába olvasztó területéről, egy mostanában lábra kapó irányról. Amelyet Binder Károly zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár egy korábbi, a dzsessz mai lehetőségeit fejtegető írásunkban így jellemzett:
„A komolyzene lassan-lassan vitrinbe zárja önmagát, és mint egy műtárgyat lehet megnézni. Biztos vagyok abban, hogy megújulásában fontos és jelentős szerepet játszik korunk improvizációs magaskultúrája, a dzsessz.
A zenetörténet során, amikor a zeneszerzők megtorpantak, és új utakat kerestek, akkor – mint Bartók vagy Kodály – a népzene felé fordultak. Ma sokan a dzsesszt hívják segítségül, mert megjelent a vicinális mellett egy űrrakéta, amelynek a sebessége, dinamikája, világra reagáló képessége, naprakészsége, energiája magával ragadó, elemi, elsöprő ereje fölülír minden eddigit. Élővé teszi a zenét, az improvizációval beavatja a közönséget a zene születésének folyamatába."
Joggal kérdezhetjük tehát Lüdemanntól akár azt is: most ez komoly?
Bindernek teljesen igaza volt, Hans Lüdemann pedig igen jól kormányozza ezt az „űrrakétát", amelynek van sebessége, iránya, gyakran változó dinamikája, vannak kísérleti mellékútjai, és magukkal ragadó, áradó távlatai. Ez a rendkívül korszerű űrjármű jól tájékozódik a csillagok között (a dzsessz egykori és jelenkori csillagai között is), otthonosan mozog útjain.
Lüdemann nagy zenei íveket húz, gazdagon zongorázik, ízlésesen játszik az érzelmekkel, rögtönzései feszesek, sohasem túlzóak. A Jazz Podium azt írta róla, hogy ő napjaink egyik legeredetibb és legkifejezőbb európai zongoristája. A BMC új kiadványa sem cáfolja ezt.
Hans Lüdemann: Das reale klavier – ein kölner konzert
BMC, 2015
