Pontosan tudtam, hogy egy szinte süketnéma, de jó embert csak ő tudna tökéletesen eljátszani. Egy különös fogsort is hozott magával. Mesélte, hogy amikor utazott, Prágában rámosolygott a villamoson a lányokra, és mindenki megrettent tőle.
A filmben azért van egy-két erős poén, amely a kor „fejeseit" figurázza ki. Hogy sikerült ezt annak idején átvinniük a cenzúrán?
- Pontosan tudtuk, mi az, ami még pont átmegy a rostán. Ugyanakkor a filmgyárnak is voltak erre specializált megfigyelői. Elképesztő megjegyzéseket tettek. Olyanokat mondtak, amire csak a hivatalnokok képesek. A maguk módján még humorosak is voltak. Például, amikor a teherautót meghoztuk a forgatásra, kiderült, hogy ők is épp olyan járművet használtak, és ez az egybeesés sértette őket. Így egy másik típust kellett keresnünk.
Gondolom, a filmet le kellett vetíteniük a cenzoroknak meg egyéb fontos embereknek.
 |
| Jíri Menzel és Bán János a Cseh Filmkarnevál pódiumbeszélgetésén |
- Igen, volt ilyen. Szóhoz sem jutottak. Aztán hosszú percek kínos csendje után az egyikük felállt, és azt mondta: én még mindig nem tudom, hogy Menzel úr a barikád melyik oldalán áll. Aztán végül abba kötöttek bele, hogy nem kezdődhet Az én kis falum úgy, hogy „Jíri Menzel bemutatja". Mert a film a Barrandov filmgyár tulajdona. De nem voltak ezek komoly dolgok, ekkor már teljesen fogatlan oroszlánok voltak, nem tudtak engem igazából bántani. Ma meg csak mosolygunk, hogy mik történtek annak idején.
Mi alapján választották ki a falut, ahol forgattak?
- Ahogy az ember távolodott Prágától, úgy lett egyre jellegzetesebb a táj. Minden értéket elpusztítottak akkoriban. Pár évvel ezelőtt jártam megint arra, és azt kell hogy mondjam, ma is úgy néz ki minden, mint amikor forgattunk. Csak a traktorállomásról eltűnt a vörös csillag.
A filmet is meg szokta nézni olykor?
- Nem, mert
mindig elcsodálkozom, hogy én készítettem ezt a csodálatos művet.
Csalódott, hogy nem kapta meg végül Az én kis falum az Oscar-díjat? Mert akkor ebből most kettő is lenne önnek.
- Egyszer meghívott egy hollywoodi rendező barátom az egyik forgatására. Neki akkor két jelölése volt, és mindenki tisztában volt vele, hogy ez is milyen nagy eredmény, hiszen az öt jelöltet is több mint száz film közül választották ki. Ennek ellenére nagyon drukkolok Nemes Jeles Lászlónak, hogy sikerüljön nyernie. Akkor is, ha amúgy én nem tartom túl fontosnak a díjakat. Sosem tudhatja az ember, miért is kapja. Tudja, egy kedves kolléga – nevet ne is kérdezzen, úgysem árulom el – fogalmazta meg ezt tökéletesen:
Jíri Menzel a női seggen való pecsételésért kapott Oscar-díjat.
Miért olyan szerény, ha az érdemeiről faggatják?
- Dehogy vagyok szerény, csak jól játszom ezt a szerepet.
És miért van erre szüksége?
- Nem akarom, hogy az emberek öntelt és beképzelt alaknak tartsanak. Gyakran eszembe jutnak édesanyám szavai: „Kisfiam, mindig legyél nagyon szerény". Arra tanított, hogy legyek illedelmes, ne legyek törtető, ne beszéljek hülyeségeket..., Ja, és hogy vigyázzak a lányokkal.
A reputációja alapján nem vagyok abban biztos, hogy ez utóbbi sikerült.
- A nőknél én mindig az együttérzést kerestem. Olyan látszatot keltettem, hogy úgy érezzék, védelemre szorulok, és engem pátyolgatni kell. Amúgy meg mire kíváncsi? Hogy hány nővel feküdtem le? Tudja, ha már szóba került Hollywood: van ott egy mondás. Nem kell a rendezőnek minden színésznővel lefeküdnie, de azért nem árt, ha mégis megteszi. De persze csak tréfálok. Komoly házas ember vagyok.
Színházrendező szakra jelentkezett, ahová nem vették fel, sőt eltanácsolták. A filmes szakon viszont tárt karokkal várták.
- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egész életemben nagyon szerencsés ember voltam. Tulajdonképpen mázlistának is tartom magam, mivel sokkal magasabb volt a filmszakon az oktatás színvonala, mint a színházin, ahol hemzsegtek a kommunista tanárok. A mozgóképes tanszéken több olyan ember is tanított, akitől konkrétan tanulni lehetett valamit. Aztán később úgyis rendezhettem színházat, azt már senki sem tudta megtiltani. Mindazonáltal nem csak én surrantam be így a hátsó ajtón: Evald Schorm például világéletében operarendező akart lenni, aztán a diplomájába mégis az van írva, hogy filmrendező.
Miután végül bevette a teátrumok világát is, hogyan látja: van különbség a színház- és a filmkészítés között?
- Hogyne! Az egyiket sokkal jobban fizetik.
A színházat?
- Ugye viccel? A filmet. De ez rendjén is van így. Egy egész estés mozi létrehozása sokkal több munkával jár egy színmű színpadra állításánál. Az utóbbinál van egy két hónapig tartó próbafolyamat, ahol tulajdonképpen elég a színészi játékra figyelni. A film esetében ez szinte már csupán mellékes probléma.
Köztudottan nem szeret moziba járni, kivéve, ha Woody Allen valamelyik rendezését játssza a filmszínház. A kritika ráadásul sokszor összekapcsolja a kettőjük stílusát és humorát.
- Tényleg ezt írják?
Elég gyakran, igen.
- Nem tiltakozom. Sok közös van bennünk, ő is szerencsétlen flótást csinál magából, amikor csak tud. Igen ám, de a sajnálatra méltó kisember mögött ott van a humor. Képes iróniával tekinteni önmagára. Ez egy emberben mindig csodálatra méltó – független attól, hogy rendező-e vagy sem.
Allen filmjeiben mindig megjelenik az alteregója, akit korábban ő maga alakított. A Menzel-életműre ez mennyire igaz?
- Abszolúte. Václav Neckár alakította az én alteregómat a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Pacsirták cérnaszálon című filmemben. De ilyen volt Bán János az Én kis falumban vagy Gennagyij Nazarov, az Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjainak a címszereplője, illetve Ivan Barnev, az Őfelsége pincére voltam bolgár főszereplője. Ezek a karakterek nagyon sokat elmondanak arról, hogy milyen ember vagyok valójában. Persze ebben sem vagyok úttörő, Francois Truffaut-nak sem volt olyan műve, melyben ne ő lett volna az egyik központi figura.
Csehországban a nézők imádják a hazai filmeket, Magyarországon pedig kifejezett ellenszenv alakult ki a magyar alkotók műveivel szemben.
- Ennél a problémafelvetésénél azt érdemes tudni, hogy Csehországban a közönséget megcélzó, szórakoztató filmkészítésnek nagy hagyományai vannak. Ráadásul a nézőknek tetsző filmet készíteni nagy szakmai tudást igényel. Igaz, ma a digitális technika elterjedése miatt minden sokkal könnyebb – ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen most
bárki forgathat filmet, de a legtöbb mai fiatalnak bizony nincs meg a tehetsége és a szaktudása. Nagyon sok bizarr mű készül, ezeket hívom én fesztiválfilmeknek.
Azért ez eléggé veszélyes kijelentés az auteurökkel teli Európában. Arról nem is beszélve, hogy az ön filmjei is fesztiválokon debütáltak.
- Nézze, ha egy film elkészült, attól a pillanattól fogva a rendezőnek semmiféle befolyása nincs már a műre. Ez van, egyszerűen el kell engedni. Ugyanakkor fesztivál és fesztivál között is nagy különbség van. A három nagy európai rendezvény – a Berlinale, Cannes és Velence – a pénzről és az üzletről szól, legfeljebb még a mozgóképes értelmiségiek találkozásáról. De ezenfelül van még több ezer fesztivál világszerte, hogy a bizarr műveket gondozzák.
