galéria megtekintése

Repkednek a milliárdok, de már Fekete Györgyöt is zavarja a rengeteg talpnyaló

13 komment

Kácsor Zsolt

Folyamatosan emelkedik Fekete György köztestületének állami támogatása, gyarapodik a vagyona, és épülnek-szépülnek ingatlanai. Zengett a dicshimnusz az MMA mai közgyűlésén.

– Amit Fekete György elnök úr és Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr az elmúlt években tett, az elképesztő és csodálatos – jelentette ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi közgyűlésén Dubrovay László zeneszerző, aki levezető elnöki minőségében ezzel meg is adta a keddi rendezvény hangnemét, melyet örömteli, diadalittas C-dúrnak mondanánk.

Fekete György. Nem akarja, hogy elhiggyük
Fekete György. Nem akarja, hogy elhiggyük
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Igaz, a dicshimnusz hangsora nem volt túl változatos, hiszen a Pesti Vigadóban előadott témát egyetlen hangra írták meg: a döntő szavazások kizárólag egyhangú voksolással történtek. Meg is jegyezte Fekete György, az MMA elnöke, hogy „egy hangon énekelni nem könnyű” – ennek dacára az MMA jól megfizetett, de néma kórusa könnyűszerrel teljesítette feladatát.

 

A mintegy 250 rendes és 50 levelező tagból a közgyűlésen 194 művész művész jelent meg, s a napirendi pontokkal kapcsolatban

egyikük sem tett fel kérdést, senki sem szólt hozzá semmihez. Egyhangúan megszavazták az elnök és az elnökség tavalyi munkájáról, valamint a 2015-ös költségvetés végrehajtásáról készült beszámolókat,

sőt, az idei költségvetést is sikerült úgy elfogadni, hogy sem a főbb tételek, de a legapróbb részletkérdés kapcsán sem volt semmiféle kérdés, hozzászólás, módosítás, javaslat és vita.

A Fekete György és az elnökség által megkomponált előadás olyannyira olajozottan működött, hogy

az akadémikusok között enyhe derültséget keltett, amikor egy javaslat megszavazásától valaki tartózkodott. A mellette ülők nevettek ezen a képtelen helyzeten, s ő maga is szégyenlősen mosolygott.

Még az egyebek címszó alatt is csak egyetlen hozzászólás hangzott el: Szemadám György író, festőművész vetette föl, hogy meg kellene menteni az elhunyt Horváth Márton üvegművész hagyatékát, különben két héten belül kiürítik ez elhagyatott műtermet. De ezt sem kommentálta senki.

Pedig lett volna miről faggatni Fekete Györgyöt és Kucsera Tamás Gergelyt, ez utóbbitól ugyanis a tagság megtudhatta:

a 2012-es esztendőhöz képest 2015-ben az MMA pénzforgalma a négyszeresére (!) növekedett,

az akadémikusok életjáradéka folyamatosan emelkedik (most éppen havi 230 ezer forintnál tart a tavalyi havi 150 ezerhez képest), és a köztestület csak a Pesti Vigadóra elköltött egymilliárd forintot.

Igaz, pénz van bőven, az Orbán-kormány ugyanis olyannyira gavallérosan támogatja a rendszer „házi akadémiájának” tekinthető köztestületet, hogy az állami támogatás összege is folyamatosan emelkedik. Kucsera beszámolt róla, hogy a büdzsé 2014-ben meghaladta a 4 milliárdot, tavaly az 5 milliárdot, idén pedig az akadémia – mindent beleszámolva – már 7,2 milliárdból gazdálkodik. Nem csoda, hogy a közgyűlésen újabb díjak, ösztöndíjak és elismerő oklevelek alapításáról döntöttek, ez utóbbival kapcsolatban nem felejtették el hozzátenni: ez is pénzzel jár majd.

– Jó köztetek lenni – mondta ezek után a tagoknak Fekete György.

Az elnök az MMA tevékenységét illetően nem szűkölködött a szuperlatívuszokban. Közölte, hogy Európában nem volt még olyan tárlat, mint amilyet a Nemzeti Szalon produkált, az elhíresült Liget-projekttel kapcsolatban pedig – amelynek csúcsbizottságában ő is ott ül – arra kérte a tagokat:

„Ne higgyenek az áskálódásoknak és a hazugságoknak, mert a Liget a legcsodálatosabb közparkja lesz Európának”.

Bejelentette, hogy jól halad a Budakeszi úti Hild-villa felújítása, ahová az MMA kutatóintézete költözik, s már csak építési engedélyekre vár az Andrássy úti épületegyüttes, amely az MMA új székháza lesz. Az elnök megnyugtatta a néma tagságot, hogy az illetékes minisztérium „jóindulattal fogadta” az MMA költségvetését, majd a közgyűlés lezárása gyanánt mindenkinek jó étvágyat kívánt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.