galéria megtekintése

Mit keresne az Omega Felcsúton?

Szétmehet a legrégebben együtt játszó magyar rockbanda, ha Mihály Tamás nem enged

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 07. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa közösségi oldalán adott hangot annak a véleményének, amely szerint nem helyes, ha az Omega a felcsúti Pancho Arénában koncertezik, merthogy az a helyszín bekerült a politikai erőtérbe. Kóbor János szerint viszont az úgynevezett beatmisét a stadion megálmodója és tervezője, Makovecz Imre, valamint névadója, Puskás Ferenc emlékének szentelik. A véleménykülönbségből nyilvános vita lett.

Ön szerint ér ez ennyit?

A vita önmagát gerjesztette. Egy internetes bejegyzésem kapcsán a Klubrádiótól keresett meg valaki, hogy mit szólok az Omega felcsúti koncertjéhez, én pedig azt mondtam, mivel a Pancho Aréna akarva-akaratlanul politikai jelképpé vált, szerintem nem helyes, ha a zenekar ott koncertezik. De az sem volna helyes, ha május elsején a Városligetben játszana, oda sem való. Hosszú évtizedeken át éppen az volt az Omega egyik nagy erénye, hogy a politikától távolságot tartottunk, volt szívünk erre-arra nemet mondani.

Az építészmérnök végzettségű Kóbor János szerint ennek a koncertnek sincs köze a politikához, csupán tisztelgés Makovecz Imre építészete és Puskás Ferenc nagysága előtt.

 

Lehet, de koncertezésre alkalmas Makovecz-épület akad még Magyarországon ezenkívül is bőségesen. A sárospataki művelődési ház, az egri uszoda, a paksi vagy a siófoki templom előtti terület igazán különleges koncerthelyszín volna.

A Basszus! Basszus! című Omega-könyvben nem rejtettem véka alá, hogy zavart, ha valamelyik zenésztársam olyan eszmék mellé állt, ahol szerintem semmi keresnivalója nem volt – mondja Mihály Tamás.
A Basszus! Basszus! című Omega-könyvben nem rejtettem véka alá, hogy zavart, ha valamelyik zenésztársam olyan eszmék mellé állt, ahol szerintem semmi keresnivalója nem volt – mondja Mihály Tamás.
Reviczky Zsolt

A dolog pikantériája, hogy ön nem is játszana ezen az úgynevezett beatmisén, jelentsen ez a beatmise bármit is. Az Omega együttes történetéről szóló, tavaly megjelent kötete kapcsán novemberben azt mondta lapunknak, rosszulesik önnek, hogy ötven év után kihagyták a zenekarból.

Névjegy

MIHÁLY TAMÁS 1947-ben született Budapesten.

Kossuth-díjas basszusgitáros, zeneszerző. Gordonka szakon tanult, játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben Varsányi István helyére csatlakozott az Omegához, ő volt az első zenei képzettségű tag. A legismertebb Omega-száma: Nem tudom a neved. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára musicalt szerzett 56 csepp vér címmel.

Amikor néhány éve az Omega együttes korábbi számok átirataiból elkészítette a templomi koncertekre szánt Oratórium anyagát, arról nem is tudtam. Csak a kész zeneanyagot mutatták meg, és akkor kérdezték, volna-e kedvem játszani azt a koncerteken. Nem az én zeném, nem az én ügyem volt, másfelől nem is értek egyet azzal, hogy a szakrális helyeken erősítőket tologassunk, és rockzene szóljon. Először csak templomokban léptek fel vele, majd szabadtéri színpadokon, utóbb külföldön is, ahol teljesen mindegy, hogy ki áll a színpadon.

Mégis, igen békülékenynek tűnik.

A zenekar tagjai nem szólalnak meg, ez a vita köztem és Kóbor között zajlik. Szerinte az Omegának az utolsó leheletéig játszania kell, én meg nem szeretném, ha az Omega története Szentesen vagy Kiskőrösön érne véget.

Ennek a zenekarnak méltó körülmények között, valamennyi egykori tag bevonásával kellene elbúcsúznia a közönségtől egy nagy koncerten.

Amúgy pedig senki ne értse félre, nem a munka hiányzik, most is rohanok a Millió dolláros bébi című darab próbájára. A film átiratából készített táncjáték zenei vezetője, részben zeneszerzője vagyok, a gödöllői Művészetek Házában mutatjuk be szombat este.

Az udvari bolond kenyere

Kóbor Jánost a tavalyi portugál–magyar U19-es mérkőzésen ihlette meg a részben Makovecz Imre által tervezett felcsúti aréna. Az igazgatóság – a gyep védelme miatt – először elvetette a koncert ötletét, majd felajánlotta az idény végi fűfelújítás előestéjét, június 13-at.

Az együttes közleményben cáfolta, hogy Mihály Tamás politikai okból nem lép most fel, hiszen korábban sem szerepelt az Omega Oratórium produkcióban. Bár az Omega tagadja a politikai vonatkozást, a közvéleményt nehéz meggyőzni. Karafiáth Orsolya költő szerdai cikkében azt írja: az együttes hűségesküt tett Orbánnak. Az udvari bolond kenyere című Omega-dal második virágkorát éli a Facebookon. (Cs. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.