Az 1848-as első kormánytól számtalan néven működött a kultúráért (is) felelős minisztérium. A rendszerváltástól 2010-ig három neve volt: Művelődési és Közoktatási Minisztérium (1990–1998), Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (1998–2006), Oktatási és Kulturális Minisztérium. A második Orbán-kormány megalakulásakor eltűnt belőle a kultúra szó, új nevet és feladatokat kapó csúcsminisztérium lett belőle Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) néven. Magába foglalta még az Egészségügyi Minisztériumot, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot és az Önkormányzati Minisztérium sportpolitikáért felelős részlegét.
A miniszter Réthelyi Miklós anatómia professzor lett, aki a parlamentben tett kijelentése szerint vigyázott rá, hogy ne ideológiai, csakis tartalmi teljesítmény alapján ítéljék meg, mely művész szerepelhet például az érettségi tételsorban: „benne marad a kánonban Németh László szovjetunióbeli úti beszámolója ellenére, Bartók 1919-es szerepvállalása ellenére, Thomas Mann homoszexualitása ellenére, József Attila kommunista párttagsága ellenére, s folytathatnánk a sort”. 2012 májusában Balog Zoltán teológus, református lelkész vette át a helyét, s meglepő módon éppen a nemzeti szót dobta orvos elődje után. Azóta az intézményt Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hívják.
Magyar Művészeti Akadémia: törvény védi
Az elmúlt négy év tán legnagyobb – és kiszámíthatatlan hatású – változása a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nevű, jobboldali kötődésű egyesület akadémiai rangra emelése, hatalmi és anyagi térnyerése. A Makovecz Imre által 1992-ben alapított társaság 2011 áprilisában bekerült az alaptörvénybe is: „Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.” Júliusban az Országgyűlés törvénnyel létrehozta az egyesületével egyező nevű és tagságú köztestületet.
A művészeti életet politikai diszkrimináció nélkül képviselő másik szervezet, a Kosáry Domokos által a rendszerváltás idején alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) háttérbe szorult, holott a Tudományos Akadémia társult szervezete volt. Az MTA elnöke, Pálinkás József nem állt ki a SZIMA-ért, de statisztált az MMA-nak a köztestületi alakuló ülés pulpitusán. A kormányzat 2012-ben az MMA tulajdonába adta előbb a Pesti Vigadó nagy hagyományú, felújított épületét, majd a Műcsarnokot (ez utóbbiban volt némi késlekedés, 2013 októberében szavazta meg az Országgyűlés), aztán a Budakeszi út 38. szám alatti Hild-villát is, amelyben a szervezet művészettörténeti kutatóintézetet létesít.
|
Fekete György átveszi a Vigadó kulcsát Balog Zoltántól
Kovács Tamás / MTI |
Az MMA forrás-újraelosztó szerephez is jutott (jelentős pénzt oszthat el pályázatokon: 2012-ben 155 milliót, 2013–2014-ben pedig 160-160 milliót), helyet kapott a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA), a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságban, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságban, a Magyar Ösztöndíj Bizottságban. A költségvetési támogatása 2012-ben 1,5 milliárd, 2013-ban mintegy 2,7 milliárd volt, 2014-ben pedig 4,5 milliárd körüli összeg. Az MMA-tagok jelentős életjáradékot kapnak. Lényegében anyagi gond nélküli öregkorral jutalmazzák, ha valaki Makovecz Imre és/ vagy a jelenlegi politikai rezsim barátja volt, s világossá vált: most sem késő beállni a zászló alá.
Előbb 150 ezer, majd 2014-től 200 ezer forintban állapították meg a rendes tagok havi életjáradékát. Nemcsak a pénz nőtt, hanem a létszám is: 159-ről 250 főre. A feltöltés az egyes területek vezetőinek javaslata alapján történik. Jelentkező bőven akad a havi apanázsra. Fiatal képzőművészek több tiltakozó performanszt tartottak a Műcsarnok átadása miatt, bejutottak az akadémia 2012-es év végi közgyűlésére is, ahol felolvasták tiltakozásukat, kilépésre szólítva fel a tagokat. Az ülésről néhány akadémikus aktív közreműködésével a biztonságiak távolították el őket.
A tagok egy része nem tudott azonosulni sem Fekete Györgynek azzal a kijelentésével, miszerint „hozzá kell szoknunk, hogy külföldön Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik”, sem az MMA erőteljes térnyerésével, a Műcsarnok bekebelezésével. Felfüggesztette tagságát 2012-ben Rost Andrea, kilépett Cserhalmi György, Ekler Dezső, Fehér László, Kaján Tibor, Korniss Péter, Novák Ferenc, Tompa Gábor és Bukta Imre, akinek épp kiállítása volt a Műcsarnokban, s neve akkor az intézmény „bukásának” szimbólumává vált (később Bukta újra felvételét kérte az MMA-ba).
Folytatódtak a kilépések 2013-ban is: Szakonyi Károly, majd Ferdinandy György távozott. AZ MMA befolyásának növekedését jelentette a 2013-ban alapított Nemzet Művésze díj, amelyet tíz kategóriában osztanak, s amely havi 655 ezer forintot jelent majd összesen 70 főnek. A bizottság elnöke az MMA elnöke, tagjainak nyolcvan százalékát az MMA delegálja. Értesüléseink szerint napirenden van a kultúrafinanszírozás legnagyobb szervezetének, a csaknem 14 milliárd forintot szétosztó NKA-nak a megszerzése is.
Nemzeti Kulturális Alap: ki az igazi főnök?
Az új kormány hivatalba lépése után nem sokkal súlyos, kétmilliárdos zárolást rendelt el az Nemzeti Kulturális Alapnál, erre hivatkozva már 2010 nyarán lemondott az MSZP–SZDSZ-kormányzat által kinevezett Harsányi László elnök, akinek év végéig tartott volna a mandátuma. Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező követte az elnöki székben, ő az első Fidesz-kormány idején is vezette már az NKA-t, de ezúttal csak alig több, mint egy évig maradt. 2011 áprilisában jelezte, hogy tarthatatlannak látja a pénzügyi folyamatokat, mivel az előző évi zárolások után ebben az évben két lépcsőben egymilliárd, majd újabb több mint 600 millió forinthoz nem férhettek hozzá, ezért konzultálni kívánt Matolcsy György pénzügyekért felelős miniszterrel. Végül az év őszén közös megegyezéssel távozott az NKA éléről.
Utódául – némiképp szokatlan módon – az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökét, L. Simon Lászlót jelölte ki Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter. Az adminisztratív költségek csökkentésére hivatkozva az új elnök nagy átszervezésekbe fogott, a területek összevonásával radikálisan csökkentette a pénzosztó kollégiumok számát. Az irodalom pénzeiről is döntő kuratóriumok tagjai közé és élükre az inkább jobboldali elköteleződésű írószövetséghez közeli jelöltek kerültek (L. Simon évekig a szervezet titkára volt). Az átalakítás után ugyanakkor aránylag kis mértékben változtak meg a pénzosztás „politikai” prioritásai. A Magyar Művészeti Akadémia ekkor már – köztestületi rangja okán – hivatalból bekerült a kollégiumi tagok jelölésében részt vevő szervezetek közé.
L. Simon államtitkári kinevezését (2012 nyara) követően a saját maga által jegyzett törvénymódosítás – „lex L. Simon” – nyomán az NKA addig nem létező alelnöki posztjára került (az elnök Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere lett). Az államtitkár ezzel erős pozíciót harcolt ki magának, hogy növelhesse mozgásterét a „kultúrharc” fokozásában érdekelt párttársaival szemben. Az elnök és az alelnök vétójogát is kiterjesztették: korábban a kollégiumi döntések felülbírálatára jogosult elnök többnyire nem politikus volt, ekkortól Balog és L. Simon vétózhat, és még indokolniuk sem kell; korábban ilyen esetekben a bizottságoké volt az utolsó szó, azon túl a miniszteré. A vétójoggal való visszaélésre eddig nem volt példa.
A legutolsó átalakítás nyomán ismét szétvált az L. Simon által összeboronált előadó-művészeti kollégium – zenei és a színházi-táncművészeti kollégiumra –, és a Független Előadóművészek Szövetségének és a Magyar Színházi Társaságnak nem lesz képviselője a Színház- és Táncművészet Kollégiumában. Az NKA az idén jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat, van olyan kollégium, amelynek a tavalyihoz képest szinte megfeleződött a költségvetése. Hivatalosan eddig meg nem erősített, makacs pletykák szerint a választások után a Nemzeti Kulturális Alap a Magyar Művészeti Akadémia irányítása alá kerül.
Műemlékvédelem: kormányhivatal dönt
A nemzeti múlt restaurációját egyébként szem előtt tartó kormány meglepő részvétlenséggel szalámizta le az elmúlt négy évben az örökségvédelmet. Megszűnt a műemlékvédelem 172 éves önálló intézménye; a folyamat végtag-amputációval kezdődött. 2010 nyarán Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) addigi elnöke helyére kinevezték Tamási Juditot, aki szinte ellenállás nélkül hajtotta végre a hatalom akaratát. (Bár azt mondják, kemény belső harcokat vívott a terület pozícióinak érdekében, de ebből kívülről semmi sem látszott.) 2011 januárjától előbb leválasztották a KÖH megyei és kerületi irodáit, s betagozták őket a megyei kormányhivatalokba.
A műemléki beavatkozások építési engedélyét ettől kezdve nem a KÖH adta ki, hanem a kormányhivatalok, amelyekben a műemlékvédelem csak egy lett a sok véleményező szakhatóság közül. Fellebbezés esetén a másodfokú döntés egyelőre a KÖH elnökénél maradt, és a hivatal még a műemlékvédelem központi szerve volt: elvégezte a tudományos munkát, ellátta a műemléki jelölés és a felügyelet feladatát, továbbá a műtárgyvédelmet. Tamási Judit 2012 nyarán váratlanul lemondott, helyére Cselovszki Zoltán került, akit néhány hét múlva állítólag meglepetésként ért, hogy a kormány 2012. szeptember 20-val megszünteti az egész intézményt.
Feladatait és munkatársi állományát felosztották a Belügyminisztérium, a kormányhivatalok és az újonnan létrehozott Forster Gyula Nemzeti Örökség gazdálkodási és Szolgáltatási Központ között. (Forster Gyula 1895-től a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke volt.) Ez az intézmény a műtárgyvédelemmel, a dokumentációval, a világörökségi területekkel foglalkozik a KÖH jogutódjaként. Maga Cselovszki is itt folytatta. A Forster feladatkörét október 31-től az „állami kastélykezelő”, vagyis a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága feladataival is bővítették. Karakteres műemlékvédelem azóta nem érzékelhető: hatósági része betagozódott a szürke közigazgatásba, tudományos munkája alig látható.
A régészet hatásköreit korlátozták a beruházások érdekeivel szemben. A hatalomváltás után szinte néhány héttel L. Simon László indítványára orvosolták ugyan a megyei múzeumok nagy sérelmét: visszakapták jól jövedelmező ásatási jogukat az illetékességi területükön folyó nagyberuházások előtt, amit 2007-ben veszítettek el. De 2011 őszén egy törvénymódosítás 30 plusz 30 napban korlátozta a nagyberuházások előtt ásatásra fordítható időt, a beruházónak pedig csak a beruházás teljes költségének egy százalékát, de legfeljebb 200 millió forintot kell fizetnie.
Ez a nagyberuházásoknál lehetetlenül kevés. A 2011-es törvénymódosítás hatására nagyberuházások sora állt le a régészeti munkák elvégzésének lehetetlenné válása miatt. Tovább rontotta a régészet helyzetét, hogy 2011-től a KÖH megyei és kerületi irodáinak elvesztésével a régészeti hatósági jogkörök is a kormányhivatalok munkájába tagozódtak. 2012 novemberében az örökségvédelmi törvény újabb módosításával tovább korlátozták a régészetet: csak az emberi lét 1711 előtti, földben vagy vízben rejtőző „jelentős nyomát” sorolták a védendő régészeti örökség kategóriába. Ettől fogva a régészeti örökség egy jelentős – nem „jelentős nyomnak” számító – részét a megsemmisülés veszélye fenyegeti. A „jelentős” szó betoldása ellen mindeddig hiába tiltakozott a köztársasági elnöknél, majd az ombudsmannál a Magyar Régész Szövetség. Nyilvánvaló, hogy a feltételeket a beruházói lobbi diktálta.
Közgyűjtemények: „lex Esterházy”
2011-ben – a megyei önkormányzatiság kiüresítésének fontos lépéseként – előbb a megyei kormányhivatalokhoz tették a megyei közgyűjtemények (könyvtárak, múzeumok) fenntartói jogait, majd – alig pár hónappal később – a területileg illetékes önkormányzatokhoz, a levéltárak pedig minisztériumi fenntartásba kerültek. Kérdés, hogy a kisebb települések képesek-e fenntartani ezeket az intézményeket. Azóta is akadnak botrányok az átszervezés nyomán, legutóbb a pécsi városvezetés szakmailag felkészületlen, a jogszabályi előírásoknak sem megfelelő műgyűjtőt akar kineveztetni a Janus Pannonius Múzeum élére.
Egy tavalyi törvénymódosítás nyomán az emberi erőforrások minisztere saját hatáskörben dönthet műtárgyak mozgatásáról, ezzel ő vált az ország első számú kiállításrendezőjévé. A módosítást közvetlenül a felújított fertődi Esterházy-kastély berendezésének igénye motiválta. Az erre vonatkozó tervekkel kapcsolatban az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának vezetője és az Iparművészeti Múzeum igazgatója kifejezte fenntartásait, majd az utóbbi – egyebek közt emiatt – le is mondott tisztségéről.
Egy másik jogszabályváltozás felgyorsítaná és kevesebb garanciához kötné a tisztázatlan körülmények között állami tulajdonba került műtárgyak „visszaszolgáltatását” vélt tulajdonosaiknak, ez a döntés sokak szerint komoly veszélyt jelenthet a magyar műkincsállományra.
