MinimuM-estek a gyerekéhezés ellen

Civil kampányt, koncertet és szakmai beszélgetéssorozatot indít a gyerekéhezés ellen küzdő Nemzeti MinimuM-program. Az első szakmai beszélgetés február 18-án, este hét órakor kezdődik a Kaptár nevű helyen. A vendégek: L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, Göncz Kinga pszichiáter és Kaltenbach Jenő jogtudós.

A Horgas Péter díszlet- és látványtervező indította Nemzeti MinimuM-program olyan átfogó kezdeményezés, amelynek célja: felhívni a figyelmet arra a súlyos állapotra, hogy ma Magyarországon közel negyvenezer gyerek éhezik, több százezer gyerek nem jut minden nap minőségi meleg ételhez.

A Nemzeti MinimuM-program azt a minimumot kéri, hogy a mindenkori magyar kormány törvényi szinten teremtse meg a magyarországi gyermekek mindennapos, rendszeres, minőségi étkeztetésének feltételeit, és garantálja az ehhez szükséges forrásokat. A civil kampány a gyereknap közelében nagyszabású koncerttel záródik. A program résztvevői addig megkeresik azokat, akik szakmailag és politikailag tehetnek azért, hogy megszűnjön a gyermekéhezés Magyarországon – írják közleményükben.

A felvezető szakmai beszélgetéssorozat ma, szerda este indul és április 15-ig tart MinimuM-estek a Kaptárban címmel. Itt szakemberek segítségével próbálnak valós képet kapni a magyarországi és az európai gyerekéhezésről. Megbeszélik, hogyan lehetne működő hálózatot kiépíteni, és az alapproblémára megoldási javaslatokkal előállni.

Kéthetente szerda esténként olyan témákról beszélgetnek a kaptárban (1065 Budapest, Révay köz 4.), amelyek feltárják a gyerekéhezés okait. Szó esik a gyerekszegénységről, a gyerekvédelemről, a gyerekjogokról, a minőségi és a mennyiségi éhezésről, az oktatásbeli integrációról és inklúzióról, a művészeti oktatásról és a romagyerekek szociális helyzetéről. Minden estre meghívnak egy-egy olyan vendéget is, aki a májusi MinimuM-koncert fellépője lesz.

A mai beszélgetés résztvevői: L. Ritók Nóra grafikusművész, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti iskola igazgatója, Göncz Kinga pszichiáter, volt külügyminiszter, EP-képviselő és Kaltenbach Jenő jogtudós, egyetemi oktató, az állam- és jogtudományok kandidátusa.

A házigazda: Kovács Ádám szociológus, a művészvendég: Galkó Balázs színész.

Az estek nyilvánosak és ingyenesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.