Nem állítjuk, hogy karrierje a papírformának megfelelően alakul: fél évtizede még egyáltalán nem érdekelte a művészet. „Öt éve tanulni mentem Angliába, egy pakisztáni festőművész lakásában béreltem szobát. Elkezdtem érdeklődni a munkái iránt, s gyorsan beleszerettem a kortárs alkotásokba. Az után már napi két kiállítást néztem meg, s eldöntöttem, ezzel akarok foglalkozni” – meséli.
Nem vesztegette az idejét. Amikor hazatért, azonnal próbált kapcsolatot teremteni a számára szimpatikus művészekkel. Közülük néhányan – első blikkre nehezen értelmezhető módon – megbíztak a szakmában teljesen ismeretlen, a közegben tapasztalatlan főiskolai hallgatóban. Ennek nyomán ma az Everbody Needs Art képviseli őket.
Egyébiránt az ügynökség névválasztása is megér egy misét. Bencze épp a szigetországban volt, amikor regisztrált a Facebookra, s azért választotta e „művésznevet”, mert arra az időszakra esett a rajongás elmélyülése. Minden ismerősének külön kellett üzennie, hogy nyugodtan jelölje vissza, mert ő rejtőzködik az azonosító mögött...
Amikor úgy döntött, belevág a kulturális projektbe, megnézte, sokan választották-e már ezt a címet. Meglepetésére nem volt erre utaló találat, így e néven hozta létre vállalkozását. Azóta szervezett kiállításokat, saját gyűjteményt épít, mindent igyekszik elolvasni, megnézni, megtanulni, amit a témáról lehet, szerződött külföldi alkotókkal, mint például a japán Fukui Yusukéval vagy a kilétét máig rejtegető, Miss KK-val. Néhány művésszel áll szoros kapcsolatban, ám tárlatok alkalmával a bő körhöz tartozó majd két tucat alkotó munkái közül válogat. És persze már figyeli az egyetemistákat, hátha nagy tehetségre bukkan. Mindezek után is értetlenkedünk még: hogyan válhat valaki a semmiből műkereskedővé, egyáltalán mihez hasonlítható e menedzseri, kiállítói tevékenység?
– Olyan ez, mintha repülőgépeket árulnék – mondja mosolyogva. Kétségtelen, hogy a műtárgyfogyasztás kevésbé gyakori, mint, mondjuk, a labdavásárlás. Pláne idehaza nem, ahol – mint megjegyzi – ijesztgetni lehet a „kortárs képzőművészet” kifejezéssel. Bencze hangsúlyozza, mindez nem a befogadó hibája, épp ezért az lenne fontos, hogy kinyíljon a terep, s végre igazán sokakhoz jussanak el az alkotások.
Mindenesetre egyelőre nincsenek tömegek az ENA Viewing Space tárlatain, amelyek előzetes bejelentkezéssel tekinthetők meg. Aki vásárolni szeretne, attól nem kell tartania, hogy a cipője és az órája márkája alapján lövik majd be a neki szánt kalkulációt: Bencze azonnal árlapot tesz elém, amikor az aktuális kiállítás darabjairól kérdezem. Akkor is határozott, amikor a program kifutásáról faggatom: – Ez évtizedes terv. Szeretném, ha a művészeink nemzetközi hírnevet szereznének, megjelenhetnének a velencei biennálén, mind népszerűbbek lennének idehaza is, egyáltalán: ezzel szeretnék foglalkozni.”
Erre persze akkor van igazán jó esélye, ha tényleg úgy van, ahogyan cége neve üzeni: mindenkinek szüksége van művészetre.
Széteső pillanatok
Október 4-ig Brückner János Default Pornography című egyéni tárlata tekinthető meg a kiállítótérben. Ahogyan a meghívón fogalmaz: „A pornómentes pornóképek mechanikus újraalkotásával az élvező arcok szétesnek, a kötelezően kívánatos látvány helyén szenvedő, meghatározatlan arcok irányítják vissza a voyeur tekintetét saját magára.”
