– Egy éve Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy a magyar prózairodalom két nagy nemzedéke, Bodor Ádám, Esterházy, Kertész, Krasznahorkai, Nádas, Tar Sándor után nem jöttek létre hasonlóan fajsúlyos életművek. Ön mit tapasztal?
– Nincsen semmilyen színvonalesés, nem romlik a magyar irodalom, csak változik, tucatnyi nevet mondhatnék megerősítésül Tóth Krisztinától, Szvoren Edinától, Darvasi Lászlótól és Térey Jánostól kezdve Tompa Andreáig, Grecsó Krisztiánig és Péterfy Gergelyig. A fiatal és a középnemzedék írói közül is lesznek, akiket kicsit később úgy fogunk majd látni, mint ma már Esterházyékat. Érdemes olvasni, a magyar irodalom továbbra is virágkorát éli, nemrég a német irodalom fiatal sztárja, Daniel Kehlmann menesztette a mennybe Dragomán Györgyöt. A fiatal költők közül most épp Áfra János és Krusovszky Dénes a kedvencem. A költészetünk is nagyszerű.
Névjegy
Károlyi Csaba
Kritikus, szerkesztő, az Élet és Irodalom kritikai rovatának vezetője 1996-tól, 1989-től tíz éven át a rendszerváltás legsikeresebb folyóiratának, a Nappali Háznak a szerkesztője, a 90-es évek közepén a József Attila Kör nevű fiatal írószervezet elnöke. Az ELTE esztétika tanszékén tanít kritika-írást 1997 óta.
– Akkor miért nem olvassák? Miért számít a magyar könyvpiacon pár ezer eladott példány már komoly sikernek?
– Mert a potenciális olvasóknak nincs pénzük. Az egyetemisták, értelmiségiek nem tudnak könyvet venni, más érdeklődők sem, gondolja meg, egy kezdő orvosi, ápolói fizetésből, nem beszélve magukról a könyvtárosokról, a tanárokról. De ha az ÉS-kvartettben beszélgetünk egy könyvről, bizonyos helyeken néhány hétig megnő rá kicsit a kereslet.
– Bárki nyilvánosan elmondhatja egy blogon, tetszik-e neki valamelyik könyv vagy nem. Van jövőjük a szakmai beszélgetéseknek?
– Van. Nyilván nem arról van szó, hogy a képzett irodalomkritikusnak eleve igaza van a nem irodalmár olvasóval szemben, mindenkinek egy szavazata van, de az irodalmár képes lehet bemutatni a mű kapcsolódási pontjait, felépítését, belső logikáját, többet megértetni belőle, felhívni a figyelmet máskülönben esetleg elsikkadó vonásokra is. Érdemes lehet ránk figyelni még mindig.
– Számos kritikai beszélgetéssorozat futott Budapesten az utóbbi években, de az ÉS-kvartett tűnt a legnépszerűbbnek. Mitől?
– Igen, mindig elég sokan néznek bennünket, olyan könyveket választunk, amelyek már két-három hónapja a piacon vannak. Szóval, aki akarta, már benyomást szerezhetett róluk. Ha Esterházyról vagy Spiróról beszélünk, persze többen vannak, mint ha pályakezdőkről. Furcsa módon az, hogy a beszélgetés később megjelenik az ÉS-ben szerkesztve és még a YouTube-ra is felkerül, inkább vonz bizonyos embereket, mert, mint némely lelkes irodalombarátok mondják, az újságban olvasva visszajön az élmény. A helyszín, az Írók Boltja és az ÉS törzsközönsége alkotja a magot.
50 írás 28 szemmel
Bő tucat kritikus beszélget az Élet és Irodalom kritikai rovatvezetőjével, Károlyi Csabával az ÉS-kvartett 2009–2015 – Károlyi Csaba ötven irodalomkritikai beszélgetése című e-könyvben a magyar irodalom lassan félmúlttá váló és épp aktuális mindennapjairól.
Amikor a megjelenés napja, hete elmúlik, a kritika a többi újságcikkel együtt is elmúlik, amikor újra megjelenik egy könyvben, már irodalomtörténeti adalék. Ez a gyűjtemény azonban nem egy, hanem 13+1 nagyon különböző kritikus észjárását, vonzalmait és kételyeit, valamint lelkesedését őrzi, félig szinte jelenként, félig már múltként az utóbbi mozgalmas évekből, több közelmúlt-irodalom történetének töredékeit.
És jól tudjuk, hogy valójában semmi sem olyan izgalmas, mint éppen a tegnapi újság, közelség és távolság között félúton, hiszen a tárgyalt szerzők nagy többsége szerencsére még alkothat, és a kritikusok sem hagyják abba. Az ÉS-kvartettek is folytatódnak.