Negyvenezer gyerek napi szinten éhezik

Magazin: Miért csapkodják a fiúk állandóan a csizmájukat?

Aranyos Ágota: A férfiak közötti

virtuskodást szolgálja. Az ügyesség és a bravúr dominál benne,

amivel túl lehet szárnyalni a másikat.

Magazin: Fontos a jelmez is. a gyerekek bizonyára élvezik.

Aranyos Ágota: A Budapesti Történeti Múzeumban is dolgoztam, ott már húsz éve be lehetett öltözni, akkor ez újszerű volt. A viseletet azért érdemes fölvenniük a felnőtteknek is, mert más benne a testtartás. Aki felölti, rögtön kihúzza magát.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Magazin: Ruha teszi az embert.

Horgas Péter: Érzem, hogy a jelmez felé terelődött a szó. Egy táncelőadás után megfogadtam, hogy nem tervezek többé jelmezt.

Magazin: Na tessék!

Horgas Péter: Nem bújtam ki a bőrömből, amikor díszletet, „játszóteret” tervezek, az

voltaképp ugyanazt a kicsit infantilis gondolkodást is feltételezi, mint mikor még jelmezt terveztem.

Magazin: Melyik a jó díszlet, a teljesen korhű, vagy amelyik elszakad a kortól, és inkább a közönség számára értelmezhető?

Horgas Péter: Nincs szabály, minden előadás más. Mindig a nulláról kell kezdeni.

Magazin: A rendező nem köti ki, hogy nem szabad elszakadni az elgondolásaitól?

Horgas Péter: Ha ugyanaz a rendező, más a darab vagy a társulat. Mindig van egy pont, amely megakadályoz abban, hogy az egyszer már bevált klisét, megoldást alkalmazzam. Vannak persze technikai szabályok, amelyeket be kell tartani. A szcenikai helyzeteknek meg kell felelni.

Kardinális a világítás. Egy táncelőadásban például, amely általában a kitárulkozásra helyezi a súlyt, ez az egyik legfontosabb,

nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Aranyos Ágota: Bizony, az nem mindegy, hogy a ruhán a gyöngysor hogyan csillan.

Horgas Péter: Egy bizonyos életkor fölött az ember tudja a munkatársairól, hogy mit szeretnének. Most a West Side Storyn dolgozom, Novák Péter rendezi, ismertem a munkáit, tudtam, hogyan gondolkodik.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Magazin: Szegeden a szabadtérin vitték színre a Tévedések vígjátékát. Mennyire számít, hogy otthon legyen a korabeli Anglia látványvilágában?

Horgas Péter: Sok Shakespeare-darab díszletét tervezhettem, tanítottam is a képzőművészeti egyetemen. Itt ahhoz a rendezői elhatározáshoz kellett alkalmazkodnom, hogy a darab ma játszódik. Duda Évi készítette a koreográfiát, volt sejtésem a várható mozgásokról, ismerem a színészeket is, értem és talán érzem is, hogy mit kell tudnia a díszletnek. Látok egy képet, és ahogy öregszem, egyre inkább a meditáció felé fordulok. Ez a munkamódszerem. Egy ideig a Szkéné Színházban színész is voltam, aztán statisztáltam a Nemzeti színpadán, sokat jelentett nekem.

A játéktér építése egyre inkább érzéki dolog számomra.

De hogy milyen teret kínálok fel a barátaimnak, egyben nagy felelősség is.

Magazin: A néptánc, ezt tapasztalom otthon, érzelmileg érinti meg a gyerekeket. Foci és tánc ugyanaz az öröm, érdekli őket.

Aranyos Ágota: A mozgás a kulcsa mindennek. A gyerekeket a tánc vezeti el a zenéhez. Amikor kicsiket tanítottam, becsempésztem az oktatási programba az erdélyi zenét, a cigányzenét, más nemzetiségek muzsikáját.

Horgas Péter: A lányom is néptáncos, Czene Zsuzsa vezeti Nagykovácsiban a csoportját, kész csoda, ahogy ott megszólal a muzsika! Rátalált valamire, ami nagyon közel áll hozzá.

Aranyos Ágota: A vonzódás mögött felsejlik a paraszti társadalom egészséges mindennapjainak szeretete is.

Lehet, hogy a gyerek nem érti egy-egy népdal pajzán hátterét, de a szokásokat, az ünnep jelentőségét megérti.

Azt szereti a népi kultúrában, ami hiányzik a kortárs világ felszínes kapcsolataiból.

Magazin: A Nemzeti Minimum honnan indult, miből lett?

Horgas Péter: A múlt év novemberében jelent meg a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Tudományos Akadémia felmérése, amely szerint 40 ezer gyerek napi szinten éhezik, több százezer gyerek a hétvégéken és szünidőben szintén megküzd ezzel.

Százhatvan nap a 365-ből, amikor nincs iskola és óvoda, ahol ehetnének.

Nem tudtam dolgozni, folyton előttem volt a kép, hogy milyen lehet ez a 40 ezer gyerek. A barátaimmal arról beszélgettünk, hogy nekünk, felnőtteknek mi ebben a felelősségünk. Csak annyit mondunk, borzasztó, és elküldünk tízezer forintot karácsonykor.

Magazin: Ez fontos reakció.

Horgas Péter: Igaz, és

nagyon jó, hogy a magyar társadalomban is létezik és erősödik a szolidaritás.

Először azt találtuk ki, legyen egy koncert, ahol nem fogunk pénzt és ételt gyűjteni, nem akarunk új segítő szervezetet sem létrehozni. Arra jutottunk – ez a Nemzeti Minimum –, hogy a családokban is az első, hogy a gyerekek enni kapjanak. Az országban is ennek kell a legfontosabb szempontnak lennie. Úgy döntöttünk, kérni fogjuk, hogy azért a sok adóért, amit fizetünk, kapjunk garanciát. A mindenkori magyar kormány, amikor összeállítja az éves költségvetést, az első helyen különítsen el annyi pénzt, amennyi kell. Legyen törvény arról, hogy kapjon a gyerek enni.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Magazin: Szeptember 26-án meg lesz ez a koncert.

Horgas Péter: Száz művész fog fellépni, tizenkét órán át szól majd a zene. Szakmai és politikai konszenzust szeretnénk, megvan rá az esély. A cél, hogy ne az alantas ösztönökre épüljön a kampányunk, hanem a meglévő emberi jóra. Legyen egy ügy, amelyben egyetérthetünk.

Magazin: Igaz-e, hogy a táncórákra és a fociedzésekre csak azok a gyerekek jutnak el, akiknek szülei ki tudják fizetni a tandíjat?

Aranyos Ágota: Nem! A gyermektáncot népszerűsítő Garabonciás Együttest 27 éve alapította Váradi István. A fenntartó a Garabonciás Alapítvány, amelynek alapító okiratában benne van, hogy

ne a pénz domináljon, ezért nálunk a mai napig nincs tandíj.

István két éve meghalt, s miután 23 éve az együttes koreográfusa vagyok, én lettem a művészeti igazgató és az alapítvány elnöke. Szóba került, hogy legyen egy jelképes tandíj, de ha a IX. kerületben működünk is, sok iskolába járnak nehéz sorsú gyerekek. Megjegyzem, éppen a legszegényebb szülők néznek ránk gyanakodva amiatt, hogy nem kell fizetni. És inkább éheznek, hogy a trendi tánctanfolyamra elvigyék a gyereket.

Horgas Péter: A jelmezeket miből finanszírozzátok?

Aranyos Ágota: Általában pályázunk, a ferencvárosi önkormányzat segít bennünket. Nagy a jelmeztárunk, nem esünk kétségbe. De azért meg kell küzdeni a gyerekekért. Igaz, hogy aki nálunk ragad, sokáig velünk marad.

Magazin: A segítség kultúráját is el kell sajátítanunk. sokszor nem tudjuk, mi a legkézenfekvőbb.

Aranyos Ágota: Évek óta közös produkciót készítünk fogyatékos gyerekekkel.

Ez a program azt mutatja, hogy tudnak ők adni.

Nem is keveset! A jelenlétük a legnagyobb segítség, mert az egészséges gyerekek is nyitottabbak lesznek.

Horgas Péter: Amikor megkerestek egy sérült gyereket, hogy éli meg, hogy felléphet veletek? És neked szakmailag mennyire kell máshogy közelítened hozzájuk?

Aranyos Ágota: Mindenki szeret játszani. Kell a jó szinkron, és rengeteg improvizáció. Sok a játék, nem is tudják, hogy abból végül produkció lesz. A sérült gyerekekkel végigjátszottuk az évet, ugyanúgy belesodródtak, mint az egészséges gyerekek.