A közösségi média szakember szerint Kínában főként a vásárlásról szólnak az ünnepek. Ilyenkor óriási leárazások vannak a boltokban. Ajándékozni azonban csak ritkán szoktak, legfeljebb a barátok, szerelmespárok, „akik úgy tekintenek a karácsonyra, mint egy második Valentin-napra”. Az otthonokat sem feltétlen díszítik fel. „Vannak, akik beszereznek egy műfenyőt vagy világítást, de csupán dekorációs elemként tekintenek rájuk. Az édesanyám is vett néhány éve egy égősort… ha jól emlékszem, a falra szögelte” – mondja a fiatal lány, akinek nem kell sokat kutatni az emlékei között, hogy visszaidézze a karácsonyi őrület előtti időket. „Öt-hat éve kezdtünk el úgy igazán ünnepelni, részben a közösségi média hatására. A kínai Facebookon (Renren) az emberek imádnak karácsonnyal kapcsolatos dolgokat posztolni. Nagyon trendinek tartják” –meséli Luo.
Azonban nyomban leszögezi, hogy az ünnepnek széles körben nincs semmilyen vallási színezete. Nem is csoda, hiszen a vallás sokáig tabu volt. A hatvanas-hetvenes évek kommunista Kínájában sok hívőt megkínoztak, sokakat megöltek. Manapság is erős a kontroll, de tolerálják a vallásgyakorlást. A kormány által 23 milliósra becsült keresztény közösség jelentős része azonban nem a pekingi vezetés által jóváhagyott templomokat látogatja, hanem az illegális „házi” templomokat.
A nagy többséget azonban kicsit sem hatja meg Jézus Krisztus, a szaxofonos Mikulás viszont annál inkább. Igazi gyökerek hiányában saját szimbólumok és hagyományok alakultak ki. A gyakori díszítőelemnek számító szaxofonos Mikulás is ilyen, akiről senki nem tudja, hogy pontosan miért is került a hangszer a kezébe. Ugyanilyen sajátos tradíció az almaevés szenteste. Luóéknál is mindig elfogy ilyenkor egy alma fejenként, de ő sem tudja, hogy mi az oka. Arra gyanakszik, hogy azért alakult így, mert a „szenteste” mandarin nyelven úgy hangzik, mint az „alma”. A jelenleg Londonban élő lány idén nem látogat haza az ünnepekre, de azt mondja, hallott a híres sanghaji német karácsonyi vásárról. „Nagyon kínos az egész. A kínai Twitterre (Weibo) feltöltött képek alapján egyáltalán nem hasonlít igazi vásárra. Olcsó hamisítvány” – mondja nevetve.
A karácsony iránti rajongással Kína nem számít ritka madárnak Ázsiában, ahol ilyentájt Kiotótól Delhiig megtalálhatók a kilométeres girlandok és az angyalok seregei, a bevásárlóközpontok hangszórói pedig fáradhatatlanul ontják magukból a Jingle Bells különböző változatait. Az üzletek és szállodák tulajdonosai jól ráéreztek az újdonság iránt érdeklődő lakosság igényeire, és „visszautasíthatatlan” ajánlatokkal várják a költeni kész embereket. Indiában sincs ez másként, ahol a többség egyfajta különleges szünnapként tekint a karácsonyra. A hagyománytisztelő családok ugyan semmilyen formában nem ünnepelnek, de a felső középosztály tagjai szenteste általában valamelyik elegáns hotelben vacsoráznak – a nem vegetáriánusok körében a pulyka és töltött csirke a legnépszerűbb fogás –, a városi tehetős fiatalok pedig buliznak. „A korombeliek hatalmas házibulit rendeznek, ahonnan az alkohol sem hiányozhat. Gyakran dresscode is van, többnyire piros-fekete kombináció” – meséli a Népszabadságnak a húszas évei közepén járó Latika Deo, aki az ország délkeleti részén található Andhra Pradeshből származik.
Mint mondja, a nagyvárosokban már december elején megkezdődik a karácsonyi készülődés, és ilyenkor már a média is karácsonyi lázban ég. „A hírességek külön divatbemutatót tartanak, a főzőműsorokban különleges recepteket mutatnak be. A szappanoperákban is felbukkan a karácsony, és ilyenkorra időzítik azokat a filmeket is, amelyekben legalább egy-két jelenet erejéig megjelennek az ünnepek” – meséli a jogászként dolgozó Deo. Az ő családja nem csinál nagy ügyet a karácsonyból, csupán egyetlen hagyományhoz ragaszkodnak: az édesanyja brandyöntetes rumos piskótát süt. Mind mondja, a keresztény közösségek – a lakosság 2,3 százaléka – és a brit felmenőkkel rendelkezők azok, akik tartják a karácsonyi hagyományokat. Templomba mennek, feldíszítik otthonukat, és ilyenkor nagyon aktívak a közösségen belül is, sokat adakoznak és segítenek a rászorulókon. De az ajándékozás náluk sem divat: „Mi, indiaiak még Diwali (A Fény Ünnepe az év egyik legfontosabb eseménye) alkalmával sem ajándékozzuk meg egymást. Az ember sosem tudja, hogy kinek mit vegyen, egyszerűen túl bonyolult az egész.”
|
Boldog karácsonyt! – írja homlokára egy hindu hindiül a Gangesznél
Jitendra Prakash / Reuters |
Jó pár ezer kilométerrel arrébb, az Egyenlítő mentén azonban Carren Otieno már különböző apróságokon töri a fejét, noha Kenyában szintén nem bevett gyakorlat az ajándékozás. A karácsonyt számos fekete-afrikai országban ünneplik, még olyan helyeken is, mint a többségében muzulmánok lakta Szenegál. Az ünnepet számos országban helyi szokások teszik színesebbé, ám a kenyaiak – kiknek kétharmada keresztény – tradicionális módon ünneplik a karácsonyt. Ilyenkor a templomok is zsúfolásig telnek. Az emberek családi körben töltik ezt a pár napot, és akármilyen messze szakadtak is otthonról, hazautaznak a szeretteikhez.
Carren is minden évben megteszi a hatórás autóutat Nairobitól Kisumuba, ahol az édesanyja lakik. „A karácsonyt a legszebb vasárnapi ruhánkban töltjük, a gyerekeknek általában új holmit veszünk. Ezt követően feldíszítjük a műfenyőt, amelyen vattával helyettesítjük a hókupacokat. Ha jobban meggondolom, ezt a hollywoodi filmekből vehették az emberek” – meséli lapunknak Otieno. A legtöbb kenyaihoz hasonlóan, családjával a fűtött lakás helyett az udvaron, grillparti keretében fogyasztja el a karácsonyi ebédet. „Ilyenkor ott van minden testvérem, a családjaik, valamint a barátaink is. Általában levágunk egy kecskét vagy bárányt, de gyakori fogás még a csirke vagy a grillezett nyama (marha), amit pilauval (fűszeres rizs), és chapatival (kenyérféle) tálalunk.A desszert többnyire gyümölcs és fagylalt” – sorolja a karácsonyi menü fogásait a Nairobiban dolgozó újságíró.
Jó pár ezer kilométerrel nyugatabbra valamivel szerényebb a menüsor karácsonykor. A Kubában még mindig fennálló jegyrendszer miatt igen korlátozottak a lehetőségek, ám az emberek így is mindent megmozgatnak, hogy ünnepivé varázsolják a hangulatot. Teresa López szerint a valutás boltokban mindenhez hozzá lehet jutni, amire nem futja a fejadagból. A húszdolláros átlagfizetéshez képest itt borsos áron kínálják az élelmiszereket, így akinek a külföldi rokonok több pénzt küldenek vagy van valamilyen vállalkozása, az megengedhet magának egy egész malacot, mások azonban kénytelenek megelégedni egy-egy darabbal. Szenteste aztán a család és barátok jelenlétében megsütik a malacot, amit rizzsel, fekete babbal, fokhagymás jukkával (manióka) és salátával tálalnak. „Ezután bekapcsoljuk a zenét, és kezdődhet a tánc” – számol be a hagyományokról a kubai nyugdíjas.
|
Műfenyő készül egy kínai gyárban
Carlos Barria / Reuters |
A helyiek egy része a vacsorát követően templomba látogat, ám ez korántsem annyira elterjedt, mint a régió többi országában. A kommunista Kuba kakukktojásnak számít a többségében katolikus Latin-Amerikában, ahol kontinens-szerte megadják a módját az ünneplésnek. A castrói forradalmat követően a karibi szigeten nem volt ajánlatos a nyílt vallásgyakorlás, számos pap végezte kényszermunkatáborban vagy kényszerült emigrációba.
Az utóbbi két évtizedben enyhült a nyomás, és a többségében katolikus kubaiak – illetve a katolikus és afrokubai hagyományok elegyeként kialakult santería hívei – már nyíltan fordulhatnak az egyházhoz, amelyet továbbra is igen erős kontroll alatt tart a rezsim. Ilyen háttérrel sokáig a karácsonyt sem ünnepelték, közel három évtizeden át egyáltalán nem is létezett, csak a négy fal között. A legendás vezető, Fidel Castro ezt azzal indokolta, hogy a szünnap megakasztotta a munkát a cukornádföldeken. Az ünnepet II. János Pál pápa 1998-as látogatásakor állították vissza. Manapság december 25-e már ünnepnap, a televízióban is beszélnek róla. Az idős López szerint főként zenés műsorokkal szórakoztatják az embereket, akik eközben felállítják a karácsonyfát: szigorúan műfenyőt.
