Johannes Kepler koponyája úgy esett szét három darabra, hogy azzal a lendülettel ki is pattant belőle a francia forradalom. Legalábbis az azt megtestesítő Georges Jacques Danton, merthogy Kepler figurája óriásbáb volt a Budapest Bábszínház 1999-es bemutatójában, Az ember tragédiájában, Dantoné meg kicsi. - Ezer olyan látomás beteljesedhet a bábszínpadon, amit élő színházban sohasem lehetne kivitelezni. Elég csak a klasszikus vásári bábjátékok karaktereire gondolni. Mondjuk a Széteső Halálra: a csontvázra, amelyik darabjaira hullik, majd újraépíti önmagát. A Léghajósra, vagyis a krinolinszoknyás hölgyre, akinek fölkapott szoknyája léggömbbé alakul, vagy ott a Zsonglőr, aki a saját fejével labdázik - meséli az Andrássy úti színház raktárában a képzőművész-grafikus-tervező Balla Margit, a Tragédia díszlet- és bábtervezője.

- Azt például hogyan mutatná meg egy színházrendező, ahogy Isten a kezébe veszi Ádámot meg Évát? Nálunk ez is megtörténhetett, csak mert itt máshogy működik a fizika. Míg az élő színházban sehogy sem úszhatja meg egy színész, hogy átgyalogoljon a színpadon, addig egy bábszereplőt minden további nélkül átrepíthetünk rajta.

Ezzel együtt a bábszínházban semmi sem lehet öncélú. - A tökéletes báb mindent tud, amit elvárnak tőle, de annál egy cseppet sem többet - magyarázza a hazai bábkészítők do­yenje, az Andrássy úti bábszínházból nyugdíjba ment Lellei Pál. - Nézze csak ezt a figurát - mutat egy ledér öltözetű kesztyűsbábot Balla Margit. - Ez egy kurtizán Az ember tragédiájából. Fontos volt, hogy a piros tüllszoknyából folyton elővillanjon hosszú bal combja. De a jobb lábának nincs szerepe. Ezért nincs is neki. Egy-egy előadásban játszanak alakok, akik csak kinéznek az ablakon. Nincs testük, mert fölösleges volna. Aztán itt van Angela a Szarvaskirály című produkcióból. Ennek a darabnak az eredetijét az itáliai vásári komédia, a commedia dell'arte utolsó nagy alakja, Carlo Gozzi írta, így a bájos Angelát a műfaj egyik jellemző karaktere után terveztem. Áttetsző fátylat kapott, amit viszont le kellett varrni kétoldalt, hogy a színész be tudjon nyúlni a hátán lévő lukba, ahonnan mozgatja. Lényeges, hogy a lány lábai szépek és hajlíthatók legyenek, de nézze, feneke már nincs. Az nem látszik, nincs jelentősége.

- Egyébként bábra nem úgy készítünk jelmezt, hogy megcsináljuk, aztán ráadjuk. Nálunk magán a figurán kell megvarrni azt. Ha pedig egy szereplő többször „átöltözik" egy darabban, akkor nem cibáljuk le róla a ruháját, hanem annyi bábot csinálunk, ahányféle ruha kell. Sokszor meg épp az okoz gondot, hogy nincs rajta ruha - mosolyog Lellei Pál.

- A Garas Dezső rendezte Tragédiában, ugye, meztelenül lép színre Ádám és Éva - veszi át a szót Balla Margit. - Ádámnak nyilván jelezni kellett valahogyan a férfiasságát. Még azt is megbeszéltük, hogy az óramutató járása szerint merre állítsuk be. Úgyhogy az Ádámé végül egy olyan fél ötös lett. De emlékszem Jankovics Marcell Babiloni Biblia-rendezésére is, ahol meg maga az ördög csinált nemi szervet Ádáméknak. Egyszer pedig ajándékba kaptam egy ritka gyönyörű indiai marionettet. - Behoztam a színházba, mert annyiféleképpen lehetett mozgatni, hogy a komplett mechanikaműhelynek feladta a leckét. Már odahaza gyönyörködtem benne, amikor felfedeztem egy addig észrevétlen zsinórt. Elképesztő méretű pénisz emelkedett ki a ruha redői közül!

Meglepetések tehát a legdörzsöltebb bábtervezőt is érhetik, de legalább ekkorákat okozhat ő is a közönségének. Hogy kezdhet el például énekelni valaki, akit lenyakaztak? Balla Margit egy Judit és Holofernész-előadásba olyan koponyát tervezett, amelyet belülről két kapoccsal mozgathatott a bábos, így a vérbe fagyott fej pislogott és énekelt egyszerre. De mutat a raktárban falanszter-jelenetből való óriás legóbábot, szemforgató-szájharapdáló pópát, kalapácsfejű munkást, párnarojthajú lányt, rugdosó szarvast, bólogató buldogot és hős királyfit - mint az összes bábnak, az utóbbinak is az orra kopott meg először. Lellei Pál mindegyikükre emlékszik, de mindnél jobban emlékszik Pinokkióra. Sok évtizedes pályafutásának csúcsa volt az a pillanat, amikor a gyaluasztalról leemelt fabábu Gepetto kezébe kapaszkodva élete első sétájára indult, s egyszer csak felpillantott az apjára. A nézőtéren megbabonázva ültek az emberek, pedig a „csoda" technikailag pofonegyszerű volt. Pinokkio fejét ferde tengelyben helyezte a nyakára Lellei, így amikor a Gepettót játszó színész megnyomta a fabábu tenyerébe rejtett gombot, egészen úgy tűnt, mintha az alulról sandítana fel rá. Más szempontból viszont az efféle pillanatokra mondják a bábosok, hogy a fa, a textil meg a drót közé végre befészkelte magát a báblélek.

A bábszínpad pikantériája
Bábok tömegével legközelebb a Marczibányi téren május 2-án kezdődő gyerekszínházi szemlén találkozhatunk: meghívták a Stúdió K és a Tintaló Társulás mellett többek között a Ciróka, a Vojtina, a Vaskakas és a Kabóca Bábszínházakat. A jegyek jó része már elkelt, úgyhogy várhatóan tömött sorokban hömpölyögnek majd a szülők által kísért gyerekek a Marczibányi térre május elején - és ezzel meg is rajzolják a hazai bábszínházi közönség tipikus képét. A magyar fejekben ugyanis ez egyelőre gyerekműfaj.
Annak ellenére, hogy az elmúlt években nagy port kavart néhány felnőtt előadás, így Alföldi Róbert perverz bábjátéka, a Sade márki 120 napja, Balázs Zoltán báboperettje, a Mikádó vagy szintén Balázstól a ­2009-es Faust. A magyar felnőttek mégsem rajonganak a bábokért - állítja a szakma egyik guruja, Lellei Pál, és a cseheket hozza ellenpéldának. A prágai Nemzeti Marionett Színház például már több mint 4500-szor játszotta Don Giovanni előadását, és a produkcióra 2011 decemberéig minden jegy elfogyott!
A kritikus Sándor L. István szerint a magyar felnőttek pont ugyanígy szeretik a bábszínházat, csakhogy nekünk a hagyományainktól és az elvárásainktól is viszonylag távol áll ez a műfaj. - Az egyik sztereotípiánk, hogy a báb valami infantilis dolog. Pedig a szülők is élvezik az előadásokat, ahogy a meséket is szeretik, csak nem hirdetik. Ráadásul jó néhány utazótársulat készít már afféle családi produkciókat, ahol a poénok egy része a gyerekeknek, a másik a felnőtteknek szól. Másrészt egyre több prózai színpadon bukkannak föl bábok, és ez jó jel. (D. V. G.)