– Hogy miért? – kérdezett vissza. – Hűha, várjunk csak... Kicsit messziről kezdem a választ. Szerintem Magyarország talán legjobb, legpezsgőbb, legdinamikusabb korszaka a kilencvenes évek volt, akkoriban színvonalas társadalmi viták zajlottak. Legalábbis a mai viszonyokhoz képest, amikor a párbeszéd helyét átvették a kinyilatkoztatások, és mindent eluralt a hisztéria. A kilencvenes évek társadalmi vitáiban a szociológusok nagyon intelligensen vettek részt, s nekem tetszett, ahogyan a szociológia reflektált a valóságra.
|
„Elvesztette érvényét a nyelv is, amellyel a hazai közállapotokról beszélünk"
Fotó: Tóth Zsófia |
Arra a kérdésemre, hogy Az Év Könyve sorozatunk főhőséhez, Gulliver alakjához is inkább szociológusként közelített-e, vagy inkább szépíróként mozgatta meg a téma, azt válaszolta: az egyiket a másiktól nem tudja elválasztani, de miután keserű benyomásokat szerzett a mai magyar társadalmi valóságról, az általa megírt Gulliver-figura kapcsán is az foglalkoztatta leginkább, hogy ez a képzeletbeli alak képes-e – mint fogalmazott – „fanyar érzékenységgel" kezelni és túlélni a magyarországi mindennapokat. Ugyanakkor szerinte nehéz, szinte lehetetlen megérteni egy társadalmat úgymond „kívülről", egy fiktív alak nézőpontjából.
– Az persze csak egy játék, amit Gulliverrel művelünk – tette hozzá –, ezért nem is lehet elvárni tőle, hogy a sorozat szerzői révén „megértse" a magyar társadalmat. Ugyanakkor Gulliver ráérezhet a hazai közhangulatra és társadalmi mentalitásra, ahogy például én is hamar alkalmazkodni tudok egy-egy adott társadalom mindennapi szabályaihoz, akár Olaszországban, Horvátországban vagy Erdélyben járok. Magyarországon mostanában sokan az általuk érzékelt valóságot azonosítják a teljes társadalmi valósággal, a legtöbben csak egy szűk keresztmetszetet látnak a közös világunkból. Egyre kevésbé vagyok egyébként biztos abban, hogy ez a világ közös: nehéz ma Magyarországon bármiféle közösségről beszélni. Nem látom, hogy ezt a társadalmat mi tartja egyben. De nem azért nem, mert cinikus vagyok, hanem azért, mert nem látom a valódi kapcsokat, nem látok valódi megértési szándékokat.
Kiss Tibor Noé szerint a mai Magyarországon olyan kiszolgáltatottságban és alá-fölé rendeltségi viszonyban élnek emberek, amit egy XXI. századi európai államban nem volna szabad megengedni. „Huszonegyedik századi technológiát használva építünk újra tizenkilencedik századi társadalmi viszonyokat, ez a legszomorúbb" – mondta, s szerinte e szociális szakadék mélységét jellemzi, hogy „már elvesztette az érvényét az a nyelv is, amellyel a hazai közállapotokról beszélünk".
S hogy mi adna reményt e reménytelenségben? Jövő heti jelentésírónk úgy véli: bizakodásra ad okot, hogy léteznek olyan önállóan gondolkodó civil szervezetek és önkormányzatok szerte az országban, amelyek a saját adottságaikat és lehetőségeiket kihasználva dolgoznak a közösségük fejlődésén. Hogy ez egy felújított közösségi házban, egy bicikliútban vagy egy EU-forrásokból finanszírozott csatornázásban testesül meg, az szerinte végül is mindegy. Talán nem lenne olyan bonyolult rendbe rakni a dolgainkat, de ehhez sokkal több racionalitásra lenne szükségünk – s egyszer talán túl leszünk a sérelmek és az indulatok korszakán.
