MGP: Ványa bácsi
Gálffi László a címszerepben bohókás kezdésétől az elkomoruló végig megkapó éli a nézők elé az öncsaló Vojnyickijt. Fiús boldogsággal szerelmes a birtokon vendégeskedő férje Jelenába. Gálffinak különleges tehetsége van rá, hogy sugározni tudja magából a szeretetet és a belehabarodott szerelmest. Érett kora utolsó érzelmi fellobbanását kamaszos ártatlansággal éli. Ez a szerelem élete utolsó menedéke. A megváltás lehetősége.
Önmagát idézőjelbe tevően ironikus. Többnyire zsebkendők, takarók, párnák alá rejtőzik a valósággal szembenézés helyett. Bujkálásai azt mondják: nem ér a nevem! A búcsújelenetben rá sem pillantva Jelenára, meg se látva megy el, amikor az asszony jóvátételi kacérsággal parányit vállához ér, galvanizáltan megy ki a színről.
Asztrov doktort Hegedűs D. Géza új arcberendezést elősegítő bajusszal úgy éli végig, mintha állandóan úton lenne. Mindig menni készül, de marad. Átjáró látogató, de csak vendégségben van odahaza. Victoria Wallace jelmezeit, mint - egy kivételével - valamennyi szereplő, saját jellembőreként viseli.
A kivétel az Örkény Színháztól kölcsönbe bérelt Hámori Gabriella Jelena szerepére. A kacér professzornéra az utolsó illedelmes pontig fölsliccelt estélyi-délutáni-nappali utazóruhát adott. Igaz, Hámori erősen kilóg az előadásból. Nemcsak nehezen elviselhető artikulációja okán, (Morcsányi Géza fordításának ráeső részét hallhatatlanná tette) hanem, mert úgy viselkedik szerepében, mintha színésznő volna.
Bata Éva (Szonya) személyiségének erős jelenléte, egyszerű természetessége, kemény céltudatossága és az érzelgősséget messzire kerülő őszintesége az előadás komoly értéke. A darab zárójelenete az ő révén nem tocsog a könnyben. Önsajnálat helyett szikár programját vezényli a reménytelen jövőnek. (A rendezés kissé rátett azzal, hogy Szonya és Ványa bácsi az asztal alá szorultak kimódoltan.)
Plasztikus jellemet mintáz Benedek Miklós a zsörtölődve-zsarnokoskodó professzor szerepében. A birtokot elkótyavetyélni tervező önző Szerebrjakov sértett ártatlanságában kitűnő. Jó, pontos, kedveskedéstől mentes dajka Kútvölgyi Erzsébet. Fesztbaum Béla megfelelő sarokban felejtett koszt-kvártélyos ötödik kerék. Dengyel Iván Jefimként behozza a színpadra az udvarház életét. Margitai Ági Vojnyickajaként fekete hollónak álcázott apácafőnöknőként közlekedik. Figyelemelkeltő eszközeinek egyike, hogy időről időre előveszi szipkáját, cigarettát dug bele és lángoltatja öngyújtóját, ahelyett, hogy figyelné, miről beszélnek a többiek. Az összpontosított színészi figyelem tud csak érdekes lenni a színpadon.
Michael Levine (49) kanadai posztmodern díszlettervező képviselte az előadás újszerűségét. Már kezdés előtt Richard Feren komponista a nézőteret is megrázó menydörgése riaszt fel. Amikor a színpadkeretet lefedő, a mögötte mozgók alakját sejtető kortinát felhúzzák, a látványt azt sugallja: belecsapott az istennyila Vojnyickijék 26 szobás udvarházába. Oldal- és hátsófalak eltűntek. Jobbra-balra állnak még a szobaajtók, de nincsen keretük. A levegőbe lengenek. Lepusztult, rendetlen, elhanyagolt terem a (két részben adott) négy felvonás helyszíne.
