A keserédes történet középpontjában Julián (az argentin szupersztár, Ricardo Darín alakítja), a Madridban élő színész áll, aki már egy éve rákbeteg, és úgy dönt, nem szenved tovább. Abbahagyja a kezeléseket és egyszerűen, szép lassan meghal. Meglátogatja őt Tomas (Almodóvar egyik kedvenc színésze, Javier Camara), a legjobb barátja Kanadából, hogy néhány napot együtt töltsenek. Kettőjük találkozása aztán igencsak megmozgatja az érzelmeinket, de nem az unalomig elkoptatott hatásvadász esz­közökkel.

Forrás: BD Cine / Trumanfilm

Cesc Gay író-rendező képes volt a csodára: makulátlan vígdrámát alkotott. Egymás után jönnek a zseniális jelenetek, talán a legemlékezetesebb, amikor Julián elmegy egy temetkezési céghez, hogy megrendelje a saját temetését, de elakad, mert nem képes dönteni a koporsók vagy urnák között. Sírjunk vagy nevessünk? Mindkettő megy. Gay történetvezetése amúgy kikezdhetetlen, végig képes meglepni a nézőt. Zseniális dramaturgiai érzékről tanúskodik, hogy csak az utolsó jelenetben derül ki, miért is Truman, Julián kutyája a címszereplő.

A rendezés és forgatókönyv mellett persze a legnagyobb érdem a két főszereplőé. A látványosabb szerep Daríné. A belső lelki folyamatokat egyértelművé teszi mielőtt megszólalna, ugyanakkor pontosan tudja és érzi, hogy mikor elég. Alakításának van egy kitapintható íve: minden egyes mondatát komoly metakommunikáció előzi meg. Camara feladata legalább ilyen komplikált, elvégre ő meg pont az „erre nem tudok mit mondani"-szituációkat kellett hitelesen hoznia. Kettőjük játéka izgalmas kontrasztot teremt, amely előbb-utóbb tuti tananyag lesz.