Megvan az új jelölt

Ádok Zoltán és Dance With Me című dala az új jelölt az Eurovíziós dalversenyen Magyarország képviseletében. Az előző két énekes ugyanis, hazánkban eddig példátlan módon, visszalépett.

Az elmúlt hetekben többször is az érdeklődés középpontjába került az idei Eurovíziós Dalverseny. Február elején jelentették be, hogy a szakmai zsűri a beérkezett 105 dal közül a Vigyen el a szél címűt találta legalkalmasabbnak arra, hogy a májusi versenyen Magyarországot képviselje. A dalt egy svéd zeneszerző, Figge Boström írta, az előadó Mark, az S.O.S. Szerelem című film betétdalával nemrég feltűnt fiatal énekes. Másnap azonban kiderült, hogy a dal zenéje már korábban elhangzott egy svéd tévéműsorban, ez pedig ellenkezik a dalfesztivál szabályzatával, ezért Mark visszalépett.

Ezt a televízió tudomásul vette: mivel nem az előadók, hanem a dalok versenyeznek, így nem jelölhették újra Markot egy másik dallal, ezért új dalt és előadót választottak: Pálvölgyi Géza szerzeményét, a Magányos csónak című dalt Tompos Kátya, a Nemzeti Színház színművészének előadásában. Ám ekkor ismét nem várt fordulat következett: a színésznő bejelentette, hogy túl sok egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudna elég időt, energiát szánni a felkészülésre és a versenyre, ezért visszalép. Néhány mondatos írásos indoklásán kívül nem szeretne nyilatkozni az ügyben, így nem kaptunk választ, korábban miért nem gondolt arra, lesz-e ideje versenyezni.

Hasonló esetre még nem volt példa itthon, a televíziónak esélye sem volt, hogy megelőzze a visszalépéseket. Időben közzétette a feltételeket, amelyeket a pályázat beküldői elfogadnak - vagyis például vállalják a felelősséget azért, hogy a dal és az előadó egyaránt megfelel minden feltételnek. Így joggal hihették, hogy Mark dala indítható. Mint ahogy a pályázat benyújtása azt is jelenti, hogy az előadó részt kíván venni a versenyen, ráadásul a jelöltekkel a döntés nyilvánosságra hozatala előtt egyeztettek, tehát arra sem számíthattak, hogy Tompos Kátya visszalép.

Az első körben kiválasztott dalt egyébként egy szakmai szervezet is bírálta, feltéve a kérdést, miért svéd szerző műve képviseli hazánkat. Az Eurovíziós Dalversenyben azonban nincs semmilyen előírás arra vonatkozóan, hogy milyen állampolgárságú, nemzetiségű, etnikumú legyen a dal szövegének, zenéjének szerzője vagy előadója. Így nincs olyan előírás sem, amely szerint minden országot csak saját, többségi nemzetéhez tartozó dalszerző vagy előadó képviselhetne. A dalverseny résztvevői gyakran élnek is a lehetőséggel: Svájcot például 1988-ban egy kanadai születésű énekesnő képviselte, francia nyelvű, török dalszerző által írt dallal - őt ma Celine Dion néven ismerik világszerte. Idén a dánok például egy Ronan Keating szerzeménnyel indulnak.

A szabályzatban arra nézve sincs előírás, hogyan kell kiválasztani a jelöltet: van, ahol nemzeti döntőn, máshol valóságshow keretében, megint máshol pályázaton választják ki a dalt, sok helyen a köztelevízió egyszerűen kijelöli az ország képviselőjét. A korábbi években többféle módszert is alkalmazott az MTV, idén szakmai zsűrire (Szulák Andrea, Lengyel Zsolt, Szűts László, Gundel Takács Gábor, Harsányi Levente) bízta a döntést.

Amely a napokban ismét, harmadszor is összeült, és Ádok Zoltánt nevezte meg jelöltként, aki az egyik kereskedelmi televízió Csillag születik című tehetségkutató versenyén tűnt fel. Nemrég jelent meg első lemeze Tánclépés címmel - a cím nem véletlen, ő ugyanis nemcsak énekes, hanem táncos is, ami a zsűri szerint előnyére válhat a versenyben.

Ha mégis történne valami, március 16ig még van idő új versenyzőt választani, akkor kell ugyanis végleg megnevezni az országot képviselő dalt és előadót. Ezután viszont már nem lehet változtatni egyiken sem. Így nem érdmes „tartalék" nevet választani, pedig ez jól jönne. Mert bár Ádok Zoltán azt mondta, feltétlenül ott lesz a versenyen, mi lesz, ha ne adj' isten, megbetegszik?

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Ádok Zoltán, a harmadik számú versenyző
Ádok Zoltán, a harmadik számú versenyző
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.