Ők juthatnak ki az Eurovíziós Dalfesztiválra

Teljessé vált A Dal 2015 elődöntőseinek 30-as listája. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyére összesen 351 dalt neveztek, közülük 30 jutott be az M1-en január 24-én induló élő showműsorba. Korábban már megtudhattuk, hogy A Dal 2015 elődöntőjében ott lesz Szécsi Saci és Böbe, Tóth Vera, Csemer Boglárka „Boggie", Dallos Bogi, a Spoon, Farkas-Jenser Balázs, az MDC, Péter Barbara, a Karmapolis, a Chances, Antal Timi, Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a Fool Moon, Ív, azaz Katona-Zsombori Éva, Mujahid Zoltán, a Pankastic!, a Proof of Life, Szakács Gergő, Szűcs Gabi és Wolf Kati. A pénteken nyilvánosságra hozott lista szerint csatlakozhat melléjük Dér Heni, Gájer Bálint, Keresztes Ildikó, a Leander Rising, Magyar Bori, a New Level Empire, Oláh Gergő, az Other Planet, a Passed és Szabó Ádám. Az MTV és az MTVA 2015-ös dalválasztó műsorsorozatának zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot eMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Az ötödik zsűritag a közönség lesz, a nézők egy új mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciókra.

A Dalban 2015. január 24-én, 31-én és február 7-én szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben, öten a zsűri pontjai alapján jutnak tovább adásonként, a hatodik továbbjutóról pedig ismét a nézők döntenek, vagy a mobilalkalmazás, vagy SMS segítségével. A két középdöntő február 14-én és 21-én lesz, onnan nyolc produkció jut a február 28-i döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.