Megszüntetné a főváros a Fesztiválzenekar támogatását

A Budapesti Fesztiválzenekar támogatásának megszüntetését tervezi a fővárosi önkormányzat, ezt szerdai közgyűlésén napirendre veszi. A világhírű zenekar vezetői azonban levelet írtak a főpolgármesternek és a közgyűlésnek, amelyben arról is írnak: az együttes a főváros kiemelkedő kulturális terméke, amely pár nap alatt tönkretehető.

A sajtóból értesültek a Budapesti Fesztiválzenekar vezetői, hogy a főváros a szerdai közgyűlésén a zenekar támogatásának megszüntetését tervezi. Mint írják: megértik a főváros súlyos helyzetét, és átérzik a BKV-ért folytatott küzdelmet. Mindazonáltal meggyőződésük, hogy a kialakult helyzetnek a Budapesti Fesztiválzenekar nem eshet áldozatául.

A Fesztiválzenekar ugyanis szakemberek szerint is a világ egyik legjobb zenekara, az ország és a főváros kiemelkedő kulturális értéke, igazi hungaricum. Ez a színvonal évtizedek munkája, amely egy-két nap alatt tönkretehető. A fővárosi közgyűlés elé kerülő javaslat a zenekar létét alapvetően veszélyeztetné.

A Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar, amely az egész világon pótolhatatlan módon, nagy sikerrel képviseli a magyar kultúrát, Magyarországot és Budapestet, már tavaly is csökkentett támogatással működött.

Azt is hozzáteszik: az előterjesztés tévesen sorolja a Budapesti Fesztiválzenekart az „érvényes kötelezettségvállalással nem rendelkező, önként vállalt” feladatok közé, hiszen arról a zenekar és a főváros közötti ötéves, kötelező érvényű közszolgáltatási szerződés rendelkezik.

A vezetőség azt kéri, a Fesztiválzenekart töröljék az előterjesztés 4. számú mellékletéből.

Ettől függetlenül

Január 21-én éjjel fél 12-től  koncertet ad a Millenáris Teátrumban a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ). Január 19-i, 21-i és 22-i bérleti hangversenyük kétharmadát szólaltatják meg az éjszakai előadáson.

A Fesztiválzenekar most olyasmire vállalkozik, amivel eddig nem próbálkozott - közölte az MTI-vel Váradi Júlia kommunikációs menedzser. "Szeretnénk, ha a fiatal közönség is közelebb kerülhetne a klasszikus zenéhez. A január 21-én éjjel rendezendő koncertünket kifejezetten azoknak ajánljuk, akik eddig nem, vagy csak nagyon ritkán érezték át az ilyen zene különleges hangulatát" - részletezte.

A Midnight Music a Budapesti Fesztiválzenekar új, klasszikus zenei koncertsorozata. Azzal a céllal hozták létre, hogy az éjszakai életet élő fiataloknak se kelljen lemondaniuk a klasszikus zene élményéről. Ez a sorozat azoknak szól, akik nyitottak kulturális értékek befogadására, értékelik a művészetet és szeretik az egyedi koncertélményeket.

"A koncertsorozat életre hívásának ötlete a 2011-es Critical Mass során adott koncertünk után jutott eszünkbe, akkor több tízezer fiatal előtt léptünk fel a Szépművészeti Múzeum árnyékában" - fűzte hozzá a menedzser.

Az Egzotikus madarak elnevezésű műsorban a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Messiaen Egzotikus madarak című műve, Ravel G-dúr zongoraversenye - ezt Dejan Lazic, az együttes bevált partnere játssza -, és Brahms II. szimfóniája hangzik el. Lazic a Millenáris Teátrumban is megszólaltatja Ravel G-dúr zongoraversenyét, és hallható Messiaen szimfonikus alkotása is, mindkét helyen Fischer Iván vezényletével.

Fischer Iván vezényli a Fesztiválzenekart
Fischer Iván vezényli a Fesztiválzenekart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.