Bártfai Csaba esetében határpont az évszám, hiszen utána a gyártók – a Telefunken, a Philips, a Standard, Engel Károly (EKA) – ontották az új készülékeket, azokkal a modellekkel egy repülőgéphangárt meg lehetne tölteni.
Arra már nehezebb a felelet, hogy mennyi rádiója van. – Nem tudom – hangzik a pontos válasz, és megelégszünk az ezres nagyságrenddel. A legrégebbi egy Philips kiskombináció külső hangszóróval.
– A legkedvesebb darab itt van a közvetlen közelemben – mutat Bártfai Csaba egy zeneszekrényre. – A nagyapámé volt, aki ’48-ban az Andrássy útról kiköltözött Dunakeszire. A hátrahagyott lakását kifosztották,
vitték a nagy dobozrádiót, amiben gramofon is volt.
Évtizedekkel később Pesterzsébetre mentem festményt venni, a művek hátán ott díszelgett a nagyapám bélyegzője, ami bizonyította, hogy örökölték! Ott pillantottam meg újra a rádiót. Azonnal megvettem.
A nagypapa rádiója és sok más típus ma is működik, amihez az kell, hogy a csövekről ne peregjen le a bárium, azaz ne veszítsék el az emisszióképességet. – Kezdetben azt hittem, az a jó, ha minden készülék, amelyet megszerzek, egyben működőképes is. Mára megváltozott a filozófiám.
Szabad-e az ötvenes években kondenzátorral reparált rádiót a harmincas évek sztenderdjének megfelelően visszaállítanom?
Ma már úgy vagyok vele, nem kell minden régi rádiónak működnie. Elég, ha felmegyünk a padlásra, elzavarjuk az egereket, mert ha nincs táp, megrágják a kondenzátort is. A hátlapról nem is beszélve! Mi az értéke egy muzeális rádiónak? Ha a havi kétszáz pengős fix fizetést vesszük alapul, meg egy akkori középkategóriás rádió átlagárát (185 pengő), akkor annak ma a 200 ezer forintos fizetésből leszurkolandó 185 ezer forint felelne meg. Elvileg.
A gyakorlatban viszont ha valaki egy vágyott típust kinéz magának, azért hajlandó csillagászati összegeket is megadni.
Bártfai Csabától a nagypapa Orion rádióját kérték már félmillió forintért is, de az nosztalgikus okokból nem eladó.
– Magyarország a harmincas években teljesen szinkronban volt a világgal
– mondja a gyűjtő. – Ezek a gyönyörű fadobozok hallatlan sok izgalmat és érdekességet rejtenek. De azért mindenkit óva intek, ahhoz, hogy tároljuk őket, hely is kell. Nálam minden négyzetcentimétert eluraltak. A lakást is úgy alakítottuk, hogy lehessen őket látni, a gyűjtésben ez a legszebb. Leporolni őket, na, az már rázósabb feladat.
