galéria megtekintése

Megosztó király, botrányos bajnok

0 komment


Szemere Katalin

Pozíció- és bizalomvesztések, külföldi sikerek, suttogó pletyka és zajos ünneplések övezték azt az idei, meglehetősen hosszúra nyúlt szezont, amikor Törőcsik 80 lett.

Kicsit kitolódott a 2015–16-os évad, több színház június végére csúsztatta a végét. Ez a szezon sem volt kultúrpolitika-mentes. Az, hogy a politika mentén kettérepedt szakmát mennyire hozza össze a Pécsi Országos Színházi Találkozó minden oldalról összeválogatott testülete, még nem derült ki.

Színházigazgató-kinevezésekben és -leváltásokban sem volt szegény az évad. Titokzatos bizalomvesztésre hivatkozva váratlanul felmondtak két igazgatónak, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Schlanger Andrásnak és a Szentendrei Kulturális Központban Csató Katának. Előbbi helyett Kirják Róbertet bízták meg, az utóbbi posztjára pályázatot írtak ki, majd az első eredménytelen forduló után Vasvári Csabát, a Teátrumi Társaság egyik alelnökét, a színművészeti bizottság elnökét nevezték ki. Új direktora van a Radnóti Miklós Színháznak is, a társulat és a szakmai bizottság támogatásával Kováts Adél, Kossuth-díjas színésznő nyerte el a posztot.

 
Schilling Árpád
Schilling Árpád
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Nemzetközi elismerést kapott a Schilling Árpád vezette Krétakör. Az European Cultural Foundation által Margit holland hercegnő tiszteletére létrehozott díjjal jutalmazták őket. A holland külügyminiszter, a királyi család több tagja és a holland kulturális élet fontos szereplői előtt olvasták fel Schilling Árpád köszönőlevelét Amszterdamban. A Krétakör alapítója nem személyesen vette át a díjat, mivel éppen akkor a budapesti tanártüntetés rendezője volt. Továbbra is ő, valamint Bodó Viktor, Mundruczó Kornél és Alföldi Róbert rendez külföldön, utóbbi az évad kilencven százalékában határon kívül dolgozott.

Rekordot állított fel a Magyar Állami Operaház harminc körüli bemutatószámával, amelyek között volt jó néhány figyelemre méltó. Különleges előadás volt Aribert Rei­mann operája, a Lear, ami erősen megosztotta a nézőket. Olyan világsztárok is felléptek, mint például Erwin ­Schrott (aki beugrott Don Giovanninak), Plácido Domingo (a Shakespeare-estély díszvendége), valamint Bryn Terfel (aki áriaestet adott). A Müpában szerepelt – többek mellett – Anja Harteros, Diana Damrau, Dmitrij Hvorosztovszkij és nem is olyan rég Jonas Kaufmann.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Törőcsik Mari, akinek tiszteletére gálát rendeztek a Nemzetiben, a fellépőket a művésznővel egyeztetve hívták meg, az estet Jordán Tamás rendezte. (A színésznő Alföldi Róbertet és Esterházy Pétert hiányolta a gáláról.)

Sokkolta a közönséget és a budapesti Katona József Színház társulatát Kulka János betegsége. Az évadzárón Máté Gábor igazgató elmondta, a jövő évi utolsó bemutatót egyelőre nem tűzték ki, erre később, Kulka gyógyulása függvényében kerül sor. A társulat és a vezetőség is úgy gondolja, megéri várni néhány hónapot a döntéssel, hogy újra együtt dolgozhassanak.

A Katona két előadása – Borbély Szilárdtól Az olaszliszkai és a Pintér Béla rendezte A bajnok – is nagy vihart kavart. Előbbit Szögi Lajos özvegye szerette volna betiltatni, utóbbinál abból lett botrány, hogy többek szerint egy ismert politikusról elterjedt pletykát vett alapul az író-rendező. Az előbbi produkciót elhívták a POSZT-ra, utóbbira nem lehet jegyet kapni, akkora siker.

Akárcsak tavaly, az idei MITEM Nemzetközi Színházi Találkozón is szidták a magyar kormányt az egyik külföldi Sirály-előadáson. Tavaly a Burgtheater produkciója után, az idén a Thomas Ostermeier rendezte előadásban a svájci Théatre Vidy-Lausanne színészei fogalmazták meg kritikájukat.

A független társulatok helyzete kicsit sem vált vidámabbá a korábbinál. Harmadszor rendezte meg a TITÁNium Színházi Szemlét a Füge, melyen olyan 35 év alatti színházi alkotóknak adnak megmutatkozási lehetőséget, akik nemrég végeztek valamelyik színművészeti egyetemen vagy csak néhány éve léptek a pályára. Az évadban a ­TITÁNium keretében Hegymegi Máté Kohl­haas (Szkéné), Kelemen Kristóf Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk (Trafó) és Widder Kristóf Mindegy (Jurányi) című produkcióit állították színpadra. A három rendező közül Hegymegi Máté lett az év titánja.

Átszerződő színészek

Balsai Móni szabadúszó lesz, de néhány szerepét megtartja a Pesti Magyar Színházban
Balsai Móni szabadúszó lesz, de néhány szerepét megtartja a Pesti Magyar Színházban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A következő évadban a Radnóti és az Örkény Színház társulatában lesz a legnagyobb változás, de van némi mozgolódás a többi társulatban is. Nem csak vendégként játszik ősztől Budapesten László Zsolt, a székesfehérvári színházat otthagyja a Radnótiért. Radnay Csilla ugyancsak eljön Fehérvárról, ő szabadúszóként folytatja tovább. Rajta kívül több színész választja a szabadúszást a következő évadtól, köztük Haumann Péter is, aki a Katonából szerződik el. Balsai Móni a Pesti Magyar Színházból, Andrusko Marcella, Petrik Andrea és Rétfalvi Tamás a Radnótiból, Debreczeny Csaba az Örkényből távozik, Botos Éva meg a Centrálból. A Radnótiba az új direktor, Kováts Adél Lovas Rozit, Sodró Elizát és Rusznák Andrást szerződtette, az Örkény Színház Tenki Rékát és Zsigmond Emőkét. Elhagyja a kaposvári színházat Takács Katalin, aki a Budaörsi Latinovits Színházba megy át, akárcsak az eddigi szabadúszó Chován Gábor. A Pesti Magyar Színházból Miskolcra szerződik Gáspár Tibor, míg a Katonából a Pesti Magyarba Lengyel Ferenc. A fehérvári színház új tagja még Kiss Diána Magdolna, a Thá­liáé pedig Szabó Erika.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem friss diplomásai közül öten kaptak szerződést az Örkénybe: Kókai Tünde, Dóra Béla, Jéger Zsombor, Novkov Máté és Patkós Márton. A többi végzős, Szabó Sebestyén László a Nemzetibe, Varga Lili Székesfehérvárra megy, Prohászka Fanni, Feczesin Kristóf és Somhegyi György a miskolci társulat tagja lesz ősztől, Böröndi Bence Budaörsre szerződik, Pálya Pompónia és Dékány Barnabás szabadúszó lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.