Mégis a Várkert Bazárba megy Kovács Gábor alapítványi gyűjteménye

Mégiscsak talált helyet a kormány a KOGART Alapítvány gyűjteményének, amelyről még tavaly év végén kormányhatározat rendelte el, hogy állami tulajdonú épületet kell bemutatására találni. A Várkert Bazár Testőrpalotáját.

Nem véletlenül emlegették már év elején a Várkert Bazárt, mint a KOGART Alapítvány gyűjteményének új kiállítási helyszínét: ma aláírták a szerződést, amelynek értelmében a Várkert Bazár Testőrpalotájában 2015 decembere és 2018 júniusa között nyolc, egyenként három-négy hónapos reprezentatív kiállítást rendez az alapítvány. Ehhez három éven keresztül évi 200 millió forint támogatást ad a kormány.

Elsőként Csernus Tibor párizsi műtermét mutatják be mától, amely évekig az alapítvány Andrássy úti kiállítóhelyén volt látható, annak tavalyi bezárásáig és eladásáig. A műterem enteriőrje a párizsi Bateau-Lavoire művészház első emeletén berendezett műteremnek a hangulatát idézi meg a művész használati tárgyaival, bútoraival, munkaeszközeivel.

A KOGART Művészeti Alapítványt az állam már a szocialista kormányok alatt is támogatta a gyűjtemény építésében. Programja 2008 és 2010 között, három éven át futott, és ez idő alatt 107 millió forint állami pénzt kapott, míg az alapítvány 213 millió forintot lobbizott össze. Ennek révén 320 kortárs műtárgy került a gyűjteményhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.