Ugyanakkor e mulasztás csupán furcsaság, ami utána következik, már nagyobb bizalmatlanságot kelt.Merthogy a szerző értelmezési keretet kínál a Szivárványgömbhöz, amennyiben rögzíti: „könnyű olvasmánynak tűnik, ám legmélyén kesernyés társadalmi és erkölcsi tapasztalatok munkálnak”. Mi több, jelzi: a szerelem mindenhatóságába vetett hit bemutatásával némi reményt is hordoz.
A szellemi mankó átadása empátiára vall. Már ha feltételezzük: e segédeszköz nélkül a befogadó összeesne. Ez a fölvetés viszont irodalmi közegben visszatetszésre ad okot, elvégre ez az egész mégiscsak arról szólna, hogy az olvasó halad, értelmez, elgondol, átél, hisz, tud, mer. És tesz még annyi mindent, amire az egymásba fűzött mondatok ráveszik. Más lenne a helyzet, ha az inkriminált etap kiadói gyártmány lenne, ám a hivatkozott szakasz alatt elhelyezett Kelecsényi László aláírás arra enged következtetni, hogy a szerző igyekezett megágyazni a történetnek.
Annak, amelyik a részletezett anomáliák ellenére lehetne jó is. Ám nívója messze elmarad az ötlet és a forma mögött. Merthogy hiába az egyébként valid problémafölvetés, ha a karakterek csapata és a sztori sablonos marad. A fiatal, gyönyörű lány kalandjainak részletezése nem elég kimunkált, olykor már-már közhelyes.
Miközben napjaink legfontosabb, leginkább figyelemre érdemes társadalmi gondja az élethelyzet megváltoztatásának esélyétől való megfosztottság, a fullasztó, ingerszegény környezettel folytatott küzdelem kilátástalansága. Csakhogy Kelecsényi túl könnyedén tereli hősei egyikét az útra, amely logikusan vezet a szexrabszolgaság, a test totális és megalázó kizsákmányolása, a továbbgondolhatatlan kiszolgáltatottság felé. Hiányoznak az apró részletek, a lélektani motívumok, amelyek a visszafordíthatatlanhoz vezetnek.
És nem, egyáltalán nem könnyed olvasmány a Szivárványgömb, mert lehetetlen csak úgy átfutni a teljes megalázottságon. Ahhoz viszont biztosan nem elég mély, hogy katarzist keltsen. Pedig akadt pillanat, amikor mutatkozott sansz minderre. Akkor, amikor – a számomra – második rész elkezdődött. Mert ha már megismertem az írói sorrendet, természetesen a másik verzió mellett döntöttem: az első részben a szexmunkákba sodródó, nyomorulttá tett egykor volt csodás kisvárosi fruskába fülig szerelmes vidéki színész csupán említések erejéig tűnt föl; Kintses Fanny tragikus,
de valamiképp a reménytelenségből fakadóan szükségszerű élete állt a fókuszban. Mind többet tudtam meg róla, családjáról, szexpartnereiről, gyermekkoráról, de nem mindent. Amikor viszont a színész sztorija kezdődik, az olvasó úgy érzi, újraértékelhet mindent, megértheti az egészet, összeállíthatja saját mozaikját, hogy aztán az egyszerre szóljon a sivárságról, az úttalanságról, a semmibe fordulásról, a felszínességről és a teátrumi miliő hazugságairól.
Ám a fény kialszik. A párjával együtt élő, miközben együtt nem élő színész szenvedélye izzónak mutatkozik ugyan, de ez a fél nem emeli egésszé a másik felet. Ami azt jelenti: valamelyik darab nem a megfelelő méretű vagy formájú. Meglehet, ha Kelecsényi László nem szól előre, hogy ha szereplői nem is, az olvasó meglelheti a teljes igazságot, akkor nem keresem oly zaklatottan. Meglehet, akkor nem kutatok a képért, amely talán nálam lehet. Igaz, ha sikerrel jártam volna, akkor is azt gondolnám: ez a regény mindig csak kezdődik.
Kelecsényi László: Szivárványgömb. Kortárs, 246 oldal, 2500 forint
