Meghalt Lakatos Éva

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Lakatos Éva bibliográfus – szól a hír. A bibliográfus a tudomány előtt jár és mögötte búvik meg. Feltárja az anyagot, majd eltűnik a lábjegyzetek között, vagy még oda sem jut. A Google korában talán végképp el is felejtődik. Pedig nincs fönn minden a neten. Például Lakatos Éváról születési dátumán, munkái felsorolásán és néhány méltató cikken túl nehéz bármit találni. Legfontosabb életrajzi adataiért egyszerűbb a könyvespolchoz fordulni.

A Ki kicsoda? szerint 1931-ben Bócsán született, könyvtárosnak tanult, könyvtárosként dolgozott, 1950–1952 között az Országgyűlési Könyvtárban, 1953-tól az Országos Széchényi Könyvtárban.

Nyolcvanon túl is bejárt mindennap, készítette A magyar sajtótörténet válogatott bibliográfiájának köteteit. Ezt az összegző munkát sok hasonlóan fontos mű előzte meg. Köztük a Magyar irodalmi folyóiratok negyven füzete 1972 és 2000 között, a Magyar Írás és A Toll repertóriuma, a Sikersajtó a századfordulón című gyűjtemény.

Különösen fontos ebben a hatalmas életműben is A magyar színházi folyóiratok bibliográfiája 1778–1948, amely 1993-ban jelent meg, hiszen a színház – legalábbis a filmes és főképp a televíziós rögzítés megjelenése előtt – csakis a sajtóban hagyott nyomot maga után.

Lakatos munkája nélkül nincs magyar színháztörténet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.