Út Szentendrétől Szentendrén át az abszolút szentendreiségig – így lehet összefoglalni most Deim Pálnak az életét is, az életművét is. A mondat aforizmagyanús volta ellenére igaz. Nemcsak azért, mert ő a kevés szentendrei festők egyike – meglehet, az egyetlen – aki ott, a kisvárosban született, s nem is csupán azért, mert pályáját a helyi gimnáziumban az a Bánáti Sverák indította el rajztanárként, aki a húszas években a művésztelep egyik alapítója volt.

Szentendre az első művészéveken is átsegítette. A nyolcvanadik születésnapjára rendezett kiállítás látványosan mutatta, hogy az 1932-ben született, de a főiskolára csak ötvennyolcban bekerült Deim pályakezdőként mily kevéssé követte mestereit, s miként kínált neki ellenpéldákat a helyi hagyomány egész arzenálja. Posztimpresszionista városképek után Gadányi lélegző konstruktivitása, Vajda törékeny érzékenysége, Barcsay figuraépítő határozottsága egyaránt biztatta a méltónak mutatkozó utódot, a hatvanas évek elejének ígéretét.

Deim Pál Czimbal Gyula / MTI

Ezt az ígéretet Szentendrétől távol, de nem függetlenül váltotta be. Az immár harmincas festő mindössze két hetet töltött egy dél-macedóniai kolostor-művésztelepen, és ez elegendő volt ahhoz, hogy munkássága, egész életműve megváltozzék. Nem déli tájak, komor falak, cirill betűs sírkövek témakörében, nem helyi élményként. De nyilván ezeknek is közük lehetett ahhoz, hogy glória-gyanús fejek, gombvégű ortodox keresztek, íves épített terek, és boltívek alatt eltűnő sziluettek jelentek meg a képtáblákon és a grafikákon. Egészen különleges, egyéni és egyszeri képzőművészet született.

A talpas keresztek különös, cirmos, egyáltalán nem behízelgő felületeket kaptak, a képeken ezt az elidegenítést ovális formák gépiesen illúziótlan ismétlése szolgálja, táblákon ugyanez a formazivatar domborúvá válik és zakatol. És sajátos módon ezek a mechanikus beavatkozások nem teszik tönkre, nem semmisítik meg az érzelmi lényeget. Csak modulálják a sziluett alakokat, a szeretkező kétdimenziós bábokat, a hajnali elsuhanókat és vértanú-kompozíciókban a kiterített holttesteket.

Hitelesítik őket. Deim témái, ha meggondoljuk, érzelmesek: szerelem, elmúlás, magány, meghittség. És ezeket a gyakran kiárusított érzelmeket teszi érvényessé, mesterművészetté a deimi piktúra és plasztika a bizalmatlan huszadik és a huszonegyedik században.