galéria megtekintése

Megbújó hungarikum

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 17. számában
jelent meg.


Palugyai István
Népszabadság

Van a pesti belváros szívében egy eldugott múzeum. Fiatalok százai sietnek el mellette, lehet, hogy néha felpillantanak a diszkrét feliratra: Magyar Elektrotechnikai Múzeum, sőt amióta a hajdani generátorház udvarán is bulihelyet nyitottak, talán némelyikükben fel is merül egy pillanatra, mi is lehet ebben az épületben.

Az egyedülálló műszaki tárlat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület indítványára 1975-ben nyílt meg. Az 1934-ben transzformátorállomásnak épült házban működő, a napokban negyvenedik évébe lépett bemutató eredetileg az Elektromos Műveké volt, és a kilencvenes évek végéig működött a felügyelete alatt.

Közben német tulajdonos vette meg a céget, amely 2006-ban eladta az ipari műemlék épületet az 1984-től múzeummá nyilvánított kiállítással együtt az államnak.

Először az Országos Műszaki Múzeum egyik szakmúzeumaként működtek, majd az állandó bemutató nélküli intézmény beolvadt a közlekedési múzeumba, és 2009-től az egyesület a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum mostohagyereke.

 

A fúzióval a Kazinczy utcai tárlatot elsőként kiállítóhellyé fokozták le. Ez a kategória szűkített nyitvatartási időt és munkatársi gárdát jelent. 2011-ben elbocsátották az egyetlen muzeológust, majd a következő év elején a könyvtárost, mindhárom szakvezetőt, a műszaki mindenest és végül a takarítót, hogy csak egy fő, az igazgató maradjon.

Teknős Miklós / Népszabadság

Szerencsére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagjai egy a műszaki múlt megőrzésére létesített alapítványon keresztül a három szakvezető munkájára összeadják a pénzt, igaz, ez csak e hónap végéig elég.

Hogy utána mi lesz, a múzeumban még nem tudják. A finoman szólva is sanyarú helyzetben a múzeum egykori ötletgazdája szeretné átvenni a működtetést, ám erről az egyesület még nem állapodott meg a fenntartóval.

Bár az udvaron álló reprezentatív hajdani generátorházban ideális és a mai követelmények szerint berendezett helye lehetne a műszaki múzeum jelenleg közönség elől elzárt kincseinek a Kazinczy utcai pincében és padláson felhalmozott elektromos régiségekkel együtt, itt a birtokon belülre került kerületi önkormányzat kultúrcentrumot rendez be, az udvaron meg rockkocsmát alakít ki.

A műszaki örökség, úgy tűnik, megint kiesik a kultúrát szemellenzővel néző döntéshozók rostáján. Pedig mennyi különleges relikvia lapul meg a tárlókban. Jedlik Ányos egyenáramú motorjának, a „villamdelejes forgonynak” diákok által is kezelhető másolata ugyanúgy látható itt, mint az öngerjesztő gép és az 1875-ben készült első villamoskocsi.

Teknős Miklós / Népszabadság

A leglátványosabb Tóth Judit szakvezető szerint a „villamfeszítő”. Ezen a berendezésen Jedlik nagyfeszültséget szeretett volna előállítani. Eötvös József kultuszminiszter arra kérte, hogy az 1873-as bécsi világkiállításon is mutasson be valamit találmányai közül, mire elhatározta, hogy akkora feszültséget fog ezzel a géppel ott előállítani, ami addig még senkinek nem sikerült.

A nyolccsöves kondenzátorral (melynek fele a múzeumban is látható) egymillió-kétszázezer voltos kisülést produkált, ami feljegyzések szerint a világkiállítás legnagyobb attrakciója volt.

Teknős Miklós / Népszabadság

Elnosztalgiázhatunk a XIX–XX. század fordulóján megjelent első elektromos háztartási készülékeken, kenyérpirítókon, porszívókon, mosógépeken. A világítástechnika fejlődését a lépcsőházban kísérhetjük nyomon, s a lakásvilágítás eszközein keresztül a dizájn fejlődéstörténetébe is betekintést kapunk.

A közvilágítás felívelését pedig egy oszlopkaros, zománcozott ernyős lámpatest és egy öntöttvas kandeláber szemlélteti, hogy aztán kifelé menet az udvaron még visszaemlékezzünk a régi neonfeliratokra, a Patyolat fehér hattyújára, a Csemege kosarára vagy az antikvárium pislogó szemű baglyára.

Tóth Judit szerint néhány éve itt járt egy argentin professzor, aki elhatározta, hogy végigjárja a világ műszaki múzeumait. Magyarországot hagyta utoljára, mivel általában országonként csupán egy-két műszaki múzeum létezik, de hazánkban több ilyen intézmény is található.

Olyat azonban sehol nem talált, amely csak az elektromosságra fókuszál, s ráadásul egy régi, használaton kívüli elektrotechnikai ipari épületben működik.

Illene is ide egy hungarikum címke – mondotta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.