Még a Varjúvárra is vetítenek

A Szilágy megyei Sztánán, Kós Károly falujában idén először rendezik meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét augusztus 29–31. között.

A néprajzi filmszemlére négy ketegóriában lehetett nevezni: a tárgyi néprajz, a szellemi néprajz, a portré néprajzosokról és az élő néprajz Kalotaszegen témakörében, tudtuk meg Papp Andreától, a fesztivált rendező Dr. Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány munkatársától.

Az alkotások között ennek megfelelően portréfilmek láthatók például Kunkovács László fotós néprajzkutatóról, Sütő Levente erdélyi bútorfestőről és néprajzosról vagy a Kalotaszeg néhai virtuóz táncosáról, Mátyás István „Mudruczról". De szerepelnek a versenyfilmek között olyan alkotások is, mint például az utolsó széki csizmadiáról vagy Bartók Béla egykori adatközlőjéről készült dokumentummozi, az egyik alkotással pedig elkísérhetjük erdélyi gyűjtőútján Kovács Nóra népdalénekest.

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megrendezendő fesztiválon 18 film indul a versenyben, de a felhívásra összesen 60 alkotás érkezett, közülük 2-2 film Szerbiából és Szlovéniából, 22 mű Erdélyből, 34 pedig Magyarországról. Mindegyik látható lesz a hétvégén a120 lelkes kalotaszegi faluban, ahol a kultúrházban, az iskolában és a Somvirág közösségi házban tartják a vetítéseket. Úgy tervezik, este vetíteni fognak még Kós Károly egykori lakóházának, a Varjúvárnak a falára is.

A filmfesztivált megrendező alapítvány egyébként a nagy erdélyi építész fiának, a néprajzos dr. Kós Károlynak a nevét viseli, szervezői között pedig ott találjuk az építész unokáját, Kós Bélát, valamint Somogyvári Rudolf filmrendezőt és Papp Huba helyi tiszteletest. A zsűrielnök Gulyás Gyula lesz, a fesztivált pedig Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára nyitja meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.