A Chapman szavai által kiváltott zajos vita legtöbb résztvevője határozottan nem ért egyet ezzel az állásponttal. A legtöbben úgy gondolták, hogy a múzeumlátogatás szélesíti a gyerekek horizontját, növeli fogékonyságukat és fejleszti a kreativitásukat. Volt, aki sznobizmussal, elitizmussal vádolja Chapmant (aki egyébként maga is három gyerek édesapja). – Mégis, hány doktorátusra van szükségünk szerinte, hogy értékelni tudjuk Picassót vagy Pollockot? – tette fel a kérdést a Guardianben egy olyan szervezet vezetője, amelynek egyik kitüntetett célja, hogy minél fiatalabb korban vezesse be a gyerekeket a képzőművészet világába. Ő úgy látta, nem igaz, hogy a kisgyerekek nem reagálnak a művekre, még ha értekezést valóban nem tudnának írni róluk.
– Akadályozz meg minden spontán, örömteli korai találkozást a műalkotásokkal, és egy életre meggyilkoltad a művészet iránti érdeklődést. Hová lennének így a Jake Chapmanhez hasonló művészek? Ki nézné meg, ki vásárolná, amit csinálnak? – kérdezte.
|
| Mark Rothko: Cím nélkül, 1949 |
Megszólalt az ország egyik legjelentősebb szobrásza, Anthony Gormley is, aki saját bevallása szerint nem vált volna művésszé, ha gyerekkorában nem viszik rendszeresen galériákba.
A vita kapcsán megkérdeztük Roskó Gábor Mukácsy Mihály-díjas képzőművészt, grafikust, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kara rajz–művészettörténet tanszékének vezetőjét, hogyan lehet elkerülni a kötelező családi kultúrafogyasztással járó unalmat a múzeumokban (vagy a hangversenytermekben és a színházakban). Roskó, mint mondta, ebben az ügyben kivételesen a Chapmant hevesen támadó többséggel ért egyet. Szerinte nem az a lényeg, mikor, hány éves korban kell múzeumba menni, és mit kell megnézni. Minden a közvetítéstől, a műveket értelmező szülő vagy tanár viselkedésétől függ.
– Kerülni kell a normativitást, az örök értékek kijelölését, a művészettörténeti ismeretterjesztést – magyarázta –, helyette le kell fordítani empatikusan a gyerek nyelvére azt, ami előtte van. Nem más a tanárok feladata, mint ez a gyerek nyelvére-érzékeire való fordítás, lényegében ezen múlik minden. Annyi a dolgunk – tette hozzá –, hogy engedjük kibontakozni a gyerek kíváncsiságát, engedjük, segítsük megfogalmazni a kérdéseit. Ha pedig mégis mérlegelni akarja valaki, hogy melyik korban mit érdemes mutatni, Roskó Gábor szerint akkor sem éppen a XX. századiak vagy a kortársak „bonyolultságát” célszerű elkerülni. – Mint a kötelező olvasmányoknál is: Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének problémavilága, kifejezésmódja olyan végtelenül messze van a korszellemtől, hogy semmiképpen sem kell kisiskolások vagy kamaszok kezébe adni. Aztán majd, ha így megjön az étvágy, akkor már mindenhez megjön, idővel a Zrínyiászhoz is. Pollockkal és Rothkóval sincs szerintem másképp, Chapman még ebben is téved.
