Autonóm színházat valószínűleg csak autonóm alkotók tudnak teremteni. Például Jordán Tamás színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.

Amióta megalapította a vasi ­teátrumot, kevés olyan, az autonómiáját próbára tevő szakmai kihívás érte, mint a mostani. Szent Márton születésének 1700. évfordulójára a szent szülővárosában kellett méltó drámával bekapcsolódni a városi és országos ünnepségsorozatba.

Szent Márton a szentek szentje, nemcsak egyházi körökben megkérdőjelezhetetlen példa, de a köpenyét kettévágó és annak egyik ­felét a koldusra terítő Márton a szolidaritás, a szegények felemelésének világi szimbóluma is.

Kenderes Csaba (balra) és Szent Márton szerepében Jordán Tamás

Ismert szentet ünnepelni szinte lehetetlen vállalkozás. Jordán drámapályázatot írt ki, 48 darab érkezett, közülük egy olyan jelentkezőt (álneve Szombath András) választott, akinek a Szivárvány havasán ­című dráma az első műve. Okos, néha túlmoralizáló párbeszédekkel, jelentős dramaturgiai hibákkal, hiá­nyosságokkal, melyeket a rendezőnek felkért Babarczy László sikerrel korrigált és pótolt.

A darabban – az alcímét kivéve – nincs szó se köpönyegről, se libákról. A gazdag Piscillianus püspök az „egyszerűség útjára" lép, megveti a fennhéjázó, az önmagának pompát teremtő, a híveitől elszakadó tár­sait, és szabad, az egyház szerint eretnek nézeteket vall. Márton is elítéli őt. Priscillianus a zsinat elől a világi bíráskodásban keres igazságot. Az egyházi méltóságok azonban együttműködnek a császárral, sőt a vádat is ők képviselik. Márton azért küzd, hogy az egyház maradjon független a világi hatalmaktól. „Néhány évtizede még katakombákba kényszerültünk, ma katedrálisokat, palotákat építünk, uralkodókat megszégyenítő királyi viseletben járunk, mintha elfelejtettük volna, hogy Krisztus útja az egyszerűség útja."
Jordán Martinusa rendkívül emberi. A hitéhez hű, de nem vakhitű ember töprengése önmaga, egyháza és a világ sorsa felett. Jordán szenvelgés nélkül ábrázolja az „egyszerű úton" járó püspök kétségeit. Az ő Szent Mártona félbevágott köpönyeg nélkül, puritánságában is nagy formátumú humanista.

Trokán Péter a császár – valójában trónkövetelő – bizonytalan, önigazolást kereső, kissé túlmozgásos figuráját jól érzékelteti.
Valószínűleg méltán hallunk még a Martinus tanítványaként szereplő egyetemi hallgatóról, Kenderes Csabáról, ha karrierje során nem kényszerítik majd be az aktuális szépfiú szerepébe. A püspököket alakítóknak kevés alkalmuk adódik saját karakterformálásra, de megszólalásaik tónusa hatásos, s az ő szavaik is mérlegelésre méltók.
A rendező egyetlen ­gesztussal sem kacsint ki a jelenre, mégis mindvégig arról beszél. A szín­padon nincs semmi fölösleges. Minden egyszerű és nagyon pontos. A dialógusok élnek, izzanak, bár a szöveg esetenként túl epikus. ­Babarczy életképszerű jelenetsora feszes drámává áll össze.

A darabot az egyházi méltóságok is megtapsolták a nézőtéren. Titok fedi, közben ki mit gondolt ma­gában.