galéria megtekintése

Már röhögni sincs kedvünk a magyar abszurdon

16 komment

L. K.

Egyszerre szeretne szórakoztatni és fontos üzeneteket közvetíteni Magyar György ügyvéd, aki vasárnap új szerepben lép fel: a 17 éve futó Heti Hetes 106. résztvevője lesz. Egyelőre három adásban lép fel, és nagyrészt a közönségen múlik, marad-e tovább.

– Felhívtak, kérdezték, hajlandó vagyok-e ebben a műsorban fellépni, én pedig igent mondtam. Szeretem magam kipróbálni és soha nem futamodtam meg a kihívások elől – kommentálta kérdésünkre azt a hírt Magyar György ügyvéd, amely szerint vasárnap ő is fellép a Heti Hetesben.

A műsor történetének 106. fellépőjével találkozhatnak, akik az RTLII-re kapcsolnak – tudatta közleményében a csatorna szombaton. Jelzik: az ügyvéd nem ismeretlen a médiában, számos alkalommal láthatták a nézők különböző műsorokban, nemcsak szakértőként, hanem beszélgető- és vitapartnerként is. Ezért úgy vélik, nem lesz neki idegen ez a pálya.

Magyart eddig nem vicces emberként ismerhette meg a publikum, de az ügyvéd mindjárt triumfált: a sajtó mindig olyan kérdésekkel keresi, amelyekre nehéz könnyed, humoros választ adni. A magánéletben viszont – tette hozzá – laza, humoros fickónak tartják.

 
Magyar György szerint a nézők fognak dönteni
Magyar György szerint úgyis a nézők fognak dönteni
Konyhás István / Népszabadság

– Ugyanakkor a szakmám okán van bennem hajlam a magamutogatásra, miként más ügyvédekben is lehet egy adag exhibicionizmus – magyarázta, miért vállalta el a fellépést. Ennél azonban fontosabbnak tartja, hogy szükség van olyan könnyed közéleti műsorokra, amelyekben komoly dolgokról szórakoztató formában esik szó.

Az 1999 óta futó Heti Hetest pedig ilyennek gondolja. Szerinte a produkció megfelelő terepet kínál arra, hogy a szereplők olyan fontos kérdésekről is beszéljenek, amelyek a közélet iránt kevésbé érdeklődő emberek ingerküszöbét esetleg el sem érik, ám ha azokat leöntik humorral vagy iróniával, sokakat gondolkodásra késztethetnek.

Arra a felvetésünkre, hogy a műsor megfáradni látszik, és egyre kevésbé tölt be ilyen feladatot, Magyar kijelentette: az egész társadalom megfáradt, és már nincs kedvünk a minket körülvevő világ abszurditásain nevetni. Mindazonáltal hisz benne, hogy maga közszereplőként képes egyszerre szórakoztatni és fontos üzeneteket közvetíteni.

Hogy ez sikerül-e, majd a közönség dönti el – hangsúlyozta –, mert egyelőre csak három adásról van szó. Szóval a műsor és Magyar egyelőre csak „kipróbálják egymást”, de az ügyvéd álláspontja, hogy a lehetőséget akkor is megtiszteltetésnek tekinti, ha nem lesz folytatás.

Egyébként az első adás pénteki nyilvános felvétele után úgy látja, hogy olyan ez, mint a tárgyalóterem. Ott is rögtönözni kell, reagálni a per más résztvevőinek megjegyzéseire, s abban a közegben sem idegen, hogy valaki szellemesen, sőt akár maró gúnnyal vágjon vissza – mondta az ügyvéd.

A nyilvános fellépés különben azért sem idegen Magyar Györgytől, mert szegedi egyetemistaként színészi ambíciói is voltak, és amatőrként együtt játszott Dunai Tamással. Két esztendeje pedig a Madách Színházban szerepelt: a Tanulmány a nőkről című darabban egy ügyvédet alakított – bár az előadás közben csak felvételről játszották be –, ami nem állt tőle annyira távol.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.