Már félidő előtt ötvenezren látták a Picasso-kiállítást

Még félidejénél sem tart, de Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítására Magyarországon már több mint ötvenezer látogató volt kíváncsi. A Magyar Nemzeti Galériában április 22-én nyílt meg a 20. század egyik legnagyobb hatású művészének szentelt, Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című kiállítása, amelynek keretében a művész száz műve tekinthető meg.

A nagy sikerű rendezvény a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée National Picasso együttműködésében valósult meg, még július utolsó napjáig nyitva tart, vagyis van még idő megtekinteni, annál is inkább, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás a hét minden napján, így hétfői napokon is látogatható – adták hírül közleményben a szervezők. 

A több mint hét évtizedes életművet maga után hagyó Picasso alkotásaiból rendezett kiállításon festményeket, szobrokat és grafikákat mutatnak be, a művészóriás valamennyi periódusát felölelve. Mindeközben a kiállítás egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik, a kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása – olvasható a MNG sajtóanyagában.

A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.

A bemutatott száz mű nagy része – 74 alkotás – a Musée National Picasso-Paris gyűjteményéből érkezik, de szerepelnek alkotások a világ több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.