galéria megtekintése

Már csak egy lépés az Oscar

5 komment


Csákvári Géza

A 73. Golden Globe-díjkiosztó gálán Los Angeles-i idő szerint vasárnap este a Beverly Hilton Hotelben a Nemes Jeles László rendezte Saul fia díjra váltotta a jelölését. Ezzel ez az első magyar film, mely megkapta a nagyon rangos elismerést, melyet a Hollywoodban dolgozó külföldi tudósítók szervezete, a HFPA ítél oda.

Erdély Mátyás operatőr, aki a díjkiosztót itthonról követte, de SMS-kapcsolatban volt Nemesékkel, azonnal továbbadta, milyen szép volt, amit a rendező a díjjal a kezében a színpadon mondott: „A holokauszt hosszú ideig ­absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot!" Erdély hozzátette: „a stáb nem úgy ment oda a díjkiosztóra, hogy nyerni fog". Sőt, határozottan állítja: a film tervezésekor szóba sem került, hogy nyernek-e majd bármit is. Erdély viszont tisztában volt azzal, hogy Nemes Jeles László koncepciója vakmerő és kockázatos:

vagy elképesztően erős mű lesz belőle, vagy gigantikus bukás.

 

Ma már tudjuk, hogy a művészi elképzelés érvényesült.

Erdély kijelentette, a Golden Globe elnyerése elsősorban azért fontos, mert felhívja a filmre az emberek figyelmét. Reményeik szerint Magyarországon újabb nézők érdeklődését váltja ki az alkotás. Ennek megfelelően a forgalmazó Mozinet január közepétől ismét nagy kópiaszámmal elérhetővé teszi a Saul fiát.

Nemes Jeles László: Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe
Nemes Jeles László: Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe
Paul Drinkwater / Reuters

Sipos Gábort, a film producerét Los Angelesben értük utol. A film tematikájához méltó módon, visszafogottan ünnepeltünk – mesélte Sipos, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a siker ne vegye el a józan eszüket. – ­Óriási felelősség meghódítani a világot, ezek után természetesek az elvárások az alkotókkal szemben, és mi állunk ezek elébe.

Tavaly májusban kezdődött a Magyar Nemzeti Filmalap 321 millió forintos támogatásával készült Saul fia diadalmenete. Akkor, amikor Cannes-ban a világpremier után Nemes Jeles megkapta a zsűri nagydíját. A Los Angeles-i sikert követő újabb nagy állomás pedig már az Oscar-verseny: csütörtökön tudjuk meg, hogy a Saul fia bekerült-e a végső öt jelölt közé a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A tengerentúli forgalmazó, a Sony Pictures Classics más kategóriákban is indította a filmet, így megtörténhet, hogy bekerül a legjobb filmért, rendezőért, operatőrért (Erdély Mátyás) vagy férfi alakításért (Röhrig Géza) folyó versenybe.

Nick Holdsworth, a vezető tengerentúli filmes szaklap, a The Holly­wood Reporter kelet-európai tudósítója a Népszabadságnak utalt arra, hogy tavaly sokan úgy gondolták, a Leviatán Golden Globe-győzelme után az Oscar is az orosz Andrej Zvjagincevé lesz, de nem így történt. A lengyel Pavel Pawlikovski Idája lett a befutó. – Az idén sokkal esélyesebb, hogy ugyanaz a film kapja mindkét elismerést – mondta Holdsworth –,

az elmúlt fél évben nem voltam olyan fesztiválon, ahol ne mindenki a Saul fiáról beszélt volna.

Megrázó mestermű, amely életre szóló élmény marad, és bizonyítja a magyar film erejét. Holdsworth nemrég megnézte a filmet egy Los Angeles-i moziban, ahol telt ház volt, és a vetítés végén hosszú, döbbent csönd. A közönség szerinte sokkos állapotba került.

„Ne felejtsük el ezt az arcot
„Ne felejtsük el ezt az arcot" – Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője Forgalmazó: Mozinet

A kérdésre, hogy a Golden ­Globe befolyásolja-e az Oscar-díj-esélyeket, nincs válasz. Návai Anikó, a ­HFPA Los Angelesben élő magyar tagja azt mondja: két nappal a Golden Globe-­gála előtt lezárult az Oscar-szavazás. Ráadásul – bár az Amerikai Filmakadémia nem kommentálja –, igenis van rivalizálás a Golden Globe-zsűri és az övé között.

– Különleges megtiszteltetés, hogy a Saul fia az első magyar film, amelyik megnyerte a nagy presztízsű Golden Globe-ot. Örülünk, hogy a sikerhez a filmalap anyagi és szakmai támogatása is hozzájárulhatott – fogalmazott Andy Vajna kormánybiztos, aki örök pillanatnak titulálta a győzelem perceit.

Orbán Viktor miniszterelnök, azonfelül, hogy őszintén gratulált Nemes Jeles Lászlónak és a Saul fia összes alkotójának és szereplőjének, megállapította, hogy Vajna „olyan filmtámogatási rendszert alakított ki, amely utat nyit a tehetségeknek".

Közösségi oldalakon felvetődött, hogy levetíti-e a napokban valamelyik televíziócsatorna a Saul fiát. A forgalmazó Mozinet munkatársa, Szalóky Bálint kérdésünkre így ­reagált: A filmet június óta folyamatosan játsszák a mozik. Az elkövetkező hetekben – igazodva a nézői igényekhez – újra emelt kópiaszámmal látható. Ezt követően lesz DVD- és VoD-megjelenés, amelyek pontos dátumát még nem tudjuk, és legvégül következik a tévé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.