galéria megtekintése

Volt, aki kifütyülte az alieneket Velencében

0 komment


Csákvári Géza

Remekmű vagy szentimentalizmusba hajló, gigantikus blöff? – Ez most a legnagyobb kérdés a velencei filmfesztiválon bemutatott, Denis Villeneuve rendezte sci-fivel, a Harmadik típusú találkozásokat idéző Érkezéssel kapcsolatban.

Bűn a legnagyobb klasszikusokat újraforgatni. De ha már muszáj volt, akkor Denis Villeneuve az, akinek a kezei közül biztosan valami zseniális fog kikerülni – mondta az egyik főszereplő, Jeremy Renner Velencében. Kénytelen volt a színész védeni az alkotást, hiszen Villeneuve­ épp Budapesten forgatja a Szárnyas fejvadász „továbbgondolását", és nem jött el Velencébe kurrens műve, az Érkezés (Arrival) világpremierjére.

Amy Adams
Amy Adams
Reuters

A Cannes-ban a Sony által rekordösszegért megvett indie produkció a marketingnek köszönhetően az ősz egyik legjobban várt filmje lett, pedig nem készült könnyen. A másik főszereplő, Amy Adams úgy vállalta el a főszerepet, hogy olvasta a forgatókönyvet, de fogalma sem volt arról, hogy Villeneuve hogyan készíti majd a filmet, azaz, hogy a forgatás nagy részét egy műanyag, szkafanderszerű ruhában kell töltenie. Végül a vásznon látottak meggyőzték arról, hogy jól döntött.

 

Tény, az Érkezés nem könnyű préda: tökékéletesen megkomponált sci-fi eposz, amely Spielberg szellemében indul, a látvány és a dramaturgia Christopher Nolan univerzumát idézi, a végkifejlet pedig ingázik Stanley Kubrick és Terrence Malick formavilága között. Ebből is kiderül, hogy a film megosztó mű lesz, így nem furcsa, hogy Velencében a zseniális műalkotástól kezdve egészen a negatív végletekbe menő kritikusi véleményeket is hallhattunk.

A sajtóvetítés után sokan ujjongva tapsoltak, de voltak, akik kifütyülték a filmet vagy később cinikusan nyilatkoztak róla. Mondták például: Villeneuve csak új kamerákat tesztelt a Szárnyas fejvadászhoz. Az mindenesetre áll: az Érkezés nem tud univerzális csoda lenni, mint Da­mien Chazelle nyitófilmje, a Kaliforniai álom. De ez egyáltalán nem baj.

Villeneuve műve egy már sokszor elképzelt szituációt dolgoz fel: mi történne, ha idegen űrhajók megjelennének a Föld körül? Hollywood erről szóló leginkább bombasztikus vízióját eddig Roland Emmerich szolgáltatta A függetlenség napjával, de az alapvetően arról szólt, hogy melyik fél fogja előbb megnyomni a tűzgombot.

Az Érkezés legfontosabb kérdése, miért jöttek hozzánk az idegenek? Ennek érdekében mozgósítják Banks nyelvész doktort (Amy Adams) és Ian Donally fizikust (Jeremy Renner), hogy a vendégektől megtudják: minek köszönhetjük látogatásukat. Míg a feladaton dolgoznak – ami komoly nyelvészeti és matematikai kihívásokkal is jár – egyre fontosabbá válik az a kérdés, hogy milyen megelőző intézkedéseket tesz az emberiség a kérdésre várva.

A világ tizenkét szignifikáns pontján jelennek meg az ismeretlenek, és a bolygónk megosztott módon reagál. Aztán a végkifejletben következik a meghökkentő fordulat. Majd rögtön követi egy másik. November 11-től a magyar mozinézők is heves vitákat folytathatnak a látottakról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.