Vasárnap este vetítették a cannes-i filmfesztiválon Makk Károly Szerelem című filmjének digitálisan felújított változatát. Az 1971-ben három cannes-i díjat nyert mű rendezője igazi hősként tért vissza a Croisette-re, nagy kedvvel mesélt korábbi élményeiről a Népszabadságnak.
hirdetés
– A Szerelem az 1971-es cannes-i filmfesztivál egyik legnagyobb sikere volt. Hogy indult el annak idején Budapestről a fesztiválra?
– Arra figyeltem, hogy mindenképpen vigyek a gépésznek egy üveg pálinkát, hogy jobban figyeljen a vetítés során az élességre – ezt sikerült is elintézni. Amúgy előre senki sem számított arra, hogy a Szerelem ekkora siker lesz, bár az már pozitív előjel volt, hogy amikor megérkeztem, Gilles Jacob igazgató azzal fogadott, hogy nem három napra szól a meghívás, hanem a fesztivál teljes időtartamára. Csupa elképesztő élmény ért ez idő alatt: rengeteg történem van. Volt például egy jugoszláviai születésű, de angol állampolgár titkárnője Jacobnak, ő megtanított arra, hogy hogyan kell filmesdobozban sóval csirkét sütni. De maradt egy kézzelfogható tény is 1971-ből. Akkor csináltattam azt a szmokingot, amely ma is rajtam van. Tulajdonképpen ez a legjobb zakóm, amely valaha volt. New Yorkban készítették magyar szabók, akik színházi kosztümöket terveztek és készítettek broadwayi produkcióknak.
– A Szerelemben gyönyörűen lehet a sorok között olvasni a kort jellemző paranoiáról. Hogy sikerült ezt a filmet annak idején leforgatni?
– Aczél Györggyel akkor találkoztam először, amikor megnézték a Ház a sziklák alatt című filmemet. Később Örkény István bátorított, hogy menjek be hozzá a Parlamentbe, mert „lehet vele beszélni”. Elmondta, hogy tetszett neki a film, de nem igazán a „mienk”. Ezután folyamatosan szemmel tartott, én meg persze olykor visszaszóltam neki. De folyton érdeklődött: amikor Déry Tibor elkészült 1962-ben a forgatókönyvvel, azonnal bevittem hozzá. Elolvasta ő és a barátok is, mert akkor mindenki barát volt, és közölte: erről tegyek le. Ezután élénken érdeklődött, hogy vajon mit akarok helyette csinálni, de a következő évben is ezt a könyvet adtam be.
Törőcsik Mari és Darvas Lili MTI
A harmadik évben is megpróbáltam, akkor már azt üzenték, hogy ne bosszantsam a nagy embereket. Közben készítettem más filmeket, köztük az Isten és az ember előtt címűt, amely miatt ismét téma lettem. Többen mondták, hogy végem van. Meglepetésemre Rényi Péter azt üzente a filmművészeti bizottságtól, hogy zöld utat kapott a Szerelem. Ekkor még nem tudtam, hogy Déry megegyezett a ZDF-fel, és a németek finanszíroznák a filmet. Felvett húszezer márkát, amit elzsugázott. Ha rossz hangulatban volt, akkor kiment Baden-Badenbe…, de mindez Aczél Györgyhöz is eljutott, és úgy gondolta: abból kisebb botrány lesz, ha itthon forgatom le a Szerelmet, mintsem készülne egy német film magyar rendezővel egy betiltott forgatókönyvből.
– Mi lett a húszezer márkával?
hirdetés
– Semmi, a ZDF nem kérte vissza. Úgy érezték, ennél többel is tartoznak ennek a népnek.
– Beleszóltak az elvtársak a forgatásba?
– Rényi tartott egy fejtágítót: a filmben valahogy egyértelművé kéne tenni azt a jelenséget, hogy mi volt az a társadalmi erő, amelynek következtében a börtönkapuk végül megnyíltak. Mondtam neki, akkor beleveszem, hogy milyen jó, hogy meghalt Sztálin. „Magával nem lehet beszélni” – morogta, és otthagyott. Ezután békén hagytak.
– Pécsen a filmszemlén volt a premier 1971 elején, ide rengeteg külföldi újságíró jött el. Az Internation Herald Tribune tudósítója ezután megkeresett Pesten. Levetítettem neki a filmet, és beszélgettünk. Írt egy interjút meg egy gyönyörű elemzést. Megkérdezte, hogy mennyire volt nehéz elkészíteni a filmet. Azt válaszoltam, hogy egy rendezőnek mindenhol nehéz. Aczél megköszönte a cikket, és ettől kezdve más világ köszöntött rám. A cannes-i utat már Dósai István intézte, aki azt mondta: a díszbemutatón nagy reakciókat ne várjak, de majd némi tapsot biztosan hallok majd.
– Ő az a Dósai, aki Rófusz Ferencnek kiadva magát 1981-ben átvette a rendező helyett az Oscar-díját, és végül a rendőrök vették vissza tőle?
hirdetés
– Igen, de ettől függetlenül nagyon ügyes ember volt. A vetítés közben bemenekültem a Blue bárba, hogy kibírjam a kínosan lassan telő perceket. Aztán óriási tapsvihar volt, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival a karomon csodálatos pillanatokat éltem át. Dósai, aki szervezett nekünk egy vigasztaló vacsorát, pedig nem győzött csodálkozni.
– Darvas Iván miért nem volt kinn a filmmel?
– Akkor még nem engedték őt utazni ’56 miatt.
– A sajtótájékoztatón annak idején 1956 nem volt téma?
– Dehogynem! Egy francia újságíró megkérdezte Dérytől, hogy mi történt akkor Magyarországon: forradalom vagy ellenforradalom? Dermedt csend lett a teremben. Egyszer csak Dósai bekiabált, hogy „Karcsi, vedd át a szót!”. „Hülye vagy?” – reagáltam, és egy pillanat múlva Déry határozottan közölte: forradalom. Azt gondoltam, hogy akkor most tényleg vége mindennek. De otthon még ezt is lenyelték tőlünk.
– Igaz, hogy titokban összefutott a zsűrielnökkel?
– Gaál István, aki zsűritag volt, szólt, hogy Michelle Morgan találkozni akar velem. Ez totálisan abszurd szituáció. De megtörtént az akkor titkos találkozó, ahol Morgan elmondta, hogy megszakadt a szíve, amikor a filmben Iván kijön a börtönből. Majd megkérdezte, hogy ez a szegény fiú miért volt börtönben? Nem értette, mi az, hogy politikai fogoly.
– Ezek után azért eléggé egyértelmű volt, hogy díjat kap. Miért nem maradt végül a díjkiosztóra?
– Nem volt egyértelmű. A legenda szerint Visconti úgy adta oda a Halál Velencében című filmjét, hogy garantáltan megkapja az Arany Pálmát. Amikor meghallotta, hogy életműdíjat kap, megsértődött, és hazament. Én meg egyszerűen nem bírtam idegekkel. Párizsban voltam, amikor befutottak a hírek a díjakról.
– Most digitálisan felújított verziót vetítettek Cannes-ban. Szebb lett a film?
– Nem lehet szebb!
A fekete-fehér film a maga patinájával összetart valamit. Ezek a régi, negyven-ötven éves filmek patinásodnak, ez egyfajta plusz. Majd beleőrültem, amíg elértem, hogy ezek az egyedi „kopások” benne maradjanak a felújított verzióban.
