Magyarok a Visegrádi Négyek Filmfesztiválján

Három magyar film szerepel a Rómában jelenleg zajló Visegrádi Négyek Filmfesztiválján.

A reprezentatív filmes központban, a római nemzetközi filmmustráknak is otthont adó Casa del Cinema-ban szombaton vetítették Fonyó Gergely Made in Hungária című musicaljét, vasárnap pedig Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és uraim című montázsfilmjét tűzik műsorra. Március 4-én, hétfőn Sipos József Márai-adaptációját, a Kalandot láthatja a közönség – ezen a bemutatón részt vesz a rendező-producer is, akinek korábbi Márai-filmjét, az Eszter hagyatékát már sikerrel játszották Rómában.

A kedden záruló vetítéssorozatot a római cseh, lengyel, szlovák és magyar nagykövetségek szervezik a Római Kereskedelmi Kamara támogatásával. A magyar programokat, amelyek a decemberben kezdődött magyar-olasz kulturális évadhoz is kapcsolódnak, a Külügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió is támogatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.