Magyarok a nehézvízben

MAGAZIN: Pedig magyarnak lenni nem könnyű, Arthur Koestler szerint egyenesen pszichózis.

ZOBOKI GÁBOR: Összetett feladat, mint az építészet. Érteni kell a humán és a reáltudományokhoz, a pszichológiától az építőanyagokon át a politikusokig. Magyarként annyi nehézséget kell leküzdeni itthon, mire valaki révbe ér, hogy a külföldi problémák ezek után meg se kottyannak már. De az szomorú, hogy a magyar géniusz legtöbbször csak külföldön tud kibontakozni.

BOGYAY KATALIN: Amikor Koestlerről filmet készítettem, megtaláltam azt az interjút a BBC-ben, amelyben erről a titkos, csak általunk értett és érzett pszichózisról beszél. Egymást gyúrjuk, alakítjuk, egymás életét nehezítjük. Ezért ha a magyar tehetség az őt körülvevő irigységből kikerül, szárnyakat kap. Erről Solti is beszélt. Írtam Pilinszkyről egy könyvet, akkor találtam rá arra a gondolatra, hogy a magyar művész olyan, mint a nehézvízi hal: ha feljön a víz tetejére, szétdurran. Sokan ugyanakkor a nehézvízi létet tartják természetesnek.

ZOBOKI GÁBOR: Klaus Bachler, a bajor állami színházak intendánsa hosszas győzködésem után eljött Budapestre. Elvittük a Vigadóba, a Zeneakadémiára, a Párizsi Nagyáruházba. Két órája volt itt, amikor azt mondta, bejárta a világot, de soha nem volt ilyen különleges helyen. Sokkal izgalmasabbnak és nagyvonalúbbnak tartotta a Belvárost, mint a tökéletes bécsit.

BOGYAY KATALIN: Sok befolyásos vendéget hozok a városba. Éppen Samuel Pisar, az UNESCO genocídiumok kérdéskörének oktatásáért felelős különmegbízottja és felesége, Judith esett egyik ámulatból a másikba a gyönyörű város, a sok fiatal, a pezsgő élet láttán. Persze az utunk először Bartók sírjához vezetett, és onnan azonnal a Zeneakadémiára. Művészeti oktatásban Magyarország követendő példa sokak számára.

MAGAZIN: Az is az oktatás egyik formája, ha egy építész multiplex mozi helyett bábszínházat épít.

ZOBOKI GÁBOR: Amikor megérkeztem Kínába, már volt tapasztalatom abban, hogyan kell meggyőzni fontos embereket. A MüPa építése alatt együtt kellett működnöm négy egymást követő kulturális miniszterrel, mindenki más karakter volt. Ezek után egy negyvenfős kínai városi pártbizottság már maga a Hattyúk tava. Sencsen húszezres halászfaluból három évtized alatt lett tizenhatmilliós metropolis, ötmillió gyerekkel. És nem volt egyetlen hely sem, ahol ezek a gyerekek bábszínházat vagy gyerekszínházat játszhattak volna. Miközben több tízezer gyerek tanul zongorázni. Spiró mondta, hogy a tudomány és a művészet emancipációja minden szellemi ember küldetése. Ebbe beletartozik, hogy egy operaház mellé nem multiplex mozit terveztünk – amit eredetileg akartak a város vezetői – hanem gyerekszínházat.

BOGYAY KATALIN: A tudománydiplomácia, amelyben Magyarország megint csak élen jár, egyre fontosabbá válik a világban. Tavaly Rio de Janeiróban vezettem egy tudománydiplomáciai panelbeszélgetést. Egy asztalhoz ültettem a palesztin, az izraeli, az amerikai, az iráni és az egyiptomi tudóst is. Ahogy a zenekari muzsikusok, úgy a tudósok is példát mutatnak a politikusoknak, hogy mi a nemzetközi együttműködés. A jövőnk a tét. Ennek érdekében kell gondolkodnunk együtt, és találkozási pontokat kell találnunk.

Móricz-Sabján Simon

MAGAZIN: A magyar kultúra is lehet egy ilyen találkozási pont?

BOGYAY KATALIN: A magyar kultúra képes összekapcsolni sok kultúrát. Olyan sokrétű, olyan eltérő mélységei vannak, hogy gyorsan sikerül a más kultúrából jövőknek belekapaszkodniuk.

ZOBOKI GÁBOR: A kommunikáció hihetetlenül fontos. Az építészekről itthon senki sem tudja, mit csinálnak, pedig mi is úgy dolgozunk, mint egy zeneszerző vagy egy író: kapunk egy üres papírlapot, és a semmiből kell megálmodnunk egy hangversenytermet. Gyerekkoromban csendes fiú voltam. A MüPa építése idején sokat változtam. Rájöttem, ha nem mondom el, miért fontos ezt a házat megépíteni, akkor nem készül el soha. Kínai sikerünket is annak köszönhettük, ott is az döntött a mi javunkra a nyugati sztárépítészekkel szemben, hogy úgy prezentáltam a terveinket, mintha én is annak a városnak a lakója volnék. A sencseni kulturális központ nem csupán a mi sikerünk, hanem a magyar építésztársadalomé. Én nem a Harvardra jártam, hanem a műegyetemi tanáraimtól tanultam építészetet, és Kodály-növendékektől kaptam zenei képzést, mielőtt találkoztam volna Russell Johnsonnal, a New York-i építész-akusztikussal.

BOGYAY KATALIN: Kínában most adja ki a Phoenix kiadó az UNESCO-elnökségemről szóló könyvemet. Amikor a legnagyobb kínai könyvkiadó elnöke nekem Soltiról, Széllről, Fricsay Ferencről, a XX. század legnagyobb karmestereiről beszél, akkor mindig szembesülök a találkozásipont-teóriámmal. Ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy a legnagyobb kínai könyvkiadó európai központját Budapesten szándékozik felépíteni. Ki kell lépnünk a koestleri pszichózisból, és kevesebbet kell foglalkoznunk önmagunk sajnálásával.

MAGAZIN: Ez nem megy könnyen, a magyarok boldogtalan népnek tartják magukat.

ZOBOKI GÁBOR: Rengeteget építész szenved, aki kijön a Műegyetemről, és operaházat vagy színházat akar tervezni, de soha nem nyílik rá lehetősége. Egy tehetséges embernek nem kifutni magát a legnagyobb fájdalom, és itthon rengeteg tehetséges ember van egy nagyon kicsi piacra.

BOGYAY KATALIN: Nem szeretem az általánosítást. Persze a mentalitás sokat meghatároz. Van boldogságra és boldogtalanságra hajló ember. Van, aki kezébe veszi a sorsát, van, aki passzívan vár. Van, aki kiszolgáltatott, a másiknak van kapaszkodója. De ez nem magyar specifikus. Ismerek boldogtalan milliárdost Londonban, aki mindig elégedetlen. Ismerek Szenegálban családokat, csillogó szemmel fogadnak mindig, és lesújtó körülmények között élnek. Párizsban vannak városrészek, ahova az ember nappal nem mer bemenni. Csak nem ezt sulykolja a francia sajtó a világnak. Engem megtámadtak és kiraboltak Párizsban, amikor UNESCO-elnök voltam. Megkérdeztem a biztonsági főnökünket, miért nem figyelmeztetett. Azt mondta, francia hivatalos döntés, hogy nem fogadhatják a külföldieket azzal: Isten hozta a bűnözők városában. A világ állandóan változik, ezért is kell arra törekedni, hogy megtaláljuk a hivatásunkat. Ha tudjuk, mi a dolgunk a világban, az sok nehézségen átsegít.

ZOBOKI GÁBOR: A kultúra és a tudomány spirituális üzemanyag. Küldetéstudatot ad, és túllendít a materiális nehézségeken. Számomra ez a boldogság kulcsa.