A lengyel filmművészet mindig is nyomon követte a társadalmi változásokat. Míg például Magyarországon a kilencvenes években egyfajta szünet volt, Lengyelországban ott volt Krzysztof Kieslowski munkássága, aki műveivel formálta a történelemtudatot – mondta Krzysztof Zanussi lengyel rendező, aki éppen a húsz évvel ezelőtt elhunyt kortársa fotóiból szervezett tárlatot nyitotta meg hétfőn a Lengyel Intézetben.

Zanussi amíg él, tervez Bruzák Noémi / MTI

A neves filmes ezután átment a Művész moziba, ahol Pörös Géza Zanussi-monográfiáját mutatták be. E kötet jelentősége, hogy ez a legrészletesebb Zanussi-monográfia a világon, mely felöleli a csaknem nyolcvan filmből álló életművet: a szerző hosszú évtizedek óta kutatja a témát. Persze a dolgozata nem lehet végleges, mert, ahogy a filmes a jelenlévők előtt fogalmazott, amíg él, tervez. Most egy újabb nagyjátékfilmet, amely az első világháború alatt játszódik, és elképzelhető, hogy magyar koprodukcióban fog elkészülni. A magyar producer Sipos Gábor lehet, aki a Nemes Jeles László rendezte Saul fiát is jegyzi. Egyébként Nemes Jeles új filmje, a Sunset cselekménye is hasonló korban zajlik majd.

Zanussi, mint a nagy rendezőgeneráció egyik nagy figurája, inkább a képek, mintsem a szavak embere, ehhez képes kellő cinizmussal és szarkazmussal fogadta Báron György filmesztéta kérdéseit. Zseniálisan nem reagált például arra a kérdésre, hogy vajon ő is egy film különböző verzióit készíti-e életműve során, hasonlóan Fellinihez vagy Bergmanhoz. Zanussi úgy gondolja, hogy nem csak ő képviseli az európai művészfilmre jellemző szellemiséget, szavai szerint a ­fiatal generációk rendezői nem leváltják az idősebbeket, hanem folytatják a hagyományt. Kérdés azonban, hogy ez manapság mennyi emberhez jut el. Vagy még jobb kérdés, hogy milyen emberekhez. A lengyel nagymester szerint ugyanis, szemben az amerikai filmmel, mely a nagyközönséghez szól, az öreg kontinens alkotói az elithez szólnak. Nem anyagi szempontból: olyan emberekkel próbálnak kommunikálni, akik éreznek még némi (bármilyen) társadalmi felelősséget.

A filmkészítés szép és új digitális változásai nem nagyon „izgatják" Zanussit, aki nem bánja, ha valaki mobilon vagy laptopon akarja megnézni a filmjeit – mindenkinek hálás, aki erre vállalkozik. A digitális világban csak az zavarja, hogy semmilyen bevétel nem jut neki kalózkiadványokból. Kínában DVD-n megtalálta a saját filmjeit egy utcai árusnál, akivel szeretett volna közös fotót készíteni, de az árus inkább elfutott, mert beépített rendőrnek hitte.

Nem lenne a Zanussival való beszélgetés teljes nagy elmélkedések nélkül. Most sem volt másképp. A konklúzió pedig, hogy a régi és az új világ között nem lát semmilyen különbséget: a cenzúra és a klikkesedés a rendszerváltás előtt és után is jelen van. Sőt, korábban egységesebb, tisztességesebb volt a világ: egy gonosz ellen kellett harcolni. Ma azt sem tudjuk, ki vagy mi ellen érdemes. Bár, ahogy fogalmazott, a művészek mindig is rossz próféták voltak.