Ingyen nézhet magyar filmeket a SzigetMoziban

Lesz SzigetMozi az idei Sziget fesztiválon is, így az egy hét múlva induló rendezvényen minden nap magyar filmeket is nézhetnek az érdeklődők - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sziget közös közleményben.

Az ingyenes vetítéssorozat keretében kiemelkedő magyar mozisikereket és a nemzetközi filmfesztiválok kedvenc magyar alkotásait tűzik műsorra, Gyere, ülj mellém! Nézzünk magyar filmeket a Szigeten! mottóval.

A kommüniké kiemelte: a filmalapnak megalakulása óta elsődleges célja, hogy visszahódítsa a közönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra mint emlékezetes közösségi élményre. A Sziget külföldi látogatóira is gondolva a magyar filmek angol felirattal lesznek láthatók a SzigetMoziban, ahol légkondicionált vetítősátor és pattogatott kukorica várja a közönséget minden nap 13 órától.

A SzigetMoziban egy hét alatt összesen tizenhat magyar film lesz látható. Augusztus 10-én szerdán az Isteni műszak című fekete komédia indítja a programot, majd látható lesz az amszterdami IDFA-nyertes Drifter című alkotás. A közelmúlt legnagyobb sikerei közül a programban szerepel Ujj Mészáros Károly abszurd és romantikus Liza, a rókatündére és Herczeg Márk romkomja, a Megdönteni Hajnal Tímeát. Számos kiemelkedő fesztiválkedvenc is gazdagítja a programot, köztük Horváth Lili Szerdai gyerek és Till Attila Tiszta szívvel című rendezése.

A SzigetMozi vetítéssorozatát Árpa Attila akcióvígjátéka, az Argo 2 zárja, mely a legnézettebb magyar filmek egyike volt 2015-ben, több mint 110 ezren váltottak rá jegyet.

A szervezők a közönség véleményére is kíváncsiak, a SzigetMoziban minden vetítés végén lehet szavazni a látott filmről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.