Mácsai Pál: A jó színház nem kampányol

– Azzal szoktunk hízelegni magunknak, hogy a munkánk minősége miatt. Ha ez a társulat kívülről kapna egyszer vezetőt, akkor megszűnne, hiszen mi hoztuk létre. Miért akarnák megszüntetni? A gazdasági, nézettségi, szakmai mutatóink rendben. Gondolom, azt kérdezi: érzek-e olyat, hogy világnézeti, vagy színház-esztétikai okból a fenntartó szerint itt valami kártékony dolog történik?

– Alföldi Róbertet sem azért váltották le, mert kártékony volt a színháza.

– De. Amögött ilyesféle meggyőződés volt. A legmegengedőbb hang is az volt, hogy az ő színháza nem való a Nemzetibe. Ezzel lehet és kell vitatkozni, hiszen Alföldi igenis a lehetséges Nemzetik közül vitt egyet. Kár érte. Ám a Nemzeti mindig az uralkodó világnézet színházi megjelenésének terepe volt, amikor ettől elhajolt, vagy ha épp a politika változott, mindig leváltották az igazgatót.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Sosem politizált nyíltan, de sejteni önről, hogy nem jobboldali szimpatizáns. Meglepte a jelenlegi díjazási szisztéma alapján, hogy tavaly tiszti keresztet, az idén Kossuth-díjat kapott?

– Őszintén szólva nem. Régóta erős szakmai felterjesztéseim voltak. Nem foglalkoztatott, hogy mikor kapok Kossuth-díjat, mert ismerem a díjak odaítélésének természetét, és a hiúságomat kielégítette a szakma jelölése. Személyesen az okozott problémát, hogy előbb adtak nekem, mint Fodor Tamásnak, akit szintén régóta felterjesztenek.

– Elgondolkodott, hogy átvegye?

– Nem. Ennek kétféle oka van. Hogy miért veszem át, egyszerű: azért, mert az én díjammal, amire éppen a saját kettéhasadt szakmámnak, a liberálisnak nevezett oldala terjesztett föl konokul, az Örkény Színház munkáját, szellemiségét, repertoárját, hangját ismerik el. Ugyanúgy, ahogy a társulatnak tíz év alatt kiosztott sok más díjjal is. A másik: ha egyszer a kormányzat deklaráltan antiliberális, vajon miért tüntet ki olyan művészeket, akiknek világlátása, művészi hitvallása liberális. Ismerem a kész választ: taktikából. Csakhogy ez híg válasz. Mert, bizony, gyakran meggyőződésből.

Lám, a hatalomnak gyakran tetszik, ami elvben nem kellene, és még az ellenzőknek is tetszik néha valami, amit mégis elleneznek. Mert a valóság bonyolultabb annál, hogy balos-jobbos. A politikai, társadalmi hasadás létrehozza kis tükörképeit a fejekben, a gondolkodásban. Hogyan lenne bárki, akár a hatalom, konzekvens, ha a fogalmaink nem megbízhatóak. Hol ezt jelentik, hol azt, nem fednek pontosan semmit, ide-oda húzogatjuk őket a valóságon, mint egy túl kicsi takarót. Ezekkel az egyszerűsítő konfliktuspárokkal: fideszes-liberális, mi-ők, nem lehet leírni azt, ami van. Láthatóan mindenki folyamatos zavarban van, mert nem tisztán gondolkodunk. Ez jelentős probléma. Ebben a világos, tisztességesen árnyalt gondolkodásért folytatott kötelező küzdelemben nagyon sokat tehet a színház.

– Sok kompromisszumos döntést kellett hoznia?

– Az igazgató mérlegel, természetesen, aki ezt tagadja, úgyszólván füllent. Az is természetes, hogy repertoárban, azaz az előadások témájában, közelítésében, esztétikájában én nem hozok kompromisszumot. Szomorú és nevetséges az alattvalói félelem, és az ebből fakadó spekulatív túlteljesítés. Ami egyébként terjed, egyre többen lesik, mit várnak „odafönt", és szoronganak attól, hogy mit fognak szólni majd ahhoz, amit végül csinálnak. És ezzel maguk is gyártják azt, amitől félnek. Én ebben nem veszek részt, és valószínű, hogy ez a hatalomnak is unalmas és irritáló.

– Az országgyűlési választások előtt az egyik hetilap arról írt, hogy jó pár társulat kampányszínházat csinál. Meglepte, hogy a felsorolásból kimaradt az Örkény?

– Jól emlékszem arra az újságcikkre. Kicsit megsértődtem, hogy kihagytak, mert a kipécézett előadások jó előadások. Bizony, kizárt, hogy az említett színházak a politikai kampányok természete szerint gondolkodnának. Úgy ugyanis nem lehet jó színházi előadást csinálni. Azt meggyőződésből, érintettségből, fájdalomból lehet. Ezeknek pedig nem a parlamenti választásokhoz van köze, hanem az élethez. Nem pusztán azért tűzünk műsorra egy darabot, mert a közéletre rezonál. Ez ennél komolyabb dolog. Bonyolultabb, szebb.

– De akkor miért vették elő az Übüt, a Tartuffe-öt vagy mutatják be a kamenyec-podolszki vérengzésekről szóló darabot?

Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Az Übü királyt azért vettük elő, mert úgy éreztem: Csuja Imrének és Kerekes Évának el kellene játszania a főszerepeket. Meg azért, mert Bagossy színészosztálya már kiléphet a színpadra, szerettük volna, ha nálunk is vannak gyakorlaton, és ez a darab diákszínházi ihletettségű, nagyon való nekik. És persze nem baj, hogy a közéletre is rezonál, ahogy teszi ezt száz éve. Az említett cikkben pellengérre állított Revizor aktualitása is mindig üt, kétszáz éve. A Tartuffe-öt azért mutatjuk be, mert remekül kiosztható, és a társulatot egyértelmű helyzetbe hozza. Hogy vannak álszentek, kurzuslovagok, és múltbeli titkaikat takargató túlteljesítők? Ez meg háromszáz éve aktuális, nem újság, ez a gondolat egy színházi előadást nem tartana meg.

Utoljára hagytam az évad negyedik előadását. A Számodra hely címűben Mohácsiék a kamenyec-podolszki vérengzésekről írtak nekünk színdarabot. Arról a történelmi eseményről, amelynek megítélése a „jogos idegenrendészeti eljárás"-tól a „cinikus népirtás"-ig terjed. A társadalmi konszenzus árnyéka sem vetül erre a témára. Tehát égető, aktuális. De hogy mai politikai pólusok közti útjelző tábla akarna lenni? Ugyan már! Negyedik bemutatónk szerzőjét, Székely Csabát arra kértem, írjon darabot a társulatra. Az legyen benne, ahogy Marosvásárhelyről minket lát. És ne legyen kegyes. Tavaly novemberben két hétig nézte a társulatot, együtt volt velünk az előadások után. A darab hősei jobberek és ballerek, kirekesztettek és nem kirekesztettek. Így látnak minket odaát. A komédiája címe: Csoda, hogy élünk, Ascher Tamás rendezi.

– Évek óta nyilatkozza: szeretne egy stúdiót. Egy utcára van az egykori Budapesti Kamaraszínház két üres játszóhelye. Esélyük sincs, hogy megkapják?

– Nem én szeretném, hanem a színház fejlődéséhez szükség van rá. De, én azt hiszem, van esélyünk, már tárgyaltunk róla minden érintettel, csak a választások miatt most alszik az ügy. Kicsit bonyolult helyzet, mi fővárosi intézmény vagyunk, a helyiségek a kerületéi, és működtetése olyan támogatásnövekedést, évi plusz százmillió forintot igényel, ami minisztériumi, sőt, talán inkább kormányfelület. Saját pénzen felmérettük, csak a két hely munkára alkalmassá pofozása kétszázmillió forint. Azt tervezem: azért, hogy megmutassuk, hasznosan tudnánk működtetni, először létrehozunk egy előadást a romokon. A kisebbik stúdióba pedig az IRAM programunkat vinnénk, amely évi 1700 gyereket fogad, és tanít színházat nézni.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Hány évet lát még maga előtt az Örkény Színház igazgatójaként?

– Ötöt biztosan. Benyújtom a pályázatomat, amikor az önkormányzati választások után kiírják. Ma nem tudom megmondani, hogy az utána lévő ciklust vállalom-e. A következő öttel húsz évet leszek ezen a poszton. Ez elég ahhoz, hogy egy színház elérje azt, ahova velem eljuthat. Az igazgatócsere azon is múlik, van-e valaki a társulat közelében, aki átveszi. Egyelőre nem látok olyat, aki akarná, olyat igen, aki alkalmas lenne rá. Akik kelendőek, alapvetően húzódnak az igazgatás kötöttségeitől. A fiatalok különösen. Ők a nagyszínházi terektől is idegenkednek. Nyomaszt, hogy ki fog évtizedek múlva a magyar nagyszínházakban rendezni. Nem látom azokat a huszon-harmincéveseket, akik ezeket az örökölt, nagy értékű épületeket friss tartalommal meg akarják tölteni.

– Lassan kijön a Terápia-sorozat második szériája, amelynek újra ön a főszereplője. Abban még hány évad van?

– Rebesgetik, hogy van benne egy utolsó, de még nem tudni, nyilván megvárják a második évad visszhangját. Azt hiszem, ritka, hogy egy film vagy egy sorozat második évada eléri az első színvonalát, még ritkább, hogy meghaladja. Úgyis a néző dönt majd, de az én szempontomból ez jobb lett, mint az első. Könnyebben létezem a kamera előtt. Formált rajtam, azt vettem észre, jobban tudok figyelni a másikra. Minden történetszál alaposan megforgatja maga körül a főszereplőt, akinek a saját életének összerakása is éppen elég lenne. A magyar forgatókönyvek írói feladták maguknak a leckét, ha folytatni akarják. Szép munka volt.