A tervpályázaton a Dózsa György úti épületek nagyjából 25 méteres szintmagasságát írták elő, de Sou Fujimoto díjnyertes látványtervén az amorf palacsintatetőt például fák döfik át, és az egész az itteni lombkoronaszint alatt húzódna. Csakhogy a környékbeli legmagasabb nyárfák sincsenek húszméteresek, ám Fujimoto – állítólag a lótuszvirág bibéjét formázó – épületébe legalább három elkülönülő szintet terveztek…
A liget múzeumtervei között egyébként ez az egyik legszebb: légies, könnyed és hullámzó. De más a látványterv és más lesz a valóság. Fujimoto vitathatatlanul a nemzetközi építészet élvonalába tartozik, de ezt a fajta japán kísérletező építészetet aligha fogja problémáktól mentesen megépíteni a magyar építőipar. Gondoljunk csak a nagyon bionikus, de meg nem épült kormányzati negyedre vagy a Bálna viszontagságaira. A japán építész terveiben természet és ember finom kapcsolatára helyezi a súlyt, mi viszont láttunk már spórolással és hazai megoldásokkal hazavágott különleges épületeket.
A fák közötti nyitottság és átláthatóság is jól hangzik elsőre, meg hogy a japán tervező tetővilágítókkal juttat majd természetes fényt az épület belsejébe, de jól értem azt is, hogy átlátható üveg oldalfalakkal készül egy leendő koncerttér? Kíváncsian várom, vajon a visszhangos, üveges transzparencia vagy inkább a speciális zárt testben kiegyensúlyozott akusztikai viszonyok győznek-e majd.
Baán László miniszteri biztost lehet a dinamizmusáért és a profin görgetett előremeneküléséért csodálni. Százszor inkább ez a fakivágós, de jövőorientált modernizmus, mint a Vár körüli, archaizáló bénázás. De úgy is mindent a pénz fog eldönteni.
Bardóczi Sándor hozta föl, hogy a Liget Budapest projektben sehol nincs tájkertvízió, szinte minden csak az épületekről szól. Ha mindez Londonban a Hyde Parkban, Berlinben a Tier Gartenben vagy Párizsban a Tuilériákban történne meg, a helyiek a szívükhöz kapnának.
A liget 200 éves történelmében inkább az a 70 év tekinthető kivételesnek, amikor az állam „ideiglenesen” engedélyt kapott, hogy a millenniumi kiállítást megvalósítsa. Az ideiglenesség 70 évig tartott. Bardóczi a New York-i Central Parkkal is példálózott. Ott is le akartak csippenti ezt-azt, de Robert Moses mint számos civil szervezet nagy súlyú mecénása évtizedeken keresztül megőrizte a park integritását, még a Guggenheim Múzeum sem épülhetett meg a parkban – és azóta virágzik a park és a Guggenheim is.
Mitől sztár a sztárépítész?
A 44 éves Sou Fujimoto generációjának egyik leghíresebb tagja. 2000 óta működő irodájával számos japán és nemzetközi építészeti díjat nyert, de mintha a kisebb léptékek között sikeresebb volna. A legegyszerűbb építészeti elemekhez és anyagokhoz nyúl vissza, a kiszámíthatatlan és gyakran valószínűtlen szerkezetekkel dolgozik, így 2013-ban minden idők legfiatalabbjaként ő tervezhette meg a londoni Kensington Parkban lévő nyári Serpentine-pavilont, aminek tervezését évről évre egy sztárépítészre bízzák, majd a szezon végeztével elárverezik. Többször részt vett a velencei építészeti biennálén, az elmúlt pár évben számos építészeti és művészi installációs pályázaton díjazták, de a kísérleti konstrukcióival mintha sikeresebb lenne, mint a valódi épületeivel. Az utóbbi években nagy projektjei közül több nem készült el. Így nyert, de végül nem épült meg az Ázsia Eiffel-tornyaként emlegetett óriásépülete, a Taiwan Tower, és végül tavaly az ausztriai Krumbachban a helyi BKV is inkább lezárta a végül használhatatlannak bizonyuló konceptuális buszmegállóját.
