Két év múlva Arturo Toscanini zenekarát vezényelte, Wagner és Mendelssohn volt műsoron, és az NBC Symphony nem volt annyira készséges társaság, a szürke ruhás, komor úriemberek nem örültek a fürtös hajú gyereknek, aki irányítani készült őket, úgyhogy nyalókával a szájukban várták a nagy találkozást. Aztán szép lassan kivették a szájukból a nyalókát, amikor rájöttek, hogy ez komoly dolog.
Hová lehet még fejlődni? Vagy ha fejlődni könnyű, akkor merre kell haladni, merre vannak az új csúcsok? Maazel mindenesetre abbahagyta a csodagyerekeskedést, 15 évesen tanulni kezdett, vonósnégyest alapított, hegedűsként ült be a pittsburgh-i zenekarba. Ösztöndíjjal jött Európába huszonévesen, Rómában tanulmányozta a reneszánsz zenéjét, amikor újra utolérte a végzete, egy beugrás Cataniában, és onnét már nem volt visszafordulási lehetőség. Harmincévesen nemcsak az első amerikai, de egyben a legfiatalabb bayreuth-i karmester, világhíresség.
|
Egy 2008-as dél-koreai fellépésen
Lee Jae-Won / Reuters |
Talán meg is lehet unni ezt a világhírt, talán a zenére is rá lehet unni. Biztos, hogy minden karmesternek érdemes Maazel videófelvételeit nézni: ennyire szépen, természetesen, változatosan, harmonikusan és pontosan senki nem vezényelt talán a karmesterség történetében, de néha nem lehetett tudni, hogy mi végre is ez a szépség, harmónia, pontosság.
Még a magyar közönségnek is jutott néhány üres, csalódást keltő megmozdulása, például amikor Andrea Bocellit vezényelte az Erkel Színházban. Fenomenális munkát végzett, de az egész olyan volt, mintha Ferrarival mennénk Ököritófülpösről Kocsordra.
Nem volt kellemes ember. Ha valahol átvette a vezetést, rögtön elmondta, milyen változásokra lehet számítani, hogy irányításával a megfelelő zenei intézmény lesz a világelső, aztán, az akadályokat látva megsértődött, esetleg gyorsan lelépett. A legemlékezetesebb ebben a sorozatban a Bécsi Opera zeneigazgatása volt: átalakította a szervezetet repertoárszínházból blokk-szisztémára, és amikor azt érezte, hogy nem támogatják, két év múlva már ott sem volt.
Szerencsénk, hogy erre a két évre esett a Turandot legendás előadása, Marton Évával és José Carrerasszal. Majdnem ő lett a Berlini Filharmonikusok vezetője Karajan után, de amikor kiderült, hogy mégis Claudio Abbado a választott, gyorsan lemondta az összes kitűzött koncertjét, nem akarja Claudiót megzavarni a munkában. Nyelvet öltögetni pedig elszerződött a Bajor Rádió Zenekarához, magasabb fizetésért.
Nehéz pontosan meghatározni, mennyire jelentős ez a pálya. Sokan mondják, hogy Maazel egyszerűen túl intelligens volt ahhoz, hogy karmesterként állandóan mások zenei gondolatait ismételje. Tény, hogy zeneszerzői munkákat is végzett, átírta a Tannhausert és a Ringet rövidített zenekari változatokra, írt operát is Orwellből, meglehetős sikerrel.
Néha azt érezte az ember, hogy a sok siker között éppen a lényeg veszett el, a varázs, a zenélés értelme. De a Don Giovanni filmet nézve mindig azt érzem, hogy lehetséges ugyan vitatni az énekeseket, de a tempó mindig valahogy pont az, aminek lennie kell, se nem gyors, se nem lassú, és nem azért, mert Mozarttal van a karmester természetfölötti kapcsolatban, hanem mert szakmailag lángeszű, a szöveg pont ezeken a sebességeken hangzik ideálisan.
Lehet, hogy rejtélymentes volt Maazel zenéje, de ilyenkor derül ki, hogy ez a rejtélymentes zene még sokkal rejtélyesebb, mint a misztifikált változat. Nézegetem a lemezeimet, a filmeket, Carmen, Beethoven 1. szimfónia, az Otello Domingóval, amiből a filmváltozat is lett. Megmarad.
