galéria megtekintése

Limuzinróka találkozása Attilával

0 komment


Csordás Lajos

Régi ismerőssel találkozunk az Artus kollektív műterem folyosóján, Attilával, a hun vezérrel, aki lováról leszállva fülét a paripája oldalára tapasztja. Néhány éve a Műcsarnokban, a Mi a magyar? című kiállításon ez lett a tárlat legnépszerűbb, legtöbbet idézett darabja a nem kevésbé szellemes gitározó Mátyás király és Csillagszemű juhász kompozícióval együtt, de azóta sehol sem állították ki.

Az alkotók egyike Kovách Gergő volt, aki Péli Barnával és Kotormán Norberttel készítette a művet. Együtt jártak egyetemre és a műtermük is közös itt, a Fehérvári úti hajdani gyárcsarnokban, amely most az Artus független színház és alkotóműhely bázisa. A műteremsor folyosóján összekeveredve állnak a szobraik, melyek a legtöbb esetben olcsó és könnyen alakítható purhabból készültek.

Kovách Gergő műhelye
Kovách Gergő műhelye
Földi D. Attila / Népszabadság

Kovách Gergő munkái nem régen tértek vissza legutóbbi, szentendrei kiállításáról. A másfél méter hosszú limuzinróka, a fej nélküli teve, a dadaista­ táncot járó Jani, az egy csuporból mézelő kétfejű mackó, a viharral szembenéző, lobogó szőrű kuvasz, a Con­chita Wurst levágott fején taposó minicsodaszarvas, vagy a nyakigláb gólya mint vállán batyut cipelő vándormadár. Meséket, közmondásokat, szófordulatokat idéző szobrok ezek, melyeknek láttán azonnal jókedvere derül az ember, amint megérti őket. De talán még érteni sem kell ezt a fifikás örömszobrászatot.

 

Lehet így szobrot csinálni? És miért így? – vetődnek fel a kérdések. – Mert szellemes, mert kelet-euró­pai, mert hatásos – sorolja az okokat Kovách Gergő. – Minden kornak van egy jellegzetes hangneme, a miénkre éppen most egyfajta kifordított gondolkodás jellemző. Valószínűleg ezért ilyenek a szobraim.

Sokfelől merítkezik ez a színes világ. Közmondásokból, szobrászati előzmények idézéséből, a pop-artból. Még Indiából is, ahová Gergő a kétezres évek eleje óta többször visszatért. Vagy sörözés közben kipattant poénokból. A legjobb gegeket, elmevillanásokat középiskolás kora óta füzetekben gyűjti. A művek gondolati gyökere ezekben kereshető vissza, rendszerint ki is állítja őket a szobrai mellett.

– Nincsenek korszakaim, előre elgondolt programom. Nem szeretem, ha valami rám kérgesedik, szokásommá válik, ha ismétlem magam. Ha unom a szobrot, akkor nem is lesz kész. Van egy elképzelt, hétköznapi célközönségem. Tudatosan törekszem arra, hogy ne valami felső elitnek dolgozzak. Nem a bejáratott gondolati vadászösvényeket szeretném járni, amitől ez az egész szakma belterjes, amitől elveszítjük a közönségünket és ami szerintem unalmas. Én ezt tágítani szeretném és közönségszobrot szeretnék csinálni – mondja Kovách Gergő.

Ehhez képest köztéren nem áll még egyetlen műve sem. Most bukik meg éppen Székesfehérváron a Réber László grafikus emlékének állítandó kutyasétáltatós szobrának terve. De még reménykedik, miközben azt is tudja, hogy nem a színvonal nem stimmel, hanem a köztéri szobrászat valójában egy kőkemény lobbi. Viszont hamarosan mindenki találkozni fog legújabb munkájával, amely ugyan nem önálló lelemény, hanem megrendelés: az Eb idejére az egyik üzletlánc ugyanis a magyar válogatott focisták kisméretű figuráit kérte tőle.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.