Legyünk művészek!

Idén a Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítás-sorozatot indított azzal a céllal, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb területén született főbb hazai teljesítményekről.
A sorozat következő része a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon, melynek során a Műcsarnok a kortárs képzőművészet klasszikusnak számító műfajaira jellemző tendenciákat és eredményeket kívánja a teljesség igényével feltérképezni és bemutatni.

A tárlaton a kiállítás kurátora által kiválasztott festészeti, szobrászati, rajz- és grafikai alkotások, valamint az ezek határterületein létrejövő művek szerepelnek, de a még teljesebb körkép érdekében lehetőség nyílik arra, hogy a Műcsarnok által létrehozott digitális Tár.helyen a kiállítás időtartama alatt bármely hazai művész bemutassa az e műfajokhoz tartozó képzőművészeti alkotásait.

A Műcsarnok ezért meghívja a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészeket, hogy portfóliójukkal szerepeljenek a 2015-ös Képzőművészeti Nemzeti Szalonon. A jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 21. életév. Regisztrálni és anyagokat feltölteni a http://tar.hely.mucsarnok.hu/ online felületen lehet a 2015. február 12-i határidőig.

A Műcsarnok közlése szerint a Tár.hely az első lépés egy átfogó, reprezentatív és hiánypótló adattár felé, amely az elkövetkező években a mai magyar művészet minden műfaját és irányzatát gyűjti, bemutathatóvá és kutathatóvá teszi. A fotó- és mediális művészetnek a 2016-os, a tervezőművészetnek és iparművészetnek a 2017-ben megrendezendő Nemzeti Szalon ad majd helyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.