galéria megtekintése

Légicsodák a vasútállomáson

3 komment


Doros Judit

Egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely nyílik hamarosan Szolnokon, ahol egy műemlék jellegű vasúti épület organikusan fogadja be a légi közlekedés múltbéli tárgyait. Kérdés: ki fogja működtetni?

A tárlat önmagán túlmutató jelentősége, hogy megmentenek az enyészettől egy régóta vergődő klasszicista stílusú belvárosi épületet, s kiemelik a szocreál esetlegességből az évek óta modernizálásra váró, eddig kevésbé látogatóbarát szolnoki repülőgép-múzeumot.

A szolnoki indóház – a város első vasútállomása – ma az ország legrégebbi ilyen funkciójú épülete, 1847. szeptember 1-jén adták át az utazóközönségnek. A Pestet Szolnokkal összekötő vasútvonalával másodikként avatták fel, s ezzel az alföldi város bekerülhetett az ország vérkeringésébe. A klasszicista stílusú épület terveit a lengyelországi Zaganban született, majd Bécsben elhunyt Wilhelm ­Paul Sprengernek köszönhetjük, kivitelezője pedig az a Zitterbarth Mátyás volt, aki Pollack Mihály és Hild József után a harmadik legjelentősebb építésze volt korszakának.

A RepTár látványterve, talán jövőre már ki is lehet próbálni az itt elhelyezett repülőket
A RepTár látványterve, talán jövőre már ki is lehet próbálni az itt elhelyezett repülőket

 

Az eddig üresen és feladat nélkül álló épületnek régóta kerestek új arcot, de sokáig csak az állagmegóvásra futotta a lelkesedésből. Most azonban itt kap helyet a „RepTár”. Így nevezték el Szolnok új repülőmúzeumát, amely a tervek szerint egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely lesz Kelet-Európában. A múzeum több mint 4500 négyzetméteres fedett kiállítóterével és mintegy 60 ezer négyzetméteres alapterületével már mérete okán is figyelemre tarthat számot – mondta lapunknak Pókász Endre, a szolnoki városháza sajtószóvivője.

Az itt elhelyezett gyűjteményt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek segítségével állítják össze. A kiállított tárgyak között muzeális értékű hadirepülőgépek, helikopterek, haditechnikai eszközök éppúgy megtalálhatók lesznek, mint a hajtóműmodellek és a hazai repüléstörténet egyéb relikviái. A nemzetközileg is jegyzett katonairepülőgép-gyűjtemény, amelyet eddig a város szandaszőlősi részében, a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen látogathatott a közönség, új darabokkal kiegészülve költözik a RepTárba.

A nyugdíjazott és restaurált gépek – MiG–15-ösök, –17-esek, –19-esek, –21-esek, Il-ek, Albatrosok, Hawker Hunterek és más légicsodák – mellett megannyi interaktív eszköz kínál majd különleges élményt a látogatóknak. Lesz gyerekjátszótér, kávézó és akadálypálya is. A kiállított repülőgépek közül többekbe be is ülhetnek majd az idelátogatók, vagyis a RepTár élményeket is kínáló tematikus park lesz. 

MiG–21UM típusú vadászgép Forrás: Szolnoki Repülőmúzeum
MiG–21UM típusú vadászgép
Forrás: Szolnoki Repülőmúzeum

Eredetileg már ősszel el kellett volna készülnie a teljes beruházásnak, az építés még javában zajlik. Mindenesetre eközben 35 repülőgépet és helikoptert szállítanak speciális járműveken az új helyükre. Az utolsó fillérig ­európai uniós támogatású projekt 2,66 milliárd forintból valósulhat meg.

Már csak egy kérdés maradt: ki fogja működtetni a szerteágazó profillal felruházott parkot? Szolnoki közművelődési intézményvezetők előre „fáznak” a feladattól, az általunk megkérdezettek név nélkül csak annyit mondtak: a beruházás volt a zsíros falat, a működtetés – ami vélhetően majd nekik jut – pedig a macera.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.