Lapunk kritikusa ácsceruzát kapott

Torma Tamás újságíró, lapunk építészet-kritikusa vehette át első alkalommal a hazai építészeti értékek és az építőipar eredményeinek népszerűsítéséért odaítélt Ezüst Ácsceruza-díjat ma Budapesten; az idén elhunyt Vargha Mihály építészeti szakíró posztumusz nyerte el az Alapítvány a Honi Művészetért által életre hívott elismerést.

Az Ezüst Ácsceruza-díjjal azon személyek munkáját kívánja elismerni a kuratórium, akik a hazai építészet és építőipar értékeit, eredményeit és eseményeit szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban közvetítik, népszerűsítik. A Magyar Építőművészek Szövetségének MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a díjjal ösztönözni kívánják a sajtó és a szakma képviselőit, hogy nyissanak a nagyobb nyilvánosság felé.

A felkért szakmai szervezetektől, szerkesztőségektől tizenhét jelölés érkezett. Az elismerésre javasoltak közé került Bojár Iván András, Both Ildikó, Csanády Pál, Csontos János, Ferkai András, Földes András, Hajós György, Hamvay Péter, Osskó Judit, Pogács Mónika és Bakos Ágnes, Ráday Mihály, Szabó Zoltán, Torma Tamás, Vargha Mihály, Wesselényi-Garai Andor, Zöldi Anna, valamint Zsilinszky Gyula.

Az odaítélő bizottság tagja volt Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke, Csontos Csaba, a Magyar Építész Kamara delegáltja, Gerencsér László, az Építéstudományi Egyesület elnöke, Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, Komjáthy Attila, az Alapítvány a Honi Művészetért elnöke, Martinkó József építészetkritikus, Mélyi József művészettörténész, valamint Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke, a díj fővédnöke.

Egy emlékplasztika és oklevél mellett az Ezüst Ácsceruza díjjal 200 ezer forint pénzjutalom jár, amelyet Tolnay Tibor és Komjáthy Attila adott át Torma Tamásnak, illetve a márciusban elhunyt Vargha Mihály családjának.
Torma Tamás 1984 óta számos lapban publikált, köztük az Élet és Irodalomban, a Világban, az Octogonban. Csaknem húsz éve dolgozik a Magyar Televízió kulturális műsoraiban, köztük a Zárórában vagy a Kultúrházban. A Népszabadság számára több mint tíz éve az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagjaként kezdett írni. Legalább 150 építészeti tárgyú cikket publikált.

Vargha Mihály építész, építészeti szakíró 1952-ben született Budapesten. Építészdiplomájának megszerzése után 1979 és 1985 között a Kommunális Beruházási Vállalat Színháztechnikai Szakosztályán dolgozott tervezőként és színháztechnikai konzulensként. 1986-tól 1995-ig a Magyar Építőművészet című folyóirat szerkesztője, majd 1997 és 2000 között főszerkesztője volt. Az ezredfordulón Pásztor Erika Katalinával megalapította az épiteszforum.hu szakmai honlapot, amelyet haláláig főszerkesztőként vezetett. Cikkei számos külföldi szaklapban is megjelentek; több külföldi városban tartott előadásokat a magyar építészetről, illetve a színházépítészetről.

Színháztechnikai szaktervezőként többek között Bán Ferenc meg nem épült Erzsébet téri Nemzeti Színházának tervezésében is közreműködött. Vargha Mihály nevéhez fűződik a Média Építészeti Díjának elindítása. Négy alkalommal a Prágai Quadriennále magyar építészeti kiállításának kurátora, majd a quadriennále nemzetközi szervezőbizottságának tagja volt. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, valamint az építészeti kultúra magas szintű terjesztéséért a Molnár Péter Emlékdíjat; 2010-ben Csengery Antal-díjjal tüntették ki. Idén márciusban hunyt el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.