Nyíregyházán mindenki tirpák

- Tirpákok! - ezt szokták mondani lekezelően a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei emberekre, ha meg akarják őket sérteni, mivel ez a szerencsétlen hangzású szó köztudomásúlag valami olyasmit jelent szerte az országban: "szabolcsi tahó". Ám a szabolcsi megyeszékhelyen és környékén e mivoltra illik büszkének lenni, hiszen a tirpákok felvidéki eredetű, szlovák gyökerű, igen dolgos földművelő emberek voltak, akik az elmúlt pár száz évben "hitből és homokból" építették föl Nyíregyházát.

De mit jelent tirpáknak lenni ma Szabolcsban? Miféle identitást ad ez a kötődés a huszonegyedik században? Ez a tradíció vajon élő kultúra-e, vagy a sóstói múzeumfaluba való emlékek puszta gyűjtőneve? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet föl az olvasóban A Vörös Postakocsi című, Nyíregyházán szerkesztett művészeti, tudományos és közéleti folyóirat legújabb tematikus száma, amely a napokban jelent meg Tirpákok - tirpák pszicho alcímmel.

S az olvasóban fölmerülő kérdéseket rögvest megválaszolja a Mindenki tirpák című írás, amelyet Krúdy Gyula jegyez 1924-ből. Nyíregyháza szülöttje ugyanis azt írja: "Igen, én tirpák vagyok - mondja manapság a nyíregyházi polgár, akár zsidó, akár keresztény, akár pálinkát főzött az apja, akár a bokortanyák között nyomta az ekét. Ha nem volnának ezek a tirpákok viszont a legjobb magyarok - lehetőleg mindig függetlenségi pártiak a szabadságharc óta -, valahogy amerikaiasan hangzana ez a dicsekvés".

A tematikus számról Onder Csaba főiskolai tanár, a folyóirat főszerkesztője azt mondja: őt magát valamikor a nyolcvanas években, zalaegerszegi sorkatonaként "tirpákozták le" először - igaz, kisvárdai születésűként nem tudta, hogy ez a szó mit jelent. Az irodalomtörténész szerint nagyon érdekes jelenség, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen idővel azok is vállalják ezt a lokálpatrióta kötődést, akik származásilag nem tartoznak az említett népcsoporthoz. Onder Csaba azt mondja: éppen a Krúdy által fölvetett gondolat - "mindenki tirpák" - adta a szerkesztőség számára a kezdő lökést ahhoz, hogy megvizsgálják, mit is lehet ma ezzel a tradícióval kezdeni. S hogy mit?

A főszerkesztő szerint kissé önironikus éllel nyúltak hozzá a témához, hiszen A Vörös Postakocsi oly módon vállalja föl ezt az identitást, hogy a szerkesztők között csak egyetlen "igazi tirpák" van. Onder Csaba szerint nem titkolt céljuk az, hogy hozzájáruljanak a szó "pozitív brandjének" kialakításához is. Ennek érdekében a hagyományt igyekeztek modern alakban megjeleníteni.

Jó példa erre az a képregény, amelyet Vietórisz István nyíregyházi ügyvéd és műkedvelő költő 1939-ben megjelent "hőseposza" alapján készített a tematikus lapszám számára egy fiatal helyi alkotó, Vajkó József. Az elbeszélő költemény a mai olvasó számára olykor megmosolyognivaló, az abból készült képregény azonban huszonegyedik századi "idézőjelbe" teszi a naiv irományt: így varázsol belőle befogadható és élvezhető produkciót.

A főszerkesztő szerint a felvidéki népcsoportnak valaha otthont nyújtó Nyíregyháza egyik legfontosabb erénye ma is az, hogy mindenkit befogad. Mint mondja, itt nem léteznek "gyüttmentek", ez a város nem arra kíváncsi, hogy kik voltak az őseid, hanem arra, hogy te ki vagy, és mire vagy képes. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a sóstói múzeumfaluban - ahol a tematikus lapszám bemutatóján tartották - az intézmény vezetője, Páll István is. Az igazgató azt mondta: jellemző, hogy a múzeumfalu tirpák portájának avatásán három olyan nyíregyházi tisztségviselő mondott beszédet, akik közül senki sem született Szabolcs megyében, ennek ellenére mindegyikük azt a szófordulatot használta: "tirpák őseink". Hiszen Krúdy Gyulának igaza volt: Nyíregyházán mindenki tirpák - vagy azzá lesz.

Onder Csaba szerint Nyíregyházán nem léteznek "gyüttmentek"
Onder Csaba szerint Nyíregyházán nem léteznek "gyüttmentek"
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.