Érdekes, a mai román irodalom a "hoszszúprózát" részesíti előnyben, s ebben még annyi szabadulási lehetőség sincs, mint a magyarban, ahol bár szintén a regény a "csúcs", azért például Tar Sándor, Bodor Ádám, Darvasi László vagy Vida Gábor novellaírókként is jelentősek. Nem állítom, hogy nincs román rövidpróza (mint a Virgil Podoaba és Traian Stef szerkesztette antológia, a Dilingó - Noran, 2008 - és a legújabb Román dekameron - Noran, 2009 - bizonyítja, nagyon is van), egészen bizonyos viszont, hogy leginkább talán a kritika miatt, alig látszik. A középnemzedékhez tartozó s külföldön talán legismertebb Mircea Cartarescu esete: bár a magyarul is napvilágot látott De ce iubim femeile? (Miért szeretjük a nőket? Jelenkor, 2007) felkerült a bestsellerlistákra, a kritikusi megbecsülés szempontjából nyomába sem érhet az Orbitor című trilógiának (magyarul Csiki László nagyszerű fordításában szintén a Jelenkor adta ki az első kötetet: Vakvilág. A bal szárny. 2000.).

A román dráma talán még a prózánál is jobb, magam legalábbis a drámai műveket a prózaiaknál radikálisabbnak látom. Ha Spiró György terminológiáját alkalmazzuk ("...szilárd színházi nyelvvel bíró korszakokban a szöveg... tükrözi a színházi állapotot"), kijelenthetjük, a román színpad azért jelentős, mert nyelve merészen játékos és felkavaróan őszinte. A Lucian Pintilie, Liviu Ciulei, Silviu Purcarete, Andrei Serban, Catalina Buzoianu megteremtette színházi nyelvet egyébként a kolozsvári Koinóniánál tavaly közreadott Stop the tempo című kötetből bárki megismerheti.

"Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!" - ez lehetne annak a három fiatalembernek a mottója, aki Gianina Carbunariu darabjában, az antológia címadó művében, a felületes gyorsaság ellenszerét keresi. De mindenki az ellenszert keresi. Mintha az őskáoszt visszhangoznák, azt jelenítenék meg.

A román líra nagyon érdekes és alig ismert. Nagyon érdekes, mert szinte száz százalékban szabad versekből áll - az avantgárd nem egy szerző és néhány folyóirat, hanem élő hagyomány. A fiatal költészet pedig nem "szinte", hanem teljesen rímtelen sorokban íródik, a gondolat egy olyan ritmusa szerint, amely a tárgyilagosságot, a szikárságot keserűséggel, kíméletlenséggel, harsánysággal és köznapi mítoszokkal vegyíti. (Ruxandra Cesareanu, Adela Greceanu.)

Ilyen a román irodalom? - Mintha az ember megállíthatna egy folyton kavargó, örvénylő, alakuló valamit.

(Részlet a kolozsvári szerzőnek a Lettre tavaszi számába írott cikkéből.)