"Csak" egy fogpasztaárus
Ez 1976-ban volt, Werner három évvel korábban nyitotta meg első drogériáját Karlsruhéban. Azóta a "dm drogerie markt" néven ismert hálózat - Werner szavai szerint - "dunai monarchiává" nőtte ki magát. Németország mellett még kilenc európai országban, köztük Magyarországon kétezret meghaladó számú üzlettel rendelkeznek. A több mint 30 ezer embert foglalkoztató csoport éves árbevétele meghaladja a 4,7 milliárd eurót. A globális pénzügyi válságot egyelőre nem érzik. Sőt, az itteni piacon második helyen álló cég azt tervezi, hogy ezer feletti németországi üzletének számát az elkövetkező 10-15 évben megduplázza.
Felépített ugyan egy közép-európai drogériabirodalmat, a dúsgazdag Werner önmagát némi öniróniával csak fogpaszta-árusnak nevezi. Az üzletet autodidakta módon tanulta meg, nincs se egyetemi végzettsége, se menedzserdiplomája. Mindig is drogériás akart lenni, a páros evezésben nyugatnémet bajnokságot nyert, éppen tanoncként elhelyezkedő ifjú tizennyolc évesen is saját üzletről álmodott. Amikor tizenegy évvel később Karslruhéban önállósította magát, nem sokkal később "begyűrűzött" az első nagy olajkrach. A fogyasztók a drogériatermékekben is az olcsót kezdték keresni. Werner ugyan nem annak nevezte, de lényegében bevezette a diszkontkereskedést. Kisebb választékban nagy mennyiségű árut kezdett el kínálni, a versenytársaknál sokkal kedvezőbb áron - a számítása pedig bejött.
Mindig is láncban gondolkodott. Mielőtt elindította vállalkozását, egy körülbelül száz egységből álló drogériahálózatnál dolgozott, s látta, mit kell másként csinálnia. - Nézze, ha itt Berlinben nem megfelelő módon szolgálják ki, akkor az elrontott reputáción keveset segít, hogy Bonnban vagy Münchenben viszont udvariasak - mondja, hogy miért fektet nagy hangsúlyt a személyzet kiválasztására, a tekintélyelvűség helyett a párbeszédre alapuló vezetési stílusra. A dm-et "atomizált vállalatnak" írja le, a bolti dolgozók nagyfokú önállósággal bírnak. Az ő feladatuk és felelősségük ismerni a vásárlói igényeket, reagálni a változásokra.
A napi üzleti tevékenységtől időközben visszavonult, de a dm felügyelőbizottsági tagságát megtartó Werner szerint ma már nem elég olcsó terméket kirakni a polcokra. Egyre nagyobb szerepet játszik a "zöldfaktor". Az 1970-es évek végéig lényegében csak az számított, hogy a "mosópor mosson". Senkit sem izgatott, hogy milyen minőségű szennyvíz folyik le a csatornába. A XXI. századi fogyasztók viszont az áruk "környezetbarátságára" is odafigyelnek. No meg arra is, hogy milyen a lánc mögött álló vállalat, hogyan kezeli a munkatársait. Werner úgy véli, a kereskedelmi szentháromság - megfelelő áru, megfelelő helyen és megfelelő áron - kiegészül a "negyedik dimenziónak" hívott szociális-ökológiai jelenséggel. Hasonló változás történt a politikában is. A környezetvédő mozgalmakat a hetvenes évek NSZK-jában kinevették, a zöldpárt a mai Németországban viszont megkerülhetetlen erőnek számít. Saját "szakmájára" a hétgyermekes, második házasságában élő üzletember ezt úgy fordítja le: az a sikeres kereskedő, aki képes a társadalmi-kulturális változásokat megérezni és időben követni.
A Werner által képviselt szociális elkötelezettségű vállalkozó lassan "kihaló típusnak" számít Németországban. Európa vezető gazdasági hatalmában a menedzserek közmegítélése fokozatosan romlik, miután a gazdasági sikert egyre inkább azon mérik, hogy egy vezető hány embert tud leépíteni. Ma kevés munkaadótól lehet hallani olyasmit, hogy a munkaerőt nem költség-, hanem sikertényezőnek tekinti.
Régóta propagálja, hogy Németországnak paradigmaváltásra volna szüksége. Nemcsak az általa vállalkozásellenesnek nevezett adórendszert reformálná meg. Werner sokakat meghökkent azzal a radikális nézetével, hogy születéstől kezdve férfinak és nőnek, aktívnak és nyugdíjasnak, állásban lévőnek és munkanélkülinek, egészségesnek és betegnek, azaz mindenkinek államilag garantált alapjövedelmet biztosítana. - A német társadalom még mindig egy elmaradott felfogás rabja. Vagyis a döntő többség azért dolgozik, hogy a megélhetéshez szükséges jövedelmet szerezzen, nem pedig azért, hogy valamilyen irányba kibontakoztassa a tehetségét - fejtegette a lapunknak adott interjújában a Karlsruhei Egyetem Vállalkozástudományi Intézetének tiszteletbeli professzora, aki a témában írt könyve mellett zsúfolt nézőtereket hozó előadásokon és talkshow-kban is népszerűsíti teóriáját. Az alanyi jogon járó alapjövedelem szerinte sokkal több lehetőséget biztosítana az embereknek, hogy megvalósítsák önmagukat, energiáikat pedig ne a létfenntartásra pazarolják el. A kérdésre, hogy mennyi lenne az emberhez méltó megélhetést biztosító alapjövedelem, Werner indulásként 800, távolabbi célként 1500 eurót emleget. Azzal a feltétellel, hogy lényegében csak egyfajta adó lenne, nevezetesen a jóval negyven százalék fölötti fogyasztási adó.
Míg számos neves gazdasági szakértő szociálisan teljesen irreálisnak és igazságtalannak nevezi az "alapjövedelmet mindenkinek" elvet, Werner makacsul hisz abban, hogy csak így jöhet létre a szabad munkaerőpiac. Egyáltalán nem zavarja, hogy sokan utópiában élőnek nevezik. - A nők egyenjogúsága, a sajtószabadság vagy az általános választójog is utópia volt sokáig, nem igaz? - kérdez vissza. Meggyőződése, előbb-utóbb bekövetkezik az elengedhetetlen szemléletváltozás. Az őt megmosolygóknak Albert Einsteinnel válaszol: a holnap problémáit nem lehet tegnapi gondolkodással megoldani.
