A szombathelyi Weöres Sándor Színház ugyanis van is, meg nincs is. Hónapok óta működik, van társulat, amely bizonyára gyakorlásképpen és a közönség beszoktatására előadott az ősszel egy kisebb válogatást Egressy Zoltán drámáiból, megnyitónak azonban mégiscsak a 9700 bemutatóját tekintik. Épület is van, bár ideiglenes, a kívül ronda, belül tágas Helyőrségi Klub (HEMO), de az előcsarnokban az igazi színház is látható, igaz, egyelőre több változatban, pályázati tervek formájában. Szombathely lelkesen támogatja a most születő állandó színházat, de mintha némi pénz (néhány milliárd) még hiányozna. Erről szól a 9700, ami különben a város irányítószáma. Nemcsak szatirikusan és behízelgőn, mulatságosan és zsörtölődve ábrázolja a pénzszerzés mai abszurditását, de felszólít, sőt provokál is. Helyi érdekű darab.

Jordán Tamás direktor Feri bácsit adja

A szöveget Egressy Zoltán írta, ő azonban a műsorfüzetben tapintatosan áthárítja az előadás felelősségét részben az ötletadóra (alighanem Jordán Tamás direktor) és a rendezőre (Dömötör Tamás), akit különben társszerzőként tüntetnek föl. A történet kunyeráló időutazás Szombathely múltjába: adakozzanak a régiek, ha már a most élők nem adnak. Széchenyi azonban a mai gazdagokhoz utasítja a küldöttséget, Sobri Jóska nem nekik, hanem tőlük lop. A szocialista bürokráciát majdnem sikerül átverniük, de lelepleződnek. Néha mintha megfeledkeznének a küldetés céljáról, az első, 1880-as színháznyitást nyilván a példaadás szándékával idézik meg, a boszorkányper érdekes-borzongató színfolt, a rideg jövőbe meg tévedésből kalandoznak el. A honfoglaló magyaroknak viszont ők hagyják ott a jövendőt oly jól felismerő Géza fejedelmet.

A jelenetek színvonala nagyon különböző, azaz vannak köztük egészen jók is, meg olyanok is, amikor szokványos nevettetőpatronok működnek, bár azok is többnyire hatásosan. Az egész viszont csöppet több a kelleténél, főképp az előjátékként amúgy szellemesen bemutatott demokratikus huzavona hosszadalmasságát taglalják túl hosszan.

Mészáros Tibor sok helyszínt felidéző díszlete ügyes: szinte igazi színpadtechnika illúzióját kelti, Kárpáti Enikő ruhái alkalmasak a történelmi kavalkád érzékeltetésére, Gyöngyösi Tamás ötletes verekedéseket, Bodor Johanna látványos táncokat talált ki.

A produkció tényleges célja persze túl esik a sokat emlegetett pénzkérdésen. Az időutazás a társulat bemutatkozását is szolgálja. A sokfelől érkezett, színvonalas színészgárda látható jókedvvel van együtt, örömmel és szaktudással komédiázik. A sokadalomból meg kell említeni a Sepsiszentgyörgyről érkezett Szabó Tibort, aki pompás játékkultúráját és elragadó egyéniségét bizonyította az összes főnök, elnök, császár, bíró szerepében, a vehemens énektanárnőt alakító Kiss Marit, a demokratikus formák rabságát naiv bájjal vegyítő Vlahovics Editet, no meg az időgépet feltaláló Feri bácsit szívre ható humorral adó direktort, Jordán Tamást.

Az utolsó állomáson, Claudius császárnál, akit ugyan a város alapítójaként tartanak számon, de valójában még a táján sem járt, esztrádműsort adnak elő a múltban tévelygők, zenés-táncos musical-operett összeállítással bírják adakozásra az el-elszundikáló cézárt. A műsor persze a szombathelyi ezerfejűnek szól, talán ígéretként is: ezt mind tudjuk. Meg talán mást is. A következő bemutató a Cseresznyéskert lesz.

(Egressy Zoltán-Dömötör Tamás: 9700. Weöres Sándor Színház, Szombathely)